Archívum

Könyvek a süllyesztőben

2015. február

A Gondolkodó magyarok 16. kötetének – Krúdy Gyula: A kápolnai földosztás – szerkesztésekor, 1982 tavaszán forrásműveket olvastam az Országos Széchényi Könyvtár akkor még a Múzeum körúton, a Nemzeti Múzeum patinás épületében porosodó olvasótermében. Töredezett, megsárgult régi újságokat lapozgattam, hajdani fotográfiák őrizte elbűvölő vagy riasztó tekintetekkel néztem farkasszemet, elfelejtett írók elfelejtett műveit széljegyzeteltem.

Volt a kezemben korábban egy 1925-ben megjelent Krúdy-kötet – A tegnapok ködlovagjai –, abban olvastam pompás portrét a kommunista tömeggyilkos Kun Béláról. Böngésztem a katalóguscédulákat, megtaláltam a mű újabb kori kiadását, lapozgatom: nincs benne a Kun Béláról szóló írás. Sebaj: kérem az 1925-ben megjelent kötetet. Kis idő múlva hozzák. Kopott fedelű, szürke egyenkötésű, jellegtelen könyv. Kinyitottam, meglepődtem: Az új ember kovácsa. Megyek a pulthoz, mondom, tévedés, Krúdy-kötetet kértem, Makarenkót kaptam.

– Elnézést, azonnal megnézem – nyugtat meg a boldog apácasorsából 1949-ben könyvtári szolgálatra száműzött halk szavú, szolgálatkész szőke asszony. Kezében a könyv, nézi a kötet gerincén a raktári számot, aztán a könyvkérő cédulámat. Csóválja a fejét.

– Ne haragudjon, de ezt kérte, ezt a könyvet – mutatja: a két szám egyezik.

– Igen, de a katalógus szerint ezen a számon egy 1925-ben megjelent Krúdy-kötet található – próbálok ragaszkodni igazamhoz.

Megyünk az osztályvezető asszonyhoz. Határozott, szigorú szakember, kioktat: nyilván tévedtem, rosszul írtam a cédulára a raktári számot. Együtt megnézzük a katalógust. Nincs tévedés: ezen a számon található – a katalógus szerint – Krúdy Gyula műve.

– Ellenőrizzük a belső katalógusban! – még mindig határozott, de már udvarias az osztályvezető asszony.

A csak és kizárólag könyvtárosok által használt belső katalógusban (Magyar Nemzeti Bibliográfia!) nincs mit nézni: hiányzik a katalóguscédula. Valaki kiemelte, eltüntette. Valamelyik könyvtáros, akinek még arra is volt gondja, hogy a magáévá tett Krúdy-kötet helyére a könyvespolcra Makarenko regényét csempéssze, és átragassza rá a Krúdy-kötet raktári számát.

1982-ben s még jó néhány évig sem én, sem más nem olvashatta Krúdy Gyula elegánsan undorodó lenézéssel megírt Kun Béla-portréját az Országos Széchényi Könyvtárban.

(Négy évvel később, 1986-ban megjelent a Szép­irodalmi Könyvkiadó Krúdy-sorozatának új kötete: A XX. század vizitkártyái. Elbambult a cenzor? Ügyesen taktikázott a szerkesztő? Puhult a proletárdiktatúra? Ebben a kötetben már megtalálható A bolsi. Tanulságos írás: olvasás közben kísértenek a múlt rémálmai.)

Szobám falán keretezett acélmetszet: Johann Wolfgang von Goethe fiatalkori arcképe. Párizsban nyomtatták, valamikor a 19. század negyvenes évei­ben, egy francia nyelvű, bőrkötésű verseskötet belső címlapját díszítette. Ki tudja, milyen úton-módon jutott a könyv Frankhonból Hungáriába, ma már kideríthetetlen, melyik egyházi intézmény könyvtára őrizte a 20. század derekáig, s azt sem tudni, pontosan mikor került az Országos Széchényi Könyvtár internálótábor hangulatú raktárába. 1949-ben ál­lamosításnak nevezték hazánkban a rablást, jog­tiprást, kultúragyilkolást, akkor kerültek százezer­számra értékes, tartalmas, gyönyörű könyvek jobb esetben dohos pincékbe, máskor tűzbe vagy a szemétdombra.

A múlt század hetvenes éveinek végén Budapesten, a Kálmán Imre utcában, egy kopott bérház földszintjén és tágas, levegőtlen pincéjében működött az Országos Széchényi Könyvtár Fölös­példány Központjának egyik irodája és raktára.
E központban őrizték, leltározták, osztották újra vagy semmisítették meg az államosítás címén korábban az egyháztól (és másoktól) elrabolt irodalmi és tudományos műveket. Tanult és tanulatlan alkalmazottak katalogizálták és pusztították a pincében tonnaszámra bálákban tornyosuló könyveket. Az elkészült jegyzékek alapján több nagy könyvtárnak fölajánlották: amire szükségük van, vihetik. Néhány könyv így új gazdára talált.
A tekintélyes mennyiségű maradékot megsemmisítették.

Nem hebehurgya módon, hanem szabályszerűen: a házfelügyelő volt megbízva azzal, hogy a halálra ítélt, már kettéhasított könyveket széttépje és eltüntesse. Szorgalmas munkája eredményeképpen a könyvtest a konténerbe, a könyvborító a kukába került. A hivatalos állásfoglalás szerint azért kellett darabokra tépni a könyveket, nehogy visszaélés történjen. Könyvet megsemmisíteni a könyvtár akkori vezetői szerint nem volt visszaélés, könyveket megmenteni, olvasó emberek kezébe adni – az igen!

A házfelügyelő – ezért fizették! – szorgalmasan darabokra tépdeste az értékes könyveket, dobálta kukába a borítókat, konténerbe a maradékot. Arra jártam, megálltam, elborzadtam. Megvesztegettem a derék férfiút. (Néhány korsó sörben és palack borban állapodtunk meg.) Egy vaskos, öreg gyűjteményes kötetet – benne a lapok közé rejtve-kötve XV. Gergely pápa bullájának 1644-ben Brünnben nyomtatott, aláírt, pecséttel megerősített szövege! – még épségben sikerült megmentenem. Pár éve adtam vissza jogos tulajdonosainak, a csornai premontrei kolostor szerzeteseinek.

Egy 1844-ben kiadott, már darabokra hasított, német nyelvű Velence-útikönyvből a még ép metszeteket menekítettem. Ma otthonom ékessége a kilenc keretezett látkép!

És egy gyönyörű, francia nyelvű, darabokra szaggatott Goethe-verseskötetből, amelynek egy részét már megrágta a szú, leszakítottam a belső címlapot, Johann Wolfgang von Goethe fiatalkori arcképét.

A német költő bölcs tekintete szobám falán minden nap arra emlékeztet: túl lehet élni a proletárdiktatúrát.

A Belügyminisztérium hajdani folyóirata, a Magyar Rendőr nem élte túl. Az 1845-ben írt, Petőfi Sándorral kapcsolatos besúgó jelentések szövegét szerettem volna elolvasni 1977-ben az 1923-ban megjelent újságban, de a folyóirat egyetlen példánya sem volt megtalálható a könyvtárban. A leltári napló alapján kiderült: valamikor az 1950-es évek elején a sajtóosztály újsütetű, ostoba, ámde lelkes kommunista vezetője arra hivatkozva, hogy az újságot már három éve senki sem olvasta, a folyóirat minden példányát leselejtezte.

Bűne elévült. Az újság örökre eltűnt.

további írásai



Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.