„Egy kis univerzum ez a mélygarázs”

Mindig csak azt látjuk, amivé lettünk, soha nem látjuk azt, amivé lehettünk volna.

A mélygarázs egyrészt megújítja, másrészt folytatja a szerző életművét. A felesége és szeretője között őrlődő középkorú férfi az egyik kapcsolaton már érzelmileg túl van, a másikat azonban nem meri vagy nem akarja választani. A szeretővel szakít, és évekkel később egy sportszatyorral a kezében családját is otthagyja. Biztonsági őr lesz egy mélygarázsban, s munkája közben a világ szabályszerűségein gondolkodva bosszút akar állni a világon: fel kívánja robbantani a mélygarázst. A detonáció előtt váratlanul egykori szeretője hajt be a parkolóba. A férfi odarohan hozzá, meg akarja menteni, az akcióba lépő rendőrök azonban mindkettejüket megölik: a férfit mint terroristát lelövik, a nővel egy eltévedt golyó végez. Haláluk előtt egymás karjába zuhanva még megvallhatják egymásnak szakításuk óta is tartó szerelmüket.

A szerzőnél nem új a téma, de a hozzá kapcsolódó beszédmód igen. A drámák és a lírai szövegek után Háy most egy regényben tematizálja a házasságtörést. A Háromszögekhez, a Házasságon innen, házasságon túl novelláihoz és drámaváltozatához vagy a versekhez képest miben képvisel újat a regényként való megszólalás? Mi az, amit csak a regény tud elmondani?

A próza Háy szerint annak a léttapasztalatnak a belátása, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő.¹ A regény műfaja pedig Hegeltől² Lukácson³ át Kunderáig⁴ a deviáns hős és az Istentől elhagyatott világ textúrája. A próza formája és a regény műfaja egyaránt bukástörténet, ahol a bukás oka nem a tragikus harmóniaképtelenség, hanem a saját élet elszalasztása. Heidegger szerint a szorongást a sajátnak nem érzett élet okozza.⁵

A mélygarázs hőseinek esetében a szerelmi problematika létproblémát jelöl. A monológ ezért elsősorban nem formai kérdés, hanem olyan zárt univerzumot létrehozó narráció, amelyben a regény alakjai nem kerülhetnek saját nézőpontjukon kívül. S a történetmondással nem csupán az elmesélt történet elbeszélői pozícióját alkotják meg, hanem identitást is kreálnak maguknak. S az identitások problematikusságát mutatja, hogy a monológokra épülő regény nemcsak a regényala­kok egymás közötti dialógusát zárja ki, hanem a szereplők és a külvilág kapcsolatát is lehetetlenné teszi. Ez a szereplők érzelmi feszültségét és elmesélt történeteik öncsalását egymásra vetítő narratív megoldás a valóság bezáródásáról tudósít. S az időbeliség tovább árnyalja ezt a problémát: a regényben a szerelmi háromszög már a múlté, a monológok csak pótcselekvésként hozhatják létre az elszalasztott pillanatot.

A mélygarázsban is megfigyelhető a szerző életművére jellemző műnemkeveredés. A személyesség a líra nézőpontját idézi; a monológok egyszerre viszik előre a cselekményt, s a monologizálót jellemezve drámai személyiségeket építenek fel; s az események retrospektivitása az epika befogadási stratégiáit hozza játékba. S ezzel a hármassal visszatértünk a műnemek kialakulása előtti irodalmi formához, a balladához, amelytől egyébként nem idegen a boldogtalan szerelem okozta halál cselekményváza.

A regényben kapunk példát a költői szövegépítés logikájára: „Nem a szekrény hiányzott, és nem a ruhák hiányoztak, nem az ágy, az asztal, a tévé és a borotva, nem az hiányzott. Valami olyan hiányzott, amit attól az embertől kaphatott volna meg, aki ott élt mellette, de nem kapott meg. Belenyúlt a szívébe, mesélte, hogy kimeri onnan, ha másképp nem megy, erővel, ami kell neki.” A rilkei felsorolást a szerző pályaképében a Narancsszívtől az Egy szerelmes vers énekéig meghatározó váratlan és erős szívmetafora követi. Érdekes Háynak a drámai monológhoz való viszonya: míg A Gézagyerek első drámakorszakában legfeljebb a hagyományos monológ töredékéig jutnak el hősei, a Nehéz című darab szerkezetét már öt, az időben visszafelé haladó monológ adja. S ahogyan A mélygarázsban is megidézett Dzsigerdilen, a későbbi epikus művek is élnek az egy nézőpontból elmondott történet lehetőségével, sőt, a novellák egy része, A bogyósgyümölcskertész fia is monológ.

A mélygarázsban a szeretőé az első monológ, középen helyezkedik el a férfié, a harmadik pedig a feleségé. A szerelem felemásságát elfogadni látszó harmincöt éves nő történetvariációja⁶ leképezi a kapcsolat bonyolultságát: míg a szerelem boldogsága a mesében létezés illúzióját kelti, a viszony tisztázatlan jellege a mese ártatlanságának lerombolását jelenti.⁷ A mese képezhet ironikus ellentétet a valósággal,⁸ de a meseterápia motívumában a valóság elfogadása is megjelenik.⁹ Az első monológ így a mese és valóság szembeállításán túl a mese és a regény műfaji ellentétére is rájátszik: a mese harmóniát sugall, a regény annak lehetetlenségéről szól. Háynál a mese nem a happy end miatt fontos. Egyrészt a mese műfaja is az emberi lét tipikus, az egyéni életeken túli sorsszerűségét emeli ki, miközben a harmóniahiány éppen a mesei világképet ellenpontozza;¹⁰ másrészt a regényre jellemző időbevetettség a mesei időfelfogás kontrapunktjának számít.¹¹

A mélygarázst az esszéhez, esetleg az esszéregényhez közelítő második monológ rajzolja meg a férfi alakját, aki nem csupán gondolataiba foglalja, hanem egyre önkényesebb gondolkodásrendszerébe zárja a világ jelenségeit. Sőt, amikor bölcselkedni kezd, paradox módon a cseh regények komikus ámítóira kezd hasonlítani. Jóllehet megpróbál rálátni saját életére, de kérdéseire csak rossz logika alapján adhat válaszokat. Ahogyan Háy annyi más hőse, a férfi is a camus-i abszurdba ütközik: az ember megszólítja a világot, s az nem felel. S a világ abszurditásának belátása helyett a férfi saját szabályait akarja a világra rákényszeríteni. Ahogyan magánéletében, úgy összeesküvés-elméletekbe torkolló magyarázataiban is meg van győződve igazáról. S az igazság vélt birtoklása miatt szövegéből néha Kohlhaas Mihály próféciái köszönnek vissza.¹²

Jóllehet nyomasztja, hogy nem élheti saját életét, saját nyelv nélkül, klisékben gondolkodva nem találhat hiteles választ. Szóismétlésekkel, visszatérő fordulatokkal és mondatokkal teli véleményei első olvasásra bátrak, valójában közhelyesek. Eszmefuttatásai ugyanolyanok, mint az általuk megtámadott szabályok. Legyen szó a liberális nevelésről,¹³ a kempingről,¹⁴ a játékról¹⁵ vagy a világ egészének a működéséről,¹⁶ mindig belülről koherens, kívülről készterméknek tűnő spekulációt láthatunk. A családról írt kvázi-engelsiádák,¹⁷ a hatvannyolcas életmódváltás valódi okainak feltárása,¹⁸ az Istenről vallott vulgár-voltaire-iánus tételek,¹⁹ a teológiai probléma profanizálása,²⁰ a vallási konfliktusok leegyszerűsítése²¹ egyaránt egy megismerhető világ illúzióját kínálják. Nem véletlenül jelenti ki róla a feleség: „Nem lehet azt elviselni, hogy a kicsiny részecskék is több titokzatossággal vannak megtöltve, mint az ő, s persze bárkinek az élete.” A férfi azt a titokzatosságot hiányolja az életből, amit nem magyaráznia, hanem észrevennie, végigélnie kellene. A mélygarázs háromszög-tematikája dacára számára a szerelem is észérvekkel követhető biológiai-kulturális folyamat: „Hagyjuk azt, hogy érzelem, ugyan már, az érzelem ugyanolyan tévképzet, mint hogy a föld a világ közepe, s ezt a tévképzetet egy bizonyos életkor fölött meghaladja az ember. Mert ami véletlenül, biológiai kényszerek hatására születik egy véletlenül épp ott lévő másik ember iránt, azt mégsem kéne érzelemnek nevezni.” Ezzel a véleményével egyébként az első monológban az intrikus szerepkört betöltő irigy barátnők szólamát mondja újra: „A ti szerelmetek egyszerűen leírható a bio­lógia és a szociológia törvényeivel.”

A mélygarázs hősei a sorsukhoz szükséges bátorságot az okoskodás pótcselekvésével helyettesítik, magyarázataikkal nem kerülnek közelebb az életükhöz, inkább eltávolodnak attól.

A magyarázat igénye miatt a férfi, jóllehet tudott mesélni,²² saját monológjában képtelen a mese nyelvén megszólalni. Ugyanakkor a szerető éppen a mesei narráció segítségével mondja ki róla: „A szegényember legkisebb fia volt, aki nem trónra került a fele királyságban, hanem hirtelen rászakadt a birodalom, s ő szántáshoz-vetéshez volt szokva, nem uralkodáshoz.”

S ha a férfi „csak fuldokolva tudott élni, ebbe szokott bele, ez volt neki az otthon”, másodlagos lesz, hogy a körülmények vagy a személyes tulajdonságok lehetetlenítik-e el a szabadság választását, amely nem pusztán a megszokott elvárások²³ vagy a társadalmi szabályok amúgy lehetetlen visszautasítása,²⁴ hanem ontológiai probléma lesz, hiszen a szerelmi háromszög boldogtalansága is a világrendként megnyilvánuló szabadsághiányt modellezi.

A regényben huszonhatszor szerepel a férfi számára a létezés általános²⁵ és személyes szimbólumává váló mélygarázs szó.²⁶ Az önmegszólító monológ szabályai szerint a férfi saját magát szólítja meg, és az olvasóval lép kapcsolatba. S ahogyan Háynál már annyiszor, a bukás az önazonosság megtalálásának az egyetlen módja, a prosopopeia szólítója és megszólítottja csak a bukásban képezhet közösséget.²⁷

A mélygarázsban a nemlét választása mégsem válhat önazonosság és bukás együttesévé. Hősünk önazonosság-hiánya miatt az öngyilkos merénylet a semmi elérése helyett²⁸ éppen a világ szabályainak megváltoztathatatlanságát mutatja.²⁹ A robbantás önmegsemmisítő gesztusa a férfi számára gyakorlattá transzformált filozofálgatás,³⁰ s ezen már az utolsó pillanatban újra megtalált szerelem sem segíthet hitelesen. Egyik ellenvetésünk a regénnyel szemben éppen az akciófilmet idéző befejezésnek szól. Bár Tar Sándor Szürke galambja vagy Térey János Nibelung-lakóparkja szervesen képes integrálni a populáris kultúra idevágó elemeit, A mélygarázs esetében a monológokra épülő szerkezet és a szerelmi háromszög tematika miatt ez a struktúra jellegéből adódóan ki nem bontott motívum idegennek hat.³¹ Az emberi sors általánossága a kalandossal vagy egzotikussal csakis ellentétes lehet, a krimibe illő lezárás viszont kizárja a hétköznapi jelleget.

A férfi szembenézését az önsajnálat felstilizált pátosza is lehetetlenné teszi. A „lehettem volna pénzügyi tanácsadó” visszatérő iróniája egyszerre citálja elénk József Attila Születésnapomra című versének gunyoros önmegszólítását és Csehov Ványa bácsijának sirámait: „Oda az életem. Okos, tehetséges, bátor vagyok… Ha normálisan élek, Schopenhauer, Dosztojevszkij lesz belőlem!” S az egyes szám első személyű epikus beszédmód megint összekapcsolódik a drámai monológgal és a lírai önmegszólítással. De felidéződik Fortinbras álságos „ha megéri, nagy király lett volna” teme­tési beszéde is.

Ám főhősünk nemcsak a férfi–nő kapcsolatban mutatkozott döntésképtelennek. Miközben választott parkolópályájának egyik erénye, hogy „a mélygarázsban nincsenek elsők és másodikok, itt nincs vetélkedés, minden magától működik”, korábban nem utasította el a külvilág tisztesség­telenségét: „Téged be lehetett vonni, kockázat nélkül, a közbeszerzési ügyletekbe, s te éltél ezzel a lehetőséggel. Miért ne? Teve akartál lenni, s mikor végre az is lettél, mert busás összeg hullott le a csendestársnak, s a pénzedet is biztonságba helyezted egy külföldi bankban, beléptél egy jogvédő szervezetbe. Miért ne?” Mért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis? Fölébe helyezkedik a sze­rinte a világ valódi folyamatait átlátni képtelen átlagos embereknek, de valójában ugyanazon a színvonalon marad.³²

Az elsőt folytató harmadik monológ a szerető szemszögéből láttatja a merényletet. Ez a rész a regény időszerkezetét tovább árnyalva világossá teszi, hogy nem a férj és feleség elmaradt szakítása, a szerető és a férfi kapcsolata vagy a férfi későbbi élete áll a szöveg középpontjában, hanem három nézőpontból megírva a mindezeket sűrítő robbantási kísérlet. A merénylet sikertelensége a főhőst meghatározó halogatásnak és döntésképtelenségnek a szimbóluma, másrészt mégis a rilkei saját halál lehetősége. Az utolsó pillanat egymásra találása azonban nem az élet betetőzéseként, hanem annak ellenpontjaként, kétszeresen is fikcióként valósul meg. A regény műfajában fontos barthes-i valóságeffektust a férfi³³ és a szerető monológjában³⁴ egyaránt elbizonytalanítja a halálig tartó önreflexió.

A negyedik a meghiúsult robbantásról és akkor már évek óta nem látott férje haláláról tudomást szerző feleség monológja. Nézőpontjának kettős retrospektivitása lehetővé teszi, hogy házasságukat úgy mutassa be,³⁵ hogy közben élete egészével szembesüljön.

A robbantásról hírt adó rendőr szerint a merényletnek két halottja van, valójában három áldozatról beszélhetünk, jóllehet a harmadik, a feleség életben marad. Bár férjével már évek óta semmilyen kapcsolata nincsen,³⁶ most tudatosul benne, hogy az élete végéig a másik nőt szerette.³⁷

Számot vet addigi életével, legyen szó a szüleinek a férjéhez való viszonyáról,³⁸ vagy akár szeretetük álságosságáról.³⁹ Ám érvelése ugyanúgy önfelmentéssé válik, ahogyan azt a férfi esetében láttuk. A nő tönkrement házasságáért egyrészt szüleit hibáztatja,⁴⁰ másrészt az élet törvényszerűségeit⁴¹ vagy férjét teszi felelőssé.⁴² S bár kimondja: „Azt hittem, lehet másképp”, a sorsát meghatározó döntést mégis szükségszerűnek tudja be.⁴³

S ha az élet szükségszerűségek sorozata, akkor nem meglepő, hogy a feleség és a szerető az élet velejárójaként fogadja el a férfi döntésképtelenségét. Sőt, a feleség hozzáállásában is megtalálható a választást elodázó kettősség. Kimondja ugyan, hogy a „másik kizárólagosságot akart, egyértelmű viszonyokat, én meg csak azt, hogy maradjon, mert szeretem”, ugyanakkor tudatában van annak, hogy „a „tükörben egy szánalomból megtartott nő nézett vissza”. Tudomásul veszi, hogy „Túl voltunk már azon, hogy bármit is várjunk egymástól. Ő sem érzett semmit, és tulajdonképpen már én sem”, de a konzekvenciák levonását ő is a magyarázatokkal helyettesíti.

Életének kudarcait férjéhez hasonlóan magyarázatokkal enyhíti. Ő is mindenhez hozzászól, legyen az az értelmiségi nők helyzete,⁴⁴ a társadalom hagyományos funkcióinak és életkorainak átstrukturálódása,⁴⁵ s indokolni kívánja azt is, hogy ha „az az egy csoda nem történik meg, hogy szeretnek, akkor minden csoda hasztalan”.

Mint Háy szerelmi tematikájú műveiben annyiszor, a szerelem végessége és a szerelmi háromszög lehetősége is a tragikus léthelyzet szimbólumaként⁴⁶ jelenik meg. A szexualitás hiánya⁴⁷ mögött pedig Pilinszky tragikuma sejlik át: az ember itt kevés a szeretetre.

A mélygarázsban csak a mese nyelvén hozható létre az idő erodáló hatásának ellenálló világ, ahol az ember is elég a szeretetre. S ha „egy nyelvet elképzelni annyit tesz, mint egy életformát elképzelni”,⁴⁸ akkor a megvalósult boldogság kizárólag a mese nyelvén teremthető meg.

A szerető szövegét meghatározó mesemotívum feltűnik a feleség textusában,⁴⁹ a feleség monológja néha beszűrődik a férjébe; a három szöveg úgy fonódik egybe, ahogyan a szereplők életének párhuzamai és különbségei is összegabalyodnak. S a szólamok összekapcsolódásán túl autotextusok^50,51 egész hálózata rajzolódik ki. A feleség a Dzsigerdilen Tolsztoj-parafrázisát mondja ki,⁵² egyik hasonlata pedig a Háztartási verset⁵³ idézi fel: „Azzal, hogy elromlott, úgy tekintettem vissza a korábbi évekre, mint egy elbukás történetére, mintha egy elromlott háztartási gépnél soha nem emlékeznénk arra, hogy sok éven át jól szolgált, s mennyi hasznot hajtott, hányszor vertem fel vele a tejszínt például.”

A mélygarázs legfontosabb kérdése az, hogy a létezés hiteles modelljévé válhat-e a címadó föld alá épített parkoló. Ha igen, akkor a három szereplőnek az emberi élet sorsszerűségét kell felmutatnia. Ám A Gézagyerekkel, A Pityu bácsi fiával, A bogyósgyümölcskertész fiával vagy A gyerekkel szemben A mélygarázs bukásai ugyanannyira tűnnek sorsszerűnek, mint kényelmesnek. Kérdéses, hogy a szereplők életét a sorsba való belehelyezkedés vagy a szabadságtól való félelem határozza-e meg.

A mélygarázsban a bukás nem a személyiség önazonosságát is megteremtő kitüntetett pillanat. Sem a feleség sorsának passzivitása, sem a férj és a szerető akciófilmbe illő halála nem indokolja a saját halált, s így a saját életet, egyik szereplő sem találhatja meg önazonosságát. Saját mély­garázsukból nem volt erejük vagy bátorságuk kilépni, ezért rájuk zárul a föld alatti parkoló kapuja. (Európa, 2013)

Jegyzetek

¹ „A próza annak a belátása, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő.” Háy János, Egymáshoz tartozók, Palatinus, 2009, 82.

² „A regény az egydimenziós világ nagyepikai műfaja, amely adekvát szövegstruktúraként hozhatja létre a prózailag rendezett valóságot.” Hegel, G. W. F., Esztétika, Akadémiai, Budapest, 1956, III, 263.

³ „Az epikai individuum, a regény hőse a külvilágnak ebből az idegenségéből jön létre.” Lukács György, A regény elmélete, Magvető, Budapest, 1975, 523.

⁴ A „regény akkor született meg, amikor Isten lassan elvonult arról a helyről, ahonnan a világegyetemet és annak értékrendjét irányította, ahol elválasztotta egymástól a jót meg a rosszat, és értelmet adott mindennek”. Kundera, Milan, A regény művészete, Európa, Budapest, 1992, 52–53.

⁵ „A szorongás mitől-jében a »semmi az és nincs sehol« nyilvánul meg. A világon belüli semmi és sehol dacossága fenomenálisan azt jelenti: a szorongás mitől-je a világ mint olyan.” Heidegger, Martin, Lét és idő, Gondolat, Budapest, 1989, 341.

⁶ „Ijesztően kicsi tud lenni ez a város, hiába a több millió lakos, ha akarsz, se tudsz elbújni. Nem lehet olyan, hogy titkos kapcsolat például, legfeljebb olyan, hogy nem beszélünk róla, amilyen a miénk is volt. Egy idő után mindenki tudta, csak nem beszéltünk róla, és nem beszéltek róla ott, ahol nem illett.”

⁷ „Lehet-e olyan mese, ahol a királylány titkos viszonyt folytat a szerelmével, míg a halál el nem választja őket. Lehet az, hogy egy királyfi nem a tiszta érzésekért rántja ki a szablyát, hanem azért küzd, hogy a hamisság fennmaradjon.”

⁸ „Nehogy már a szememre vesd, mondtam meglepve, hogy egy mesehős milyen kicsinyes tud lenni, mintha nem is egy mesében lennénk, hanem a legszokványosabb hétköznapokban.”

⁹„Meseterápián elpusztítottam a bennem még mindig véghetetlenül áradó mesét. Sós kútba tettem, aztán onnan kivettem, kerék alá tettem, aztán onnan is kivettem, kemencébe tettem, aztán onnan is kivettem, és még egy kicsit mindig élt. Jöttek a törökök, elkapták, felkoncolták, Sztambulba hurcolták, héttoronyba zárták, és egy kicsit még mindig élt. Eltelt öt év, s én végül befalaztam egy mély zugba, és most ott raboskodik, semmilyen robbanóanyaggal nem hívható elő. A métervastag vasbeton falon csak annyi van írva, hogy nincs, hogy már senki nem mondhatja tovább ezt a mesét.”

¹⁰ „Jobban tennéd, ha elkezdenél körülnézni, addig, amíg körül lehet, mert van az a pillanat, amikor belép az ember egy helyre, és már senki nem emeli fel miatta a fejét, s ha valaki mégis, riadtan elkapja a szemét, s vagy a sörét bámulja tovább, vagy épp egy fiatalabb nőt keres, és azon gyógyítgatja a rajtad megsérült tekintetet. Na, akkor van vége a történetnek, ott aztán megáll az ezeregyéjszaka meg az Andersen tudománya, s azt mégsem kéne kivárnod.”

¹¹ „Az, amit átéltünk, az jó volt, s ha te nem tartod jónak, akkor számít kidobott és elherdált időnek. Amúgy szerinted az én időm nem telt el közben, mondta. De ha nincs továbblépés, akkor minden érvénytelenné válik, akkor az a nagy szerelem csak egy időlegesség volt, én nem voltam királylány, és te sem voltál a legfényesebb vitéz, csak egy nő voltam és te is csak egy férfi a sok közül, mondtam, s hogy akkor az első hétvége egy bizonyos hónapban, vasárnap délután, mondjuk, éjfélig legkésőbb.”

¹² „A világ nem úgy ér véget, ahogyan a végítélet hirdetői mondják, nem szakadnak fel a pecsétek, nem rohanják le az apokalipszis lovasai, nem lesznek óriási bummok, csak nyomorult kis robbantások és szánalmas nyüszítések. […] Hamarosan vége lesz, és hiába húzódtok be a palotáitokba, hiába fontok pénzkötegekből kerítést, egyszer minden kerítés le fog omlani, meghasadnak Jerikó falai, s mindaz, amit építettetek, áldozatául fog esni egy új akaratnak, amely akarat már átlépte a küszöbeiteket, de ti nem látjátok, mert vakok és önhittek vagytok, saját magatok elragadtatottságában éltek.”

¹³ „A liberális nevelési módszert azért találták ki, hogy szórakoztató formában sajátíthasd el a rendet, hogy észre se vedd, mi az, amit rád kényszerítenek.”

¹⁴ „…végül sokan választották ezt a nyaralási formát, mert nem akartak ezekből a nomád élményekből kimaradni, s pláne kihagyni a gyerekeiket. A megnövekedett érdeklődés automatikusan felverte az árakat. A jobb kempingek hamarosan szállodai árfekvésbe kerültek, a rosszabbakban pedig nagyobb volt a népsűrűség, mint egy bevásárlóközpontban a karácsonyi őrület idején, s épp akkora a hangzavar, mint egy fiataloknak szervezett nyári fesztiválon…”

¹⁵ „Már a játékok is szabályok sokaságára épülnek. A játékszabály arról szól, hogy a szabályok nélkül nem is értelmezhető a játék, el se lehet kezdeni, mert pont a szabályok betartása okozza a játék izgalmát.”

¹⁶ „Mindennek van rendje. A világ összes dolga a csillagoktól a legapróbb részecskékig, az élő és élettelen anyag ezekbe a rendekbe van besorolva, ahogyan minden ember cselekedete is. S a rend igazságát senki nem vonhatja kétségbe, hisz az égitestek ezerévek óta követik a rendjük útját, ahogyan a hangyák is.”

¹⁷ „A család mint a társadalom mikroegysége a mindenkori hatalomgyakorlás, az állam és a magántulajdon legmegbízhatóbb alapja. És hiába morzsolódik fel a családok több mint fele az együttélés során, a családra árnyék sem vetülhet, hisz aki rávetíti az árnyékot, azt rögtön megvádolják, hogy ez a megátalkodott végső soron a társadalom felbontásán szorgoskodik.”

¹⁸ „A Woodstockban lebzselő középosztálybeli fiatalok, akik meztelen hemperegtek szerteszét a füvön és a sárban, mert épp ömlött az eső azon a hétvégén, és azzal közösültek, aki épp a legközelebb volt, s utána marihuánát pöfékeltek és a világbékéről tartottak kiselőadást a növényeknek, nem gondolták, hogy a szexuális forradalmat gazdasági érdekek katalizálják.”

¹⁹ „…ahhoz nincs szükség istenre, egy ilyen kitalált, akarnok uralkodóra, aki […] az erkölcsi érzéked révén örökösen ütlegel, s egy pillanatra sem engedi, hogy felszusszanj és örülj annak, hogy vagy.”

²⁰ „Mert hány az egyisten? Három?”

²¹ „A muzulmánok azért veszélyesek, mert megkérdőjelezik az uralmi helyzetedet a világban, megkérdőjelezik azt az életet, amit élsz. A kényelmedre kérdeznek rá, hogy jár-e ez neked, a vagyonodra kérdeznek rá, hogy milyen áron harácsoltad össze, a hitedre kérdeznek rá, hogy hol van benne az isten. Nem attól a szent háborútól félsz, amit fegyverekkel vívnak, nem az öngyilkos merénylőktől, a gépeltérítőktől, a vonat- és metrórobbantóktól, attól a szent háborútól félsz, ami az életedre kérdez rá, hogy érvényes-e.”

²² „Szerettem, ha mesélt, az olyan volt, hogy nyugalom.”

²³ „Meg lett szabva, hogy mit csinálhatsz, és mit nem csinálhatsz. Te meg azt csináltad, amit csinálnod lehetett, és nem csináltad azt, amit nem. Az anya és az apa büntetései, s a helyes cselekvéskor osztott jutalom a szélesebb elvárásnak való megfelelést készítették elő. Azoknak az elvárásoknak való megfelelést, amit egy felnőttől megkövetel a társadalom.”

²⁴ „Szabad vagy, mondod, mert megszabadultál a tulajdon fogságától, az anyag nem telepedik a nyakadba, hol­ott dehogynem. Most függsz csak igazán. Minden falatért, amit már nem is a hasadba tömsz, hanem az éhségösztönöd szájába, reggeltől estig küzdened kell.”

²⁵ „Egy kis univerzum ez a mélygarázs, a kozmosz kicsinyített mása, egy modell, amin tanulmányozni lehetne a világ működését.”

²⁶ „A mélygarázs lehetne az életed szimbóluma, mert a legmélyén vagy az emberi létezésnek.”

²⁷ „Elbuktál már fiatal korodban, s szemben a görög hősökkel, akik a sors áldozatai lettek, neked még a méltósággal való elbukás sem jár, hisz életed végéig a sikerember szerepét kell játszanod.”

²⁸ „Nem akarok nem ott lenni, ahol épp vagyok, nem akarom az akaratommal befolyásolni azt, ami történik. Mert ha akarom, az lesz, amit akarok, hogy legyen, de nem akarom, hogy legyen. Nem akarok magamnak semmit. Nem akarok valamely akarat, még a saját akaratom fogságában sem élni.”

²⁹ „Nincs más rendszer, te is ennek a rendszernek vagy a része, te is a változatlanság kelléke vagy. Minden felülemelkedési kísérlet mélységes kudarccal végződik, hisz képtelen vagy kikeveredni saját szemléleted zárványából, persze nem mered a kudarcot bevallani.”

³⁰ „világot a semmibe visszahelyezni, az az egyedül elképzelhető folyamat”

³¹ „Álljon meg, kiabálnak. Hogy lőnek, ha nem. Álljon meg! Rohanok felé. Menj már, hallod, menj már! Álljon meg, kiabálnak, mert lövünk. Egy sorozat a garázs betonfedelébe. Álljon meg. […] Lőj, nem érdekel, de az a nő nem maradhat itt. Ha mindennek vége, neki akkor sem lehet, neki nem. Hallom a hangot. Amíg hallom a hangot, addig nem találtak el. Most rám néz. Nem hiszi el, hogy itt vagyok. Nem érti, mi történik. Miért lőnek rám. Hallom, még hallom, most nem hallom, most nem hallom, most nem hallom, menj el, hallod, menj el, menj…”

³² „Nem vagy egyedüli . te vagy a többi.”

³³ „Álljon meg, kiabálnak. Hogy lőnek, ha nem. Álljon meg! Rohanok felé. Menj már, hallod, menj már! Álljon meg, kiabálnak, mert lövünk. Egy sorozat a garázs betonfedelébe. Álljon meg.”

³⁴ „Hallom, hogy lőnek. Lőjön. Nem állok meg. Meg kell fognom a kezét, meg kell emelnem a fejét, meg kell csókolnom a száját, meg kell hallanom az utolsó szavát, amit kimondott. Nem állok meg. Mi ez az ütés a hátamon, mintha egy bot volna, és megint, mi ez, mi ez a robaj. Ne félj, szívem, itt vagyok.”

³⁵ „Hogy elutazhatsz más egyetemekre előadást tartani a kozmosz keletkezéséről, az ősrobbanásról és az anyag természetéről. Örültél, hogy eljutsz olyan városokba, ahol korábban még nem voltál, hogy a kvantumfizika nem csak a legapróbb részecskék mozgását tudja vizsgálni egy méregdrága kísérleti eszközzel, de téged is elröpített a világ négy sarkába.”

³⁶ „Nem tudtam, mit csinál, hogyan él, mert nem mondta. Néha felhívott, hogy hogy vannak a gyerekek, s hogy majd mondjam nekik, hogy beszéltünk. Azt nem kérdezte, hogy én hogy vagyok.”

³⁷ „Nem bírta ki az életünket tönkretevő nő nélkül. A fájdalom akkor vált kibírhatatlanná, gondoltam, amikor a fülébe jutott, hogy annak a nőnek már közben lett egy más élete.”

³⁸ „A gyerek itt csak alibi az önszeretéshez, hisz minden olyan helyzetben, amikor a gyerek érdekében a szerepük csökkenhetett volna, netán a lányuk egy olyan erőteljes férfi társa lehetett volna, akinek az akaratán elporlad a szülői önkény, hiába látták, hogy ez mekkora szerelem, mindig a gyerekkel szemben döntöttek, s nem szűntek meg áskálódni a férfi ellen.”

³⁹ „Az ilyen szülők valójában ösztönből a szeretetük és gondoskodásuk eszközévé akarják tenni a gyerekeiket, ha bármi is történik velük, ez mindenképpen a szülők életének függvényében történjen. Ehhez még pluszban jön, hogy általában ezeket a gyerekeket a saját gyerekeik is semmibe veszik, hiszen a gyerekek számára is a nagyszülők jelentik az erőt, ők azok, akikhez viszonyítva megképződik számukra a világ, s a szüleiket csak másodlagosnak, később még annak sem tekintik.”

⁴⁰ „A szülőknek nem maradt más terület a hatalmuk, az élethez való makacs ragaszkodásuk megélésére, mint a gyerekeik. És amikor megszülettek az unokák, mint valami nyirok, átjárták újra az életünket, hogy utolsó erejükkel még tönkretegyék azt, amit tönkre tudnak. Persze, egy gyerek soha nem tudna ilyen szemmel nézni a szüleire, hogy tönkretevők. Ez az egész akkor, amikor történik, egyáltalán nem szembeötlő. Olyan, mint egy alattomos betegség, ami titokban foglalja el a szervezetet, s mire egy vizsgálaton észlelik a jelenlétét…”

⁴¹ „Mert nem is lehet úgy szeretni, ahogy ő akarta, hogy folyton ugyanúgy folyamatosan. Nem úgy szeretni nem érdemes, mondta, mert az már semmi, pont a lényege nincs benne, aztán mondott valami példát az atomokról, hogy ha valami nincs bennük, akkor nem azonosak önmagukkal. Pedig nekem ő kellett, és ő volt, ez biztos, neki viszont valami más kellett, s én azért lettem megkínozva, mert csak olyan tudtam lenni, amilyen voltam.”

⁴² „utána ki kell vasalnom, beraknom egy mosást, és van még egy adag dolgozat is. S persze azt is tudtam, hogy ő arra vár, hogy végre csak ő legyen. De hogyan is tudott volna ebbe még más is beleférni, s pláne olyan gyakran, ahogyan ő akarta? Késő volt, vagy későnek éreztem.”

⁴³ „Elkezdtem, mert el kellett kezdeni, ha ezt az életutat választja az ember, s azzal kell elkezdeni, aki ott van. Nincs olyan, hogy válogatok, meg várom az igazit. Olyan, hogy igazi, nincs, csak olyan van, hogy az, aki ott van. Bár akkor ezt senki nem gondolja így, senki nem tudja az életét huszonévesen törvényszerűségnek, szükségszerűségnek látni, csak olyannak, ami kizárólag vele történhet meg.”

⁴⁴ „Elég csak belenézni a statisztikákba, rögtön látszik, hogy a magasan képzettek körében sokkal több a nő, ezért aztán ezeknek a nőknek egy része rákényszerül, egy rádióműsorban mondták, hallottam, valamit épp főztem, hogy nálánál rosszabb minőségű férfit válasszon.”

⁴⁵ „Ki mondhatja meg, hogy a férfiak, akik egyfajta biológiai adottságból, s némiképp szociológiai okokból adódóan, mert felgyülemlett egy harmincas éveiben lévő magányos nősereg, újra tudják kezdeni az életüket, akár ötven- vagy hatvanévesen is, azok nem lépnének-e ki a legszeretettelibb közegből is, hogy bebizonyítsák, rájuk még mindig szükség van.”

⁴⁶ „Veszít, ha így dönt, veszít, ha úgy”

⁴⁷ „Hogy hányszor mondtam nemet neki, amikor közeledett? Nem annyiszor, ahányszor emlékszik rá. Sokkal kevesebbszer. S nem igaz, hogy nekem nem kellett volna. Ha ő nem akart volna velem, akkor én szorgalmaztam volna. Nem bírtam volna elviselni, hogy nincs közöttünk az, aminek lennie kell, ha férfi van és nő van.”

⁴⁸ Wittgenstein, Ludwig, Filozófiai vizsgálódások, Atlantisz, Budapest, 1998, 26.

⁴⁹ „Azt mondta, végül úgy látta, hogy van egy nagy fal, egy erődítmény, bástyákkal, védelmi szerkezetekkel, amiben bent trónolnak a szüleim meg én, s végül beemeltem a gyerekeket is, és ő nem mert ennek a falnak nekimenni, mert félt, hogy széthasad a teste az éles köveken, vagy elsütik a külvilágra irányított ágyúkat, s a lövedékek széttrancsírozzák a testét vagy a lelkét. Csak toporgott ott a falakon kívül, s talán kiabált, ahogyan az a török kiabált az egri vár falai alatt, hogy hallod-e te, magyar vitéz.”

⁵⁰ „Megyek már, megyek, mondta a vitéz zavartan, kicsit beljebb tolta az egyik lábát, mint a farkas valamelyik mesében, mert megijedt, hogy elveszti a kincset, amit hosszú évek keresésének eredményeként feltárt magának, az ékkövet, amit a törökök Budavárában találtak meg, s Dzsigerdilennek, a szív gyönyörűségének neveztek el.”

⁵¹ „Mire végeznek, kívülről fújják az adriai tengerhajózás legérdektelenebb adatait, de semmit nem tudnak arról az emberről, aki ott állt a hajón, várta, hogy partot fogjanak, s végre megölelhessen egy lányt Piránban, akinek palotát épít, tündérpalotát, ha meglesz rá a pénz Xanaduban.”

⁵² „Mert az nem igaz, hogy van olyan, hogy boldog meg boldogtalan házasság, hogy a boldogok egymáshoz hasonlóan boldogok, a boldogtalanok meg a maguk módján boldogtalanok. A házasságok se nem boldogok, se nem boldogtalanok, és más módon sem különböznek egymástól, nincs bennük egyedi jellegzetesség.”

⁵³ „Kényelmes is neked így az élet, / körbevesznek a háztartási gépek, / s ha elmegyek hozzád ezen a télen, / bekapcsolod majd nekem / valamelyik géped, / ha lehet, mondjuk a centrifugát, / Akkor is ha nem én / vagyok Hamfri Bogárt.” (Háy János: Háztartási vers)

Horváth Csaba további írásai