Archívum

Bővülő lehetőségek a nemzetközi könyvvásárokon

Beszélgetés Hatos Pállal, a Balassi Intézet főigazgatójával
2014. május

A Publishing Hungary program idén a harmadik évét kezdi meg, Magyarország két nemzetközi könyvvásáron is a díszvendég szerepét tölti be, Prágában és Isztambulban. Ez alkalomból beszélgettem Hatos Pállal, a Balassi Intézet főigazgatójával a programról és a magyar könyvkultúra nemzetközi lehetőségeiről.

.

Hogyan tudod összefoglalni a Balassi Intézet kultúrpolitikai, ha úgy tetszik, kultúrmissziós szerepét? Hogyan helyezhető el ebben a Publishing Hungary program?

A Balassi Intézet elsődlegesen az európai látókörű nemzeti műveltség klebelsbergi gondolatának örököse. Természetesen vannak nemzetközi példák is, mint a Goethe Intézet vagy a British Council. A minta olyan komplex intézet, amely a kultúraformáló erején keresztül igyekszik egy országot, illetve egy nemzetet megismertetni, népszerűsíteni, és ami talán a legfontosabb, megértetni más országok lakóival sajátságait, történelmét, társadalmát. A Balassi Intézet céljait három rendben tudom összefoglalni. Az egyik az alkotás támogatása, a kortárs kultúra – ha úgy tetszik –, a művé­szeti progresszió támogatása. A másik a kulturális örökség ápolása, amely számot vet azzal, hogy felgyorsult korunkban sokkal inkább veszélyben vannak az építészeti vagy az irodalmi örökség alkotásai, sőt azok a finom kulturális kapcsai egy-egy nemzeti közösségnek, amelyek évszázadokon keresztül biztosították a társadalmi kohéziót. A harmadik cél a magyar nyelv kultúrateremtő erejének tudatosítása. A nyelv ápolása, a nyelv tanítása, a nyelv megismertetése a legkülönbözőbb szinteken, a magyar nyelvi kultúra terjesztése külföldön, a magyar mint idegen nyelv és a magyar mint származásnyelv tanításaként is.

A Publishing Hungary program mind a három célhoz szorosan kapcsolódik. Egyrészt szeretnénk, hogy a kortárs magyar irodalom nemzetközileg ismert legyen. Egy irodalom nemzeti közegben létezik, de mindig érvényesülnek a külföldi hatások, s az a jó, ha ez kölcsönös, tehát ha a művészeti progresszió újat képző ereje kétirányú úton jár. A kulturális örökség megóvásához is hozzájárul a program, hiszen az nem csupán tárgyi, hanem szellemi értékeinket is magában foglalja. Nagy adóssága volt a magyar kultúra külföldi megismertetésének, hogy irodalmunk nem tudott a rangjához méltóan megjelenni a világirodalom piacán. Ez – úgy gondolom – változóban van. Biztos, hogy nagyon sokat segített, hogy van már olyan magyar irodalmi alkotó, akinek irodalmi Nobel-díja van. Kertész Imre csodálatos műve általában véve a magyar irodalomra is ráirányította a nemzetközi figyelmet, s ez nagyon jó.

A harmadik pillér a nyelv, a mi csodálatos magyar nyelvünk megismertetése. Bár a fordítás valamilyen mértékben a maga nyelvéhez hasonítja a művet, az idegen nyelvű olvasó számára az idegen nyelv – jelen esetben a magyar – a fordításokon keresztül is érzékelhető, sajátos különös gondolatisága is hat a külföldi befogadókra. Nem beszélve arról, hogy ha minél több külföldi könyvvásáron minél több magyar könyv jelenik meg idegen nyelven, az azt jelenti, hogy egyre több fordítónk van, azaz olyan barátunk, aki Finnországtól Kínáig, Romániától Franciaországig vagy az Egyesült Államoktól Spanyolországig megtanul magyarul, hogy magyar irodalmat fordítson.

Mindehhez társul a magyar kulturális intézetek hálózata, amelyek munkáját a Balassi Intézet, illetve elődintézményei fogják össze immár közel kilencven éve, mióta Klebelsberg életre hívta a bécsi, berlini és római Collegium Hungaricumokat. Ezeknek az intézeteknek a munkatársai tudják azt, hogy kiket kell megkeresni, melyek azok a témák, azok a szerzők, azok a kapcsolódási pontok, amelyek a magyar könyvet, a magyar irodalmat kedvező helyzetbe hozhatják. A Lipcsei Könyvvásáron való részvételünket már évtizedek óta a berlini Magyar Intézet látta el, ugyanígy a Párizsi Könyvvásáron való részvételünket a párizsi Magyar Intézet, és folytathatnám tovább. Az a gondolat, amely 2012-ben megvalósult, hogy a Balassi Intézet szervezte meg a Publishing Hungary programot, fontos szakmai előzményekre támaszkodott.

Nem példa nélküli az sem, hogy a könyvvásárokon a kulturális intézetek képviseljék egy-egy ország könyvkultúráját. Így van ez a Frankfurti Könyvvásáron, ahol külön sora van a kulturális intézeteknek, amelyek könyvkiállítással foglalkoznak, és így van ez a nagy ázsiai könyvvásárokon is. Legutóbb február elején voltunk a legnagyobb ázsiai könyvvásáron, Tajpejben, ott is általában véve a külföldi kulturális intézetek gondoskodnak arról, hogy egy-egy nemzet irodalma a nagy ázsiai, kínai nyelvű piacon megismertetésre kerüljön. Ez az összefüggésrendszer a háttere a Publishing Hungary programnak a Balassi Intézethez való kötődésének, de a program létrehívásának érdeme L. Simon Lászlóé.

Az immár háromtucatnyi szereplés, amelyet eddig megvalósítottunk, illetve ebben az évben megvalósítunk, visszaigazolja, hogy meg tudtuk találni azokat a helyeket és módokat, ahol sikeresen bemutathattuk a hazai könyvkultúra eredményeit. Új helyszínekre sikerült eljutni, idén például Isztambulba díszvendégként térünk vissza. Az Isztambuli Könyvvásár nem csupán a török olvasóké, hanem egy közel kilencvenmilliós nyelvi közösségnek, irodalmi közönségnek a legfőbb könyvünnepe. Előttünk Kína volt, utánunk Németország lesz a díszvendég, előkelő szereplők közé kaptunk tehát meghívást.

Úgy gondolom, hogy előremutató és pozitív a programban, hogy nem kötődik közvetlen kiadói érdekeltséghez. A magyar kiadók a külföldi könyvvásárokon elsősorban idegen címeket keresnek, hogy azokat a műveket lefordíthassák, hiszen az ő piacuk, ahová befektették az eszközeiket, a magyar piac. A Frankfurti Könyvvásár kiadói standját díszítő magyar nyelvű kötetek csupán díszletek voltak, hiszen kevés olvasójuk akadt a nyelvi akadályok miatt. Mi mindig arra törekszünk, hogy a kiállítási standjainkon idegen nyelven legyenek megtalálhatóak a magyar szerzők, hiszen így jöhet csak létre a sorsdöntő első találkozás, az olvasás élménye azok számára, akik olvasnának magyar irodalmat, de ezt a saját nyelvükön képesek megtenni. S külföldön bizony ők vannak többen.

Miért váltak kiemelkedően fontossá díszvendégségi szerepléseink?

Az elmúlt két évben díszvendégek voltunk a majdnem kétszázmilliós orosz nyelvű piacon, Szentpéterváron és Moszkvában is. Ezen túl regionálisan is sikerült visszaszereznünk a pozícióinkat a kisebb nyelvi közösségek körében: Helsinkiben, Belgrádban, Szófiában. Idén májusban Prágában leszünk díszvendégek. Ha csak arra gondolok, hogy a cseh irodalomnak milyen presztízse volt és van Európában, és hogy a nemzetközi kiadók ellátogatnak a Prágai Könyvvásárra, akkor ez a részvételünk nemcsak a cseh publikumnak szól, de tágabb értelemben megmutatja azt, hogy a kortárs magyar irodalomnak nemzetközi ambíciói vannak. Távolabbra is nézünk. A magyar kulturális diplomácia is illeszkedik abba az európai trendbe, hogy egyre inkább érdeklődik az ázsiai területek felé. Az Isztambuli Könyvvásáron túl a tajpeji részvételünk alkalmával most februárban felkérést kaptunk arra, hogy 2015-ben mi legyünk a díszvendégek Ázsia legnagyobb könyvvásárán. Az, hogy ez a vásár Tajvanon van, ne tévesszen meg senkit, mert ez a másfél milliárdos kínai könyvpiacra is jelentős hatással van, és lényegében az összes ázsiai ország ott van. A külföldi könyvvásárokon való részvételnek, különösen a díszvendégség kiemelt pozíciójának van egy országpromóciós lehetősége is, illeszkedik azokhoz a prioritásokhoz, amelyeket a magyar külpolitikai, és azon belül a kulturális diplomáciai stratégia megfogalmaz.

Ha a Publishing Hungary program folytatódik – és példamutató konstrukció volt, hogy hároméves szerződést kötött velünk az NKA, azaz kiszámíthatóvá vált a részvétel –, akkor az nagy mértékben segíthet abban, hogy a külföld Magyarországról szóló ismerete is jelentősen növekedjen, és nemzetünk külföldi megítélése is javuljon.

Van-e olyan részterülete a magyar könyvek külföldi népszerűsítésének, amely nem tud elég jól működni?

A fordítástámogatásra megítélésem szerint jóval többet kell fordítanunk. Mivel mi – az olvasók lélekszámát tekintve – viszonylag kis irodalomnak számítunk az angol, francia és német nyelvű irodalmak árnyékában, ezért nagyobb financiális önrésszel kell motiválni azokat a kiadókat, akik hajlandók befektetni, üzleti kockázatot vállalni a magyar irodalom publikálásával. Különösen akkor, hogyha új, számukra eddig ismeretlen szerzőket akarunk bemutatni. A fordítástámogatásra létezik külön forrás a Publishing Hungary programtól függetlenül, évente körülbelül húszmillió forint, de ez a külföldi könyvkiadási költségekhez, a fordítói díjakhoz képest nagyon kevés.

Egy másik fontos terület, amelyben a Balassi Intézet évtizedes múltra visszatekintően részt vesz, a műfordítóképzés, műfordítói ösztöndíj. Az, hogy egy idegen nyelvű ember, fiatal irodalmár, kritikus megtanul úgy magyarul, hogy hajlandó és képes is magyar irodalmat fordítani a saját nyelvére, ez részéről legtöbbször életre szóló döntés. Ezt ösztönözni, s ha megtörtént, folyamatosan támogatni kell. Ez nem lehetetlen, hiszen ha megnézzük, hogy hányan fordítanak izlandiról, svédről, finnről, akkor azt látjuk, jelentős eredményeket lehet elérni. Az izlandi közösség a félmilliót sem éri el, mégis nemzetközileg ismert irodalma van. Kis túlzással, szinte havonta jelennek meg ismertetések egy-egy izlandi munkáról a magyar könyvpiacon. De beszélhetünk a svéd gyerekirodalomról vagy éppen krimiről, vagy akár a finn próza előrenyomulásáról. Ez nem jöhetett volna létre, hogyha nem motiválják ezek az országok a műfordítókat azzal, hogy évente workshopokat szerveznek, és hogy a lehető legkülönbözőbb ösztöndíj programokat tudják kínálni számukra. Nemcsak kiképzik őket, hanem folyamatosan fenntartják a kapcsolatot. Ezt kellene nekünk is fejleszteni. Jelenleg kevesebb, mint tíz ösztöndíjat tudunk adni, és bár ezek jól funkcionálnak, az itteni ösztöndíjasok között van izraeli, kínai vagy éppen szerb, román vagy horvát, a tíz alatti szám nagyon kicsi. Ez egy olyan rendszer, mely csak hosszú távon tudja meghozni a gyümölcsét, öt-tíz év távlatában lehet igazából látni, hogy valami elmozdulás történt.

Egy másik fontos kérdés, hogy a magyar irodalmat szélességében, sokszínűségében láttassuk. Amikor magyar irodalomról beszélünk, mindig az egyetemes magyar kultúráról beszélünk, László Noémi költészetéről vagy Kányádi Sándor költészetéről ugyanúgy, mint Grendel Lajos prózájáról, vagy éppen a Sziveri János-reneszánszról. A programnak nemcsak a magyarországi irodalmat, hanem az egyetemes magyar könyvtermést és irodalmi termést kell bemutatnia és népszerűsítenie. Lélekben és kultúrában, a kultúra nemzeti szintjén Magyarország felelős a Kárpát-medencei magyarságért is és nagyvilág magyarságáért is.

A Publishing Hungary program a magyar könyvkultúrát népszerűsíti külföldön, szükséges tehát, hogy kapcsolatban álljon a könyvkiadókkal is. Te milyennek látod ezt a viszonyt?

Tavaly ősszel kaptunk támadást a MKKE részéről. Úgy gondolom, hogy ez a program azt a hiányt tölti be, amit ők elmulasztottak. Nem vittek ki Frankfurtba új szerzőket, nem voltak beszélgetések, ismertetések elegendő számban. Egyáltalában nem láttuk azt, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben lett volna komoly érdekeltség arra, hogy ez az ügy előbbre mozduljon. A magyar könyvszakma egy több mint ötvenmilliárd forint forgalommal számoló ágazat. Ezzel együtt nem fektetett komoly összegeket abba, hogy a magyar irodalmat külföldön is megismertesse, népszerűsítse. Ezt ki kell mondanunk akkor is, hogyha mindig azt kapjuk válaszként, hogy a magyar állam miért nem ad a MKKÉ-nek pénzt. Úgy vélem, azzal nincsen baj, hogyha a könyvkiadóknak van egy sajátos céhe, amely követi az egyébként igen bonyolult piaci mechanizmust, amelyben a kiadók egymásnak is vetélytársai, de vannak olyan feladatok is, amelyek ezeken a mechanizmusokon túlmutatnak. Ha ezeket a feladatokat nem kívánják, tudják ellátni, az nem baj, de konfliktust ne kezdeményezzenek, azért, mert más megpróbálkozik ezzel. Mi viták helyett folytattuk a dolgunkat, és továbbra is együttműködésre készek vagyunk.

Azt sem titkoljuk, hogy van arról véleménye a külföldi magyar intézeteknek, hogy hogyan kell egy standdal megjelenni a könyvvásárokon, hogy a könyvvásári megjelenés nem pusztán egy kiadói aktatáskából és találkozókból és a hetvenes évek képi világát idéző poszterekből áll. Hanem abból is, hogy, mondjuk, egy Frankfurti, Lipcsei Könyvvásárnak nagy központi helyszíneit vagy éppen az adott városnak más helyszíneit is igyekszünk bevonni. Nem félünk a szerzőktől, illetve a kritikusoktól, odaviszünk írókat, ott rendezünk felolvasásokat, amely helyszínek izgalmasak, nagy érdeklődésnek örvendenek. S ahogy korábban említettem, ne csupán magyar nyelvű könyveket tegyünk le a standra, hiszen annak ott nem lesznek olvasói, hanem idegen nyelvű könyvekkel álljunk ki, mert azok tudják felkelteni az olvasók, sőt a potenciális kiadók érdeklődését.

Alapvetően fontos még a megjelenés, divatos szóval a design. Erre is kiemelt figyelmet fordítunk, a Helsinki Könyvvásár díszvendégsége kiváló alkalmat biztosított, hogy új designmegoldásokkal álljunk elő, és pozitív visszajelzéseink voltak a finn sajtóban – a világ egyik vezető designkultúrájának sajtójában! – a magyar megjelenésről.

A beszélgetés során eddig mindig szépirodalmat említettél, amelyet a külföldi olvasókkal, könyvkiadókkal meg kell ismertetni. A regényeken és verseken túl van még egy nagy része a könyveknek, amit egy sajátos magyar fordítással tényirodalomnak hívunk. Ide tartoznak a tudományos könyvek, az ismeretterjesztő művek. Ezeknek mekkora szerep jut a Publishing Hungary programban?

Amikor a közbeszéd szépirodalomról szól, sokszor nem érti bele például a gyermekirodalmat, ami méltánytalan nem csupán e művek szerzői, de kis olvasói miatt is. Gyakorlati szempontból is nagyon fontos az irodalom „túlélése” és a jövő generáció ízlése, világlátása szempontjából, hogy jó gyerekkönyvek legyenek. Mi kezdettől fogva szeretnénk árnyalt képet nyújtani a magyar könyvekről, tehát nemcsak a magyar regényt népszerűsíteni, hanem ahol alkalom nyílik, a költészetet és a költőket is bemutatni, és ezek mellett igen nagy szerepet szánunk a tényirodalomnak is. Hozzáteszem, talán itt a legnagyobb az elmaradás. Ennek legfontosabb oka, hogy máshogyan kell megírni egy értekezést, ha azt külföldre, külföldi olvasónak szánjuk. Más stílusban, más tudásszinthez kell szólni. Ha tetszik, egy alapvetőbb, didaktikusabb stílusban, ami nem feltétlenül a többszörösen összetett mondatszerkezetek hagyományában tenyésző magyar értekező prózának a része. Ahogy a szépirodalom esetében is fontos szempont a fordíthatóság, úgy a tényirodalomban sem megy ez gépiesen. Ez azonban sajnos még mindig nem magától értetődő, szeretnénk ebben előrelépni.

Az egyik megoldás lehet például, hogy olyan művek bemutatását támogatjuk, amelynek nem magyarországi szerzője van. Például most Lipcsében megjelent egy lengyel szerzőnek eredetileg lengyelül írt, majd német nyelvre lefordított műve Orbán Viktorról. Miért fontos egy ilyen művet bemutatni? Azért, mert a legtöbb külföldi olvasónak nincs a magyar politikai életről, az elmúlt huszonöt év történetéről nemhogy megfelelő, de gyakorlatilag semmilyen komolyan vehető információja. Ha egy külföldi a berlini fal leomlását követő átalakulás történetéről vagy a jelenkor Magyarországáról szeretne ismereteket szerezni, csak a cikkek és a „kis színesek” vagy inkább színtelenek efemer világa kínálkozik. Ez a most megjelent munka negyedszázadot, azaz egy egész történelmi korszakot aktívan alakító politikus személyén, pályáján keresztül rajzolta meg a magyar politikai, sőt társadalmi fejlődés utóbbi évtizedeinek képét. A bemutatón napjaink történelmi, társadalmi alapkérdéseire is rákérdeztek a résztvevők, számos nézetkülönbség, szemléletbeli különbség is kiderült, de az is, hogy sok esetben ennek alapja az információ hiánya.

Hozzá kell tennem a tényirodalom lemaradásának másik okát is. Szükséges lenne, hogy a hazai egyetemi, akadémiai szféra is felkészültebb és figyelmesebb legyen arra, hogy nemzetközi szemmel mi a fontos és érdekes a hazai viszonyokból, összefüggésekből. Volt már jó pár olyan, egyébként nagyon kiváló munka, amely megjelent magyarul, lefordították angolra, és az ottani nyelvterületen olvashatatlan volt. Amíg ezt a dilemmát a magyar tudományos élet meg nem oldja, nem tudjuk behozni lemaradásunkat a társadalomtudományok nemzetközi fórumain.

Említetted az idei könyvvásárokból Lipcsét, de a következő nagy program, amire a Balassi Intézet készül, az a prágai díszvendégség. Hogyan haladnak az előkészületek, és milyen eredmények várhatóak?

Egyrészt ott lesznek a nagy nevek. Esterházy Péternek például most jelent meg a Javított kiadása cseh nyelven. Ez egy olyan munka, amely közös történelmi tapasztalatot fogalmaz meg, nem éppen egy vidám tapasztalatot: a totalitáriánus társadalomban azt a fajta ellenőrzést, amely a családi-baráti kapcsolatokat is szétszedte, a megfigyelést, az ügynökmúltat. Egy olyan mű jelenik meg a kortárs magyar próza egyik vezető képviselőjétől csehül, amely a közép-európai sorsközösségre, történelmi közösségre épít. Ott lesz Grendel Lajos, aki ismert felvidéki, szlovákiai magyar író, akinek híd szerepe van a szlovák, sőt a cseh irodalom felé is. De bemutatkoznak olyan művek is, amelyek eddig a kánonon kívül voltak. Cseh nyelven először jelenik meg magyar katolikus irodalmi antológia. Ezt bemutatni Csehországban nagyon érdekes, hiszen Csehországról az a képünk, hogy egy nagyon szekuláris ország. Ugyanakkor a katolicizmus az ellenzéki mozgalmak idejében szellemileg nagyon jelentős és inspiráló volt. Hatott olyan emblematikus alakokra, mint Václav Havelre, az első köztársasági elnökükre, a cseh ellenzéki mozgalmak hősére. A tényirodalom területén Romsics Ignác fogja képviselni Magyarországot egy kerekasztal-beszélgetésen, amely a rendszerváltás irodalmi megjelenítéséről szól. Lesz angol, cseh, német résztvevője, és egyszerre szól majd a cseh és a nemzetközi publikumhoz is. Ott a szakértők a most már korszakká vált elmúlt huszonöt évről beszélgetve azt vizsgálják, milyen volt az irodalom és a történelem, az irodalom és a társadalom kapcsolata.

A Prágai Könyvvásár Magyarország újrapozicionálásáról is szól: bejelentkezünk, hogy itt vagyunk, egy európai identitását és útját folyamatosan kérdező nemzeti közösség a nemzetek európai közösségében.

Prágán is túl tekintve, hogyan látod a Publishing Hungary program jövőjét? Folytatódik-e a program?

Támogatást és biztatást érzékelek. A programot nemcsak a kulturális politika támogatta, amely jelentős befektetést eszközölt a program elindításával, hanem elfogadta az irodalmi közvélemény, sőt a kiadók többsége is. Lehet még jobban csinálni, nem volt minden vita nélküli. A párbeszéd fontos, de még fontosabb, hogy ezek nyomán cselekedjünk. Ahogy említettem, 2015-re már két díszvendégség-meghívásunk van, az egyik a dinamikus, lassan irodalmi nagyhatalommá avanzsáló Svédországba, Göteborgba, a másik Tajpejba, Ázsia legnagyobb könyvvásárára.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.