Röptetés; moszkvatér blues

Röptetés

vén dalmata közönyösen baktat a járdán
vizel meg sem áll demarkációs
vonalat húz önmaga és a halál közé

finom csattanás a landrover
kérlelhetetlenül halad tovább
a galamb aprócska tényező
véres testét valaki egyszer lapátra teszi

hiányozni nem fog senkinek
a dalmata rá se hederít
rajta kívül gondolja mindenki
más előbb-utóbb elpusztul aki él

aluljáró vackában vacog
reszketeg féllábú lázas galamb
épp létezik

megtépázott ázott
ócska képek

ferenc a balkonon áll makulátlan
ropogós hófehér ornátus
bűvkörében gyermekek

a híradó szentül állítja
arcukon üdvözült mosoly
mennyei matiné

fehér galambokat eregetnek
szabadjára arany kalitkából
bele a nagy büdös
galambszabadságba

ott helyben az ünneplő
bámészkodó tömeg
szeme láttára
üdvrivalgásuk közepette

lecsapnak rájuk csapzott sirályok
kiéhezett viharvert varjak
tekintet kímélet szemrebbenés
nélkül tépázzák őket

ezúttal csak néhány toll
pár csepp vér hull

hófehér csönd
döglegyek döngenek
vadászbombázók helyett

závár nem kattan
ágyúdörej lapul
piszkos sáros szürke béke
torkolattűznek nyoma sincs

szakadozott piszkos kamuflázs alatt
ólomkatonák tépnek sorszámot
várnak feltámadásra megdicsőülésre
a valódi ütközet véráldozat
a harc a tortúra látókörön kívül
alig puskalövésnyire

moszkvatér blues

Lizának

létezik egy korlátokkal
kordában tartott lépcső
a moszkva tér peremén

a tetejéről indulnak a boldogság
hegyvidéki járatai felfelé

volt nekem egy élőszobrom
ezen a bizonyos moszkvatéren

egy keze volt a legalsó lépcsőfokon
ült időtlen idők óta

sosem láttam hogy lépett volna
egyet is felfelé

naponta megkoszorúztam
tekintetemmel megaláztam magam
némi alamizsnával

aztán eltűnt tán egy hete lehetett
csokrok meg mécsesek
jelentek meg azon
a legalsó lépcsőfokon
egyértelmű üzenet

ma reggel meg megyek
lefelé a boldogságból
a moszkva tér irányában elvegyülni

eltűntek a virágok a mécsesek
némi kutyaszar emberi hányás
látható a végső lépcsőfokon

úgy tűnik valaminek
nagyon vége lett

Császár László további írásai