A bolond; Verkli

A bolond

Melyik nesz lesz tiéd, hallgattam, jössz-e,
Mondta a földre kuporodva,
Pokróca oly picire nyomta össze,
Mint fészekaljat a tölgy odva.

Tágult egyre a tér köztem és közte,
Jégverte este volt, vacogta,
Mikor, hogy ágyam tested megfürössze,
Neszekkel jöttél megpakolva.

Mint most. Aztán mesélni kezdte,
Hogyan fogódzik a szél az ereszbe,
S hogy már jégverte minden este,
És egyre csak beszélt, beszélt neszezve.

Csak a kaparásról nem szólt egyszer sem,
S hogy mennyit is kéne fizetnem.

Verkli

Fel-alá terminálok közt elégszer
Jártam meg a fel is-le is utat,
Mindig egy érkezet s egy indulat,
Üvegszilánk, aztán egy újabb ékszer.

A báli termek után ócska fészer,
Hol a sápadt gyertya gyufát kutat,
Legalább a fel is-le is utat
Lelném meg újra, mérni, mennyi méter!

Csak egy kintornás van, egy dalt zenél,
Mintha mindig a tegnapot taposnám:
Erkölcsiért megint sorban a postán,
Életrajz, motivációs levél,

Satöbbi. Egyre ugyanaz a verkli,
Csak nem tudom, meddig kell még tekerni.

Becsy András további írásai