Archívum

Antik áttűnések

Zalán Tibor
2013. november

És ködbe lép az ember a lét nehéz
a föld lehúz s a lepke emel tovább
mi fent volt fordul lentre s ott túl
lebben a szárnya a csontmadárnak

A táj még ismerős de a körvonal
már elveszett belőle – a végtelen
ólmos szürkével átsatíroz
volt ami lesz s ami lesz már nincs rég

Ki vár az ösvény vége ha feltünik
ki áll kezében tartva a mérleget
a csuklón már a vér lecsordult
mit követel meg a létkönnyűség

Egy vízmosás lesz majd az a vesztőhely
hol ítélő s vádlott szine egyre vált
akár ha felhők játszanák el
most a halál buta kis botrányát

Fehér vállára száll a rubint galamb
egy sziklánál áll átsüti gyönge fény
ezüstben játszó tüll ruháját –
szobrait így az idő se mérte

talán a korban víg görögök mikor
küzdtek tökéletesre a vésejük
a legszebb istent hogy formálja
Aphroditét ki a lányt s az asszonyt

a legszebbet megtestesíté S a lány
márvány-hűs válláról a rubint galamb
a Napba röppen s röpte könnyed
verdes arany ragyogások közt fent

Az ösvény végén fogvacogással vár
a lány a férfi és a szoborszerű
nő tüll ruhában és kezében
vérzik a mérleg – a serpenyője

halál felé süllyed sikolyát a lány
vállát harapva fojtja a férfiban
A föld lehúz s a szív sem emel
Csörren a szárnya a csontmadárnak

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.