Hász Róbert: Ígéretföld

Világvégejóslatokban sosem volt hiány, az emberiség minden korban megérett valamiért a pusztulásra. A világ meg, ha nem is egészében, de részleteiben időnként csakugyan el-elpusztult (jégkorszak, cunami, atombomba, népirtások, nagy háborúk). Hász Róbert negatív utópiája két kevésbé ismert 20. századi katasztrófajóst idéz mottójában, a jóságos, árvagondozó Pió atyát és a bajor kubikost, Alois Irlmaiert. Egyként állítják, hogy a minden élőt megmérgező és elpusztító gázok okozzák a világvégét a szokásos kísérőjelenségekkel (tűzeső, sötétség, földrengés), de „humánus” jóslatuk szerint három nap borzalom után újraindul az élet: „A kolbász lefolyik a tányérokról, olyan bőség lesz” (Irl­maier).

A legutolsó (legközelebbi) katasztrófa után hatvan évvel, ha a kolbász nem folyik is le a tányérokról, mindenesetre a szerencsés túlélők nem élnek rosszul. Hatvan évvel korábban ugyanis a két szuperhatalom (USA, Oroszország) bevetette a „Sárgaport” a vegyi háborúban, elpusztult Nyugat- és Észak-Európa, a hollandokat például kimosta a cunami, az életben maradottak pedig a nagy magyar alföldön telepedtek le. Itt régi protestáns hagyományaikkal – „szorgalom, szerénység, fegyelem” – szigorúan körbezárt enklávét, Ígéretföldet alapítottak, csak a hivatallal, a Misszióval tartanak kapcsolatot. Függetlenségükért cserébe megtanulnak magyarul, eltartják az árendából aranyéletet élő dunántúli földbirtokosokat, terményeiket pedig a dúsgazdag magyar cigány kereskedők értékesítik. A regény kezdetekor az enkláve már egymilliós, terjeszkedni akar, két missziós félkatonaféle megy tárgyalni, a régi motoros Szalma és az újonc Lakatos. Lakatos mellesleg egy gazdag, Gyöngyös környéki cigány kereskedőcsalád renitens értelmiségi fiacskája, de nem mellesleg a Tanács merev tilalmának ellenszegülve Kaliet, egy enklávés holland lányt akar éppen feleségül venni és magával vinni. Ám mire találkozhatna élete választottjával, annak nyoma vész, sőt az őt keresni induló Lakatos is el­tűnik.

A roppant fordulatos történetben elég hamar kiderül, hogy az enklávé inkább falanszter, hiába a vaskezű vezetés és a belső elhárítás, az Ígéretföld eresztékei ugyancsak meglazultak. A belső elégedetlenséget, normaszegést még eltűrik (korrupció, eltitkolt szerelmi kapcsolat a külső világ és az enklávé között, Szalmának is van egy rejtegetett holland kedvese az enklávéban, és szerelemgyereke meg a korrupcióból gyarapodgató gyémántgyűjteménye), de a fölerősödő igen jelentős külső (média)erők föllazító politikája ellen már nem tudja megvédeni magát a közösség. Nota bene, a kommunikációs propagandát tett követi: a regény végén kaput robbantanak a falanszter határán, s tömegesen hagyja el az édent az elégedetlen rész. Szalma is olajra lép hollandkájával, de nem a Dunántúlon foglal házat, hanem az enklávét körülvevő, a Stalker zónájára emlékeztető, pusztulásából lassan ébredező romos alföldi vadonban, ahol egy szerencsétlen, őshonos túlélő öregember pária bujkál. A regénybefejezés igazi meglepetése azonban Lakatos. Kiderül, hogy a Misszió titkos ügynöke, megfigyeli nagyra becsült mesterét, Szalmát, de a szerelmének mondott Kalie is a Misszió ügynöke, közös projektfeladatuk pedig, hogy a külső de­stabilizátor erőket megelőzve az enklávén ütött valóságos réssel kiengedjék a falanszter belső feszültségét, hogy minden folytatódhasson tovább.

Egy interjúban az író azt mondta, eredetileg hosszabb elbeszélést akart írni a történetből, de végül kisregény lett belőle. Viszont a mindössze százhatvan oldalas műben annyi komoly és súlyos téma exponálódik, hogy az kifejezetten nagyregényért kiáltana. De sajnos a témákat inkább csak érinti az író. Mint például: kisebbség–többség viszony, kisebbségi autonómia és határai, a kisebbségi közösség belső kohéziója, utópikus közösség hatalmi és vagyoni belső hierarchizálódása, (nemzeti) szuverenitás és (világ)erők föllazító politikája, demokrácia és korrupció, környezeti katasztrófa, az emberiség önpusztító képessége és esélye. A kis­regényben benne van a fergeteges irónia lehetősége is: katasztrófa után helyet cserél Európa két, gazdag és szegény féltekéje: mi, magyarok, speciel igen jól járunk (már az életben maradt földbirtokos dunántúliak), a magyar cigány kereskedők pláne, a mostanság államcsőddel küszködő görögök szintén, merthogy ők a Misszió (a jövőbeni Unió) központja.

A regény teremtett világának igen izgalmas víziója azonban nem annyira a cselekményben, történetekben formálódik meg – a történetképzésnek egyébként Hász kitűnő mestere, lásd a Végvár, A kün­de, A Vénusz vonulása regényeit –, inkább a két főhős, Szalma és Lakatos elbeszéléseiből, vissza­emlékezéseiből, monológjaiból, tájékoztatásaiból ismeri meg azt az olvasó. A gyakori emlékezés, a ka­tasztrófa és a háttérinformációk elmesélése, a hosszabb monológok beiktatása némi monotóniát eredményez, de annyira érdekes maga a történet és a jövővízió, hogy összességében egy könnyen, jól olvasható, gondolatébresztő kisregényt kap az ol­vasó. (Forum, 2015)

Pécsi Györgyi további írásai