A tiszta gondolat, a tiszta stílus szerelmese

A világ, amelybe beleszületik a mű

„Szabó Zoltán egyszerre volt homo politicus és homo aesteticus – halála után ekképpen jellemezte őt küzdőtársa, Czigány Lóránt. – Alkata, hajlama, tehetsége embersége, ízlésének finnyássága, csalhatatlan formaérzéke szerint harmóniára törekvő homo aestheticus; akarata, küldetéstudata, lucidus elméje, helyzetelemző képessége, tettvágya és igazságszeretete miatt pedig elkötelezett ember: homo politicus.”⁴¹ Már szociográfusként is problémaérzékenység, igazságérzet, ténytisztelet, helyzetelemző képesség, személyes jelenlét, arányosan tagolt mondanivaló, érzékletes stílus jellemezte. Esszéíróként ugyanezeket az erényeket kamatoztatta, különösen karakteres íróportréiban, melyek „sohasem pepecselő miniatűrök vagy krétarajz-vázlatok, hanem pasztellszínekkel, impresszionista technikával megalkotott arcképek háttérrel, enteriőrrel vagy a tájjal, amelyhez tartoznak.”⁴² Ezt helyezi „szövegkörnyezetbe” akkor is, amikor az Anyám könnyű álmot ígér francia műfaj-tipológiai „társbérleti” viszonyáról elmélkedik.⁴³

Sárközi Mátyás szerint mestere élete végéig tisztában volt azzal, hogy nem mindennapi intellektus, méltónak kell lennie önmaga színvonalához, tehát minden időben „a tökély gyötrődő igényével” alkotott.⁴⁴ Ez akkor a legnehezebb – és alighanem a legeredményesebb –, ha valaki több évtizeden át ugyanahhoz a témához/témakörhöz/témakörökhöz nyúl vissza. Ez figyelhető meg például Németh László vagy Szabó Zoltán működésében. Minthogy orvos is volt, Németh László elsősorban a „fenomént” érzékelte Tamásiban, a rendkívüli tehetség természetrajzát vizsgálta. Szabó Zoltánt a „lélektani mélységekből villódzó színek” töltötték el ámulattal. Mindkét analitikus megközelítés Tamási javára szolgált.

Szabó Zoltán 1939-ben, 1942-ben, 1943-ban, 1947-ben, 1961-ben, 1966-ban és 1967-ben írt Tamásiról. Aki manapság – mondhatni: egy „lélegzetvétellel” – olvassa újra a könyvfejezetbe rendezett írásokat, az tapasztalhatja, hogy az idő mennyire egylényegűvé szikkasztotta az évgyűrűszerűen kiteljesedő szövegeket.

Az irodalomtörténet-írás egy hírlapi riportsorozatot (Bajlátott földön, Brassói Lapok, 1934. jú­lius 27 – szeptember 3.) tekint a Szülőföldem előképének. Tamási „átszerkesztett” változatában építi be ezt 1939-ben klasszikus érvényű művébe, de „csupán” némi címváltoztatással (Bajlátott szülőföldön) veszi fel 1943-as publicisztikai gyűjteményébe is. Nyilvánvalóan más a Tamási-szövegek történelmi akusztikája 1934-ben, 1939-ben és 1943-ban. Amit ez utóbbi gyűjtemény, a Virrasztás kapcsán Szabó Zoltán kiemel, annak esztétikai konnotációja van. Szerinte a Bajlátott szülőföld azért a kötet legszebb írása, mert Tamási itt (is) „társadalomkutató értelemmel vezeti, s atyafiságos szeretetbe mártja a tollát”; érzelmes társadalomrajzot készít, s „az »érzelmes« itt dicsérő jelző, művészileg is”. Ezt fejti ki aztán később tág amplitudiójú írásaiban: „Tamási Áron íróként hű maradhatott népének esztétikájához is, mert Farkaslakán a székelyeknek volt is, van is esztétikája, a falunak is van külön határozott és kialakult identitása.” De van mindenekelőtt erős igazságérzete, vannak eszményei. „Írásaiban az elveszett Paradicsom kísérletezik a visszajövetellel.” Tamási Áron könyveiben a letűnt paraszti életforma művészpárlata marad fenn – búcsúzik Szabó Zoltán barátjától a pátosztalan örökkévalóság kanonizációjával.⁴⁵

Végül is: mit vár el a társadalomrajz művelőjétől? Szerkesztési műgondot, stiláris fegyelmet s a valóságábrázolásnak a lélekrajz felé való elmélyítését.⁴⁶

A magyar szociográfia erdélyi műveiről

A trianoni változások után az elszakított területek városaiban megindult, majd felgyorsult a centripetális erőként ható asszimiláció. Ilyen körülmények között – ismeri fel a harmincas évek elején Szabó Zoltán – az értelmiségi pályára készülő kisebbségi fiatalok figyelme az úgynevezett alsóbb néposztályokra irányult, merthogy a „népi szinten élő magyarság” őrizte meg leginkább a nemzeti önazonosság-tudatot, amelynek ébren tartása kisebbségi helyzetben létfontosságú volt. „A felvidéki falukutatás a Sarlóval indult, és a Sarlóval jutott zsákutcába. A politikai eltolódás megsemmisítette a Sarló eredményeinek az értékét, ami maradt, pártpolitikai szempontból elfogult munka…” – vonta le a tanulságokat 1934-ben. A Sarló vezetőjét, a Temesvárt született Balogh Edgárt 1935-ben kiutasították Csehszlovákiából. A falukutatás módszereivel és gyakorlatával ismerkedő Szabó Zoltán már ezt megelőzően felismerte: a falumunka legfontosabb követelménye, hogy az politika fölötti politika legyen. Ezt az alapállást képviselték a megismerést az építéssel egybekapcsoló – felezeti kerekben nevelkedett – erdélyi falukutatók, akiknek eredményei „például szolgálhatnak a magyarországi szociográfiai akció számára is”.⁴⁷

Hogy Szabó Zoltán már egyetemi hallgató korában élénk érdeklődést mutatott a falukutatás elméleti és módszertani kérdései iránt, ahhoz kétségtelenül hozzájárult a Sarló, az Erdélyi Fiatalok, a Bartha Miklós Társaság, a Szegedi Fiatalok népmegismerő mozgalma. Ő maga azokat a tematikus pályatételeket emeli ki, amelyek meghirdetéséhez az Erdélyi Fiatalok kérdőívet mellékelt – nemcsak a folyóiratban, hanem külön falufüzetben is (Hogyan tanulmányozzam a falu életét?).⁴⁸ Minthogy a kolozsvári falukutató műhely közvetítései révén némiképp betekintést nyert az európai hírű román szociológiai iskola munkásságába, a helyszínen is látni akarta a bukaresti Szociológiai Intézet működését.

A Németh Lászlóval, Keresztury Dezsővel és Boldizsár Ivánnal tett romániai látogatás során személyesen is megismerhette Gusti professzort és tanítványait. Szabó Zoltánt mindenekelőtt a módszer érdekelte. Akkor már ismerte az amerikai kutatásokat, a tanyakutatást végző Buday Györgyék figyelmét is felhívta New York állam területének szociográfiájára.⁴⁹ Gusti tanítása nélkül A tardi helyzet kérdőíves fejezetei sem születtek volna meg – emlékezett vissza a látogatásra Boldizsár Iván 1986-ban. A „Mit ettem ez a héten?” és a „Mi szeretnék lenni?” kérdésekre adott válaszok keltették a legnagyobb feltűnést és megdöbbenést.⁵⁰ A Vihar egy útirajzban – s körülötte című áttekintésében Monostori Imre is kiemelten szól arról, hogy a tardi helyzet bemutatására készülődő szociográfus a román szellemi élet nagy pozitívumának tartotta a népi értékek tudatos föltárását.⁵¹

A magyar szociográfia erdélyi alapművei közül a leginkább a Szülőföldem nyerte el – életre szóló élményeként – Szabó Zoltán tetszését. A rög alatt – jóllehet az Erdélyi Fiatalok megszervezte az Aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet tordai kiadványának magyarországi terjesztését – valószínűleg nem került a kezébe. Tamási Áron mészkői búcsúbeszéde kelti fel rokonszenvét Balázs Ferenc iránt. Nagyra tartja a Hitelben induló Bözödi György tehetségét, üdvözli a segítségért kiáltó Székely bánja kiadását, de tudomásunk szerint elemzésével nem foglalkozott. Annál inkább a „viharügynökként” aposztrofált Kós Károllyal. Pontosan a két világháború közötti ott­hon­iro­da­lom (Molter Károly) elő­ké­pének tartott Er­dé­llyel (1929) és Ka­lo­ta­sze­ggel (1932).

A „kultúrtörténeti vázlat” hiányérzetet kelt benne, s kimutatja a kötet szervi hibáit. Úgy látja, hogy Kós sikertelenül próbál történelmi hátteret teremteni a korabeli transzszilvanista tudat számára. A „re­gi­o­ná­lis jelleg” rög­zí­té­se – írás­ban, rajz­ban, ké­pek­ben – nem szervesül úgy, mint az építész Kós alkotásaiban. „Ahogy az igazi építészet illeszkedik a földrajzi környezethez, a valódi irodalom a nyelvben találja meg a maga környezetét, földjét, alapját, és nagyon kevéssé abban, ami nem anyaga, hanem témája geográfiai környezetében. Közös építészetet lehet egy tájegységre építeni, közös kultúrát, közös irodalmat már valamivel kevésbé.”⁵²

A Kalotaszegről már sokkal jobb a véleménye. Valósággal felszabadítólag hat rá, hogy választott hazájában Kós közel tudott kerülni a néplélek rezdüléseihez is. Ez a kötet in­kább Kós szel­le­mi ön­arc­ké­pe, hát­te­ré­ben a vá­lasz­tott szü­lő­föld né­pének és föld­jé­nek a bemutatásával. Nem elég­szik meg a tu­do­má­nyos le­írás­sal (a föld­raj­zi, tör­té­nel­mi, nép­raj­zi és mű­vé­szet­tör­té­ne­ti el­mél­ke­dé­sek­kel), a mű­vé­szi áb­rá­zo­lás esz­kö­ze­i­vel is igyek­szik megörökíteni en­nek a sa­já­tos han­gu­la­tú tájegységnek a vi­lá­gát (raj­zok, met­sze­tek). Ugyan­ak­kor a fan­tá­zi­á­nak is sze­re­pet jut­tat: szép­iro­dal­mi fo­gan­ta­tá­sú ré­sze­ket is be­ik­tat a mű­be. Az írói fan­tá­zi­á­val igyek­szik pó­tol­ni mindazt, amit a tu­do­mány ad­dig nem tudott er­ről a táj­egy­ség­ről ki­de­rí­te­ni. Ami a he­te­ro­gén mű­vet még­is egy­ség­be fog­ja, az a min­den mű­fa­jon át­su­gár­zó tárgy­sze­re­tet. E tekintetben – mutatis mutandis – a tíz évvel később született Szerelmes földrajz genezisét is elősegíthette.

A Szülőföldem kapcsán helyesli, hogy az író kevés figyelmet szentel a népi élet felszíni fodrozódásainak, annál többet a mélységből villódzó színeinek. Ennek köszönhetően válik nemzeti és egyetemes értelemben is „közhasznúvá” ez a kötet: „a hazát a székelység érzékeltetésével megint gazdagabbá teszi”, egyszersmind „alkalmat ad az írónak arra, hogy magyar, tehát emberséges és tisztult véleményt adjon a világ dolgairól”. Művészetének értékérvényesítő hatását 1966-ban ekképp idézi fel: „Eszményei nem annyira földi síkon feküsznek, mint inkább az ég félgömbjére vannak felfüggesztve, mint a csillagok. Hősei időnként fölnéznek e csillagokra tanácsot kérni, vagy biztatást nyerni. Nem érzelmesen teszik ezt, nem lapos és sunyin érzelgő pillantással, hanem bátran és merészen. Hogy az érzelmességnek még a gyanúja se maradjon, e hősök egy szemhunyorítással kacsintanak a csillagokra. A csillagoknak, úgy látszik, tetszik ez, mert gyakorta visszahunyorítanak. Egyezség van közöttük.”⁵³

A Magyarország felfedezése új sorozata a műfaj vérátömlesztésének ígéretét is jelezte a hatvanas évek derekán. Újból megszólal a szociográfia műfajában Féja, Kodolányi, a mélységet a magassággal egybelátó/szervesítő fiatalok (Csoóri, Csák) alakítják a közgondolkodást. Nem tudjuk meg, hogy mi erről Szabó Zoltán véleménye. A könyvek esetlegesen jutnak el hozzá, a véletlenek összjátékának köszönhetően. Miként az Anyám könnyű álmot ígér is. Amikor kézbe veszi a kötetet, elsődlegesen arra kíváncsi: milyen gondolkodó ez a híressé vált erdélyi író? A Sütő-esszék és -drámák még inkább meggyőzik. Az esszék kapcsán kifejtett gondolataiból megtudjuk, hogy a szociográfia műfaji gondjai az emigrációban is foglalkoztatták Szabó Zoltánt. Kimutatta ugyanis, hogy Sütő környezetrajzba helyezett csoportképe és csoportképben megjelenített önarcképe voltaképpen szerves építkezés eredménye: a (magyar) hagyományoké és a (francia) modernitásé.

„Az Anyám könnyű álmot ígér annyira nevezetessé vált, hogy számos méltányolója még a műfajában se tudott megegyezni. Volt, aki szociográfiának vélte, mivelhogy faluhelyre visz el a könyv. Az átlagolvasó regénynek érezte, mert szövegében emberek, jellemek, figurák dús tenyészetével találkozott, s ezek meg-megszólaltak, egymással beszélgetésbe elegyedtek. Én magam – ha volnának skatulyázó hajlamaim – annak idején alighanem regényes önéletrajznak könyveltem volna el e munkát azon az alapon, hogy ha már kialakult a biographie romancée műfaja, legyen erdélyi párja az autobiographie romancée műfajában, amely környezetrajzba csoportképet helyez el, s ezen a képen – az övéi közt – maga az író is ott van.”⁵⁴

Szabó Zoltán munkáinak erdélyi recepciója

A tardi helyzetről a Hitel köréhez tartozó Szenczei László ír mindjárt a kötet megjelenése után – a Pásztortűzben. A „komoly irodalmi és tudományos eszközökkel megrajzolt helyzetkép” szerinte nemcsak kordokumentumként („meggyőző korbizonyságként”) állja meg a helyét, hanem irodalmi alkotásként is. Nem hivalkodó, ahogy a nyomort megjeleníti; „fegyelmezett” Szabó Zoltánnak még a szomorúsága is: mintha hősei lemondását akarná tolmácsolni. „Irodalmisága – olvasható az elemzésben – sohasem lépi túl a szociális szolgálat határait, s ez a nemes egyensúly valóban túlemeli a szokványos irodalmi műfajokon, a szeretetnek és az erkölcsi eszmének abba az ősi költészetébe, melynek levegőjében az Evangéliumok lebegnek. Higgadt ismeret és szeretetteljes költészet vegyüléke…” Arra kíváncsi, hogy mi erre a politika válasza. Mert: „nem cselekedni a megismerés után: végzetes következményekkel járhat…”.⁵⁵

A Ba­lázs Fe­ren­cet bú­csúz­tat­ó Erdélyi Fiatalok-számban, 1937 nya­rán Lász­ló De­zső a fiatal szo­ci­og­rá­fu­sok egy­más után fel­zár­kó­zó nem­ze­dé­ké­ről be­szél a Pusz­ták né­pe (Illyés Gyula), A tardi hely­zet (Sza­bó Zol­tán), a Vi­har­sa­rok (Féja Gé­za), A né­ma for­ra­da­lom (Kovács Im­re) kapcsán. Azon művek között helyezi el A tardi hely­zetet, ame­lyek érezhetően felrázták a szo­ci­á­lis lel­ki­is­me­retet, és felvállalták a nem­zet­ne­ve­lés gond­ja­it.⁵⁶

A dogmatizmus nyűgeitől nehezen szabaduló Korunk a Pusz­ták né­pe, A tardi hely­zet, Az Al­föld pa­raszt­sá­ga megjelenéséig fi­gye­lem­el­te­re­lésnek tekintette a szociografizálást.⁵⁷ Ezt követően már a fi­gye­lem­fel­kel­tést ex­po­nál­ja. Remenyik Zsig­mond meg­lá­tá­sai műfajelméleti szem­pont­ból is ta­nul­sá­go­sak. Nem ide­o­ló­gi­ai pre­kon­cep­ci­ók alap­ján kö­ze­lít Sza­bó Zol­tán köteté­hez, ha­nem A tardi hely­zet ki­vál­tot­ta ol­va­sói él­mé­nye­it pró­bál­ja a ma­ga írás­mű­vé­szeti/esz­té­ti­kai ér­ték­rend­jé­ben ér­tel­mez­ni. Így jön rá ar­ra, hogy az író azért tu­dott olyan „mély ha­tást ki­vál­tó, két­ség­beej­tő mély­sé­ge­ket, ré­misz­tő ak­tu­a­li­tá­so­kat idé­ző” – „re­gény­nél ér­de­ke­sebb” – köny­vet ír­ni, mert hosszú ide­ig együtt élt a bor­so­di he­gyek kö­zé ágya­zott, két­ezer lel­ket szám­lá­ló te­le­pü­lés la­ko­sa­i­val, s így „a for­ró él­mény” hi­te­le­sí­tő ere­jé­vel ér­zé­kel­tet­het­te „a pa­rasz­ti sors ég­be­ki­ál­tó igaz­ság­ta­lan­sá­ga­it”. Ame­lyek mil­li­ók pusz­tu­lá­sá­hoz ve­zet­nek. „Nagy, nagy könyv a Sza­bó Zol­tá­né, és pél­da­mu­ta­tó szol­gá­la­tá­ban – ol­vas­ha­tó ér­té­ke­lé­se sum­má­já­ban. – Őszin­te ro­kon­szen­ven kí­vül leg­mé­lyebb tisz­te­let il­let­he­ti meg ér­te, mint egy becs­te­len kor ér­de­mes ku­ta­tó­ját, aki osz­tály­hely­ze­té­nél fog­va ér­dek­te­le­nül, de mély­sé­ge­sen ér­de­kel­ve em­be­ri igaz­sá­gos­sá­gá­ban és ön­ér­ze­té­ben, ké­pes volt meg­lát­ni és meg­mu­tat­ni is, hogy szen­ved és pusz­tul, rom­lik re­mény­te­le­nül Eu­ró­pá­nak egy, a töb­bi­nél sem­mi­vel sem je­len­ték­te­le­nebb fa­lu­já­ban a pa­raszt.”⁵⁸ Remenyik te­hát ez­út­tal fel­fe­de­zi azt, ami eb­ben a mű­faj­ban a „re­gény­nél ér­de­ke­sebb”: a szo­ci­og­rá­fia mű­ve­lé­sé­hez a kí­vül­ál­lás tár­gyi­la­gos szemlélődését biz­to­sí­tó vi­lág­táv­lat és a fel­tárt mik­ro­vi­lág ben­ső­sé­ges is­me­re­te szük­sé­gel­te­tik.

Veres Péter viszont szemére veti Sza­bó Zol­tán­nak, hogy nem jól látja a kivezető utat. Nem a földreform „a tardi hely­zet meg­ol­dá­sá­nak” út­ja, hanem az új tár­sa­dal­mi rend. A Sar­ló-moz­gal­mat az egy­ko­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­in­dí­tó Ba­logh Ed­gár 1937 ele­jén azt ér­té­ke­li a Ko­runk ha­sáb­ja­in, hogy a Kár­pát-me­den­cé­ben út­tö­rő sze­re­pet vál­la­ló fi­a­tal ma­gyar szo­ci­og­rá­fusnem­ze­dék „nem­ze­ti és szo­ci­á­lis esz­mél­ke­dé­sé­ben egy min­den­kép­pen kor­sze­rű re­a­liz­mus tör ma­gá­nak utat”, amely át­ala­kít­ja az iro­dal­mi íz­lést és az iro­dal­mi tu­da­tot: „A fi­a­tal­ság szo­ci­ográ­fi­ai ér­dek­lő­dé­se az egy­sze­rű nép­ta­nul­má­nyo­kon túl ki­ter­mel­te ma­gá­ból és di­vat­tá tet­te azt az új iro­dal­mat is, amely köz­vet­len he­lyi él­mé­nyek alap­ján a ma­gyar mil­li­ók éle­té­ről, a földműves és mun­kás egy­sze­rű sor­sá­ról, a kis­em­ber ál­la­po­tá­ról szól. A tardi hely­zet, a Pusz­ták né­pe és Az Al­föld pa­raszt­sá­ga meg­je­le­né­sé­vel át­­ütő győ­zel­met ara­tott ez az új irány.”⁵⁹

Két hó­nap­pal ké­sőbb Gaál Gá­bor a klasszi­kus iro­dal­mi for­mák szét­esé­sé­ről be­szél a né­pi szo­ci­og­rá­fia előretörése kap­csán, és A mai ma­gyar szo­ci­og­rá­fia és az iro­da­lom cí­mű ta­nul­má­nyá­ban a mű­faj – az­óta is so­kat idé­zett – meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra vál­lal­ko­zik. Ő már nem azt mond­ja, amit fél év­vel ko­ráb­ban Ve­res Pé­ter ál­lí­tott, hogy a szo­ci­og­rá­fi­á­nak nincs szo­ci­o­ló­gi­ai ér­vé­nyes­sé­ge, el­len­ke­ző­leg: a szo­ci­og­rá­fia jó­val több, mint csu­pán szo­ci­o­ló­gi­ai disz­cip­lí­na. Hi­szen „meg­ha­lad­ja a prag­ma­ti­kus ér­te­lem­ben vett tu­do­mányt”; va­gyis: tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi gon­dol­ko­dás­ban gyö­ke­re­ző iro­dal­mi al­ko­tás.⁶⁰

Ezt kö­ve­tő­en egé­szen 1939 őszéig alig volt olyan lap­szám, ame­lyik­ben a Ko­runk ne hal­lat­ta vol­na sza­vát a szo­ci­og­rá­fi­ai tény­fel­tá­rás kap­csán. A leg­na­gyobb ma­gyar fa­lu (Dar­vas Jó­zsef), a Vi­har­sa­rok (Féja Gé­za), A né­ma for­ra­da­lom (Ko­vács Im­re), a Fu­tó­ho­mok és a Pa­rasz­tok (Er­dei Fe­renc), a Szám­adás (Ve­res Pé­ter), a Cif­ra nyo­mo­rú­ság (Sza­bó Zol­tán), a Ma­gyar vá­ros, ma­gyar fa­lu (Er­dei Fe­renc) mind-mind mél­tó el­is­me­rés­ben ré­sze­sült. Ugyan­csak rend­kí­vül lé­nye­ges, hogy a szer­kesz­tő­ség ki­állt a Ma­gya­r­or­szá­gon per­be fo­gott fi­a­tal szo­ci­og­rá­fu­sok mel­lett; szor­gal­maz­ta, hogy a nagy vissz­han­gú Ma­gyar­­ország fel­fe­de­zé­se könyv­so­ro­zat be­til­tá­sát kö­ve­tő­en in­dul­jon be az Er­dély fel­fe­de­zé­se.

A Pásztortűz és az Erdélyi Helikon ha­sáb­ja­in is nyo­mon kö­vet­het­jük azt, hogy a né­pi írók mi­ként avat­ták „nem­ze­ti mű­faj­já” a szo­ci­og­rá­fi­át. A Pusz­ták né­pé­től kezd­ve egé­szen Sza­bó Zol­tán 1942-es Sze­rel­mes föld­raj­zá­ig. A Pásztortűzben a fiatalon elhunyt Kováts József ír A Vaskapun túl című ókirályságbeli naplóról,⁶¹ Bözödi a Szerelmes földrajzról. A „könyörtelenül igazlátó” könyvhöz, A tar­di helyzethez viszonyítva Kováts túl könnyűnek találja a kis útikönyvet (csupán eleven, gördülékeny stílusát dicséri), Bözödit pedig a Szerelmes földrajz „szellemi honfoglalása” nem elégíti ki. A kisebbségi helyzetben szocializálódott fiatal író nem vette észre, hogy a könnyed, színes elbeszélő formában – mely átmenet a napló, a regény, az útirajz között – újfajta magyar hazaszeretet bujkál. Fellengzősnek tartja Szabó Zoltánt, aki: „Idézetek szárnyán járja be térben és időben az országot, mint akinek nem maradt más, csak a menekülés a rút valóság elől… […] Egy hatalmas karlendítéssel letörül mindent erről a földről: államot, nemzetet, fajt és embert, hogy pusztán maradjon a föld, és úgy népesíthesse be, azzal aggaszthassa teli, ami neki tetszetős.” A Székely bánja – alapvetően történészi beállítottságú – szerzője egyenesen bántónak találja, hogy Szabó Zoltán a haza történelmi és földrajzi fogalmából „fellengzősen” elveti a történelmit, mert a haza „történelmi értelme súrolja a nemzetét”, viszont a földrajzi értelme „valóságosabb dolog, elsődlegesebb élmény”.⁶²

Az Osztrák–Magyar Monarchiában eszmélkedett Molter Károly egészen más értelmezéssel lepi meg az Erdélyi Helikon olvasóit. Szerinte a Sze­rel­mes föld­raj­z nemcsak a földrajz. „Minden tudomány ilyen lesz, ha író lelkesíti át. […] A tudományba kevert érzelem ugyanis költőivé, zeneivé nemesíti a száraz tudnivalót, megzendül a verslábak ütemére a talaj és a táj, és hallván a dalt, egyszerre többet ismersz meg hazádból, mint puszta szemmel, sőt azt a földdarabot is jobban szereted meg, amelyen születtél, ha ilyen könyvet elolvastál.” A korban uralkodó geopolitika helyett „helyénvalóbbnak” tartja a geopoétikát, merthogy mélyebb tartalmat ad annak a földpolitikának, amelyet Szabó Zoltán A tardi helyzettel, a Cifra nyomorúsággal és a francia Összeomlás élményével sugallt. Szabó műve – olvashatjuk érvelésében – „nemcsak magyar stílusbravúr és nyelvi kivirágzás, nemcsak az igazság szépségének propagandája, hanem a legnemesebb hazaszeretet előtanulmánya, a szív megagitálása, honvédelmi politika, mely sohasem válhat csúnya dallá…”.

A huszonkét kisebbségi év irodalmi tapasztalatai alapján Molter kimondja: „Prózánk és költészetünk túlnyomórészt földrajz-szerelem volt, főként eleinte. Csak később lett belőle történelem, majd szociológia, és sehogy se tudott egyenest politika lenni. Szabó Zoltánnál se lett az, még a könyv elején se, ahol pedig magyarázatképpen sok a társadalmi elmélkedés meg a geopolitika. De amint a költők és írók műveinek föltárása következik, amint úton vagyunk, és a helyi színek legtarkább előadásában gyönyörködünk, egyszerre csak… Utazni kezdünk! Kemény parasztszekéren, melybe két nagyon is összeillő lovat fogtak: a délibábos Képzeletet és a magyar reális Költészetet. S egyelőre elképzelhetetlen Szabó Zoltánnál jobb kocsis ilyen fogat bakjára.” ⁶³

A geopoézis kihívása

A régi Korunk foglalkozott vele a legtöbbet. De a mostani sem feledte. Születésének centenáriumán Sárközi Mátyás idézte fel életpályáját. Czigány Magda szigetmagyarság-könyvét⁶⁴ és az ugyancsak centenáriumi kiadványként napvilágot látott Amerikai jegyzeteket ajánlottuk olvasóink figyelmébe.

„Ma Szabó Zoltánnak szobra áll Tardon, a bretagne-i házon emléktábla hirdeti, hogy ott lakott.” Remélhetőleg egyszer majd mindkét emléktáblára rákerül: „Élete a politikai tisztesség példája volt, íróként a tiszta gondolatok és tiszta stílus mintaképe.”⁶⁵

Jegyzetek

1 Szabó Zoltán, Rendkívüli ember = Uő, Ablakok Erdélyre, szerk. Tasnádi Gábor, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2000, 164–182.

2 Sümegi György, Nagy Imre Tamási-portréi, Korunk, 1997/8, 49–53.

3 Sárközi Mátyás, A tanú, Korunk, 2012/4, 79–81.

4 Czigány Lóránt, Homo politicus (Szabó Zoltánról) = Uő, Gyökértelen, mint a zászló nyele. Írások a nyugati magyar irodalomról, Szabad Tér, Budapest, 1994, 36–63.

5 Szabó Zoltán, I. m.

6 Uő, A Vaskapun túl = I. m., 235–237. Lásd még: Székely kivándorlók Bukarest utcáin = I. m., 237–242.

7 Uő, A háború utáni fiatalság, Napkelet, 1933, 570–578.

8 Uő, Erdélyi körkép = Ablakok…i. m., 42–49.

9 Uo.

10 Uő, Utazás 1935-ben Németh Lászlóval = Uo, 233–235.

11 Uő, Egy kisenciklopédia két évtizedről = Uo, 190–216.

12 Uő, Erdély ügyében = Uo, 42–49.

13 László Dezső, A kisebbségi élet ajándékai. Publicisztikai írások, tanulmányok 1929–1940, szerk. Cseke Péter, Minerva Művelődési Egyesület, Kolozsvár, 1997.

14 Czigány Lóránt, I. m., 55–56.

15 László Dezső, Reálisan látó nagy magyarok családfája, Erdélyi Fiatalok, 1934/2, 37–39. Ua. = A kisebbségi élet… i. m., 153–156.

16 Szabó Zoltán, Kisebbségi fiatalok = Ablakok… i. m., 30–33.

17 Uő, Erdély ügyében = Uo., 55–59.

18 Uő, „Magyarok Romániában”, 1975. Vigasztalásul útnak indulunk…(Magyar útirajzok), Új Szellem (Prága), 1937/7, 7–10. Ua. = Németh László, Magyarok Romániában. Az útirajz és a vita, szerk. Nagy Pál, Mentor, 2001, 241–248.

19 Szabó Zoltán, Magyarság és Közép-Európa = Ablakok… i. m., 247–270.

20 Uő, Erdély ügyében, i. h.

21 Uő, A fiatalok társadalomkutató munkája = Uo., 38–42.

22 Uő, Talán építő Erdélyt = Uo., 49–51.

23 Uő, Zágon felől, Magyar Nemzet, 1939. október 22.

24 László Dezső, Új erdélyi tájékozódás = A kisebbségi élet… i. m., 136–144.

25 András Sándor, Utószó = Szabó Zoltán, Amerikai jegyzetek, Kortárs, Budapest, 2012, 119–136.

26 Szabó Zoltán, Mélységből villódzó színek = Ablakok… i. m., 110–112.

27 Uő, Sütő András: Istenek és falovacskák = Uo., 305–312.

28 Uő, Amerikai… i. m., 71–72.

29 Uő, Az elmélkedő ember (Veres Péterről) = Ősök és társak, szerk. Czigány Lóránt, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1984, 168–206.

30 Vö. Cseke Péter, Horváth István és az erdélyi népi irodalmi irányzat, Balassi, Budapest, 2000, 32–33.

31 Szabó Zoltán, Amerikai… i. m., 116.

32 Uo.

33 Uő, Mű helyett az ember. Tamási Áron: Virrasztás = Ablakok… i. m., 118–125.

34 Uő, Amerikai… i. m., 64.

35 Czigány Lóránt, I. m., 55.

36 Sárközi Mátyás, I. m., i. h.

37 Szabó Zoltán, Diaszpóranemzet, Osiris, Budapest, 1999, 41.

38 Vö. András Sándor, Eligazító előszó = Szabó Zoltán: Diaszpóranemzet i. m., 5–10.

39 Szabó Zoltán, Hungarica varietas (Korkép 1974-ből) = Ablakok… i. m., 298–305.

40 Pomogáts Béla, Az „irodalmi nemzet” szószólója, Új Forrás, 1997/9.

41 Czigány Lóránt, Homo politicus = Gyökértelen… i. m., 36–63.

42 Uo.

43 Szabó Zoltán, Sütő András… i. m., i. h.

44 Sárközi Mátyás, I. m., i. h.

45 Szabó Zoltán: Búcsú Tamási Árontól = Ablakok… i. m., 153–164.

46 Uő, Az elmélkedő… i. m., i. h.

47 Uő, A fiatalok társadalomkutatók… i. m., i. h.

48 Demeter Béla, Hogyan tanulmányozzam a falu életét?, Erdélyi Fiatalok, Kolozsvár, 1931.

49 Varga Katalin: …akciónk egészen komoly. Szabó Zoltán levelei Buday Györgyhöz, 1934–1935, Forrás, 2012/6, 75–92.

50 Boldizsár Iván, Utazás a Regátban és Erdélyben, 1935-ben, Kortárs, 1986/6, 87–98.; 1986/7, 99–113. Ua. = Németh László, Magyarok Romániában… i. m., 289–328.

51 Monostori Imre, Vihar egy útirajzban – s körülötte = Uő, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Magvető, Budapest, 1989, 217–218. Ua. = Németh László: Magyarok Romániában… i. m., 355–380.

52 Szabó Zoltán, Kós Károly: Erdély = Ablakok… i. m., 75–77.

53 Uő, Búcsú… i. m., i. h.

54 Uő, Sütő András… i. m., = Ablakok… i. m., 305–312.

55 Szenczei László, Szabó Zoltán: A tardi helyzet, Pásztortűz, 1936/19, 403.

56 L. D. [Lász­ló De­zső], Ko­vács Im­re: A né­ma for­ra­da­lom, Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1937/2, 13.

57 Némedi Dé­nes, A népi szociográfia (1930–1938), Gondolat, Budapest, 1985, 69–70.

58 R. Zs. [Remenyik Zsig­mond], Sza­bó Zol­tán: A tardi hely­zet, Ko­runk, 1936/7–8, 684–686.

59 Ba­logh Ed­gár, A tár­sa­da­lom­rajz­tól a társadalmi val­lo­má­sig, Ko­runk, 1937/3, 261–264.

60 Gaál Gá­bor, A mai ma­gyar szo­ci­og­rá­fia és az iro­da­lom, Ko­runk, 1937/5, 406–410. Új­ra­kö­zöl­ve: Uő, Válo­ga­tott írá­sok, szerk. Su­gár Er­zsé­bet, Iro­dal­mi, Bukarest, 1964, I, 607–613.

61 Kováts József: A Vaskapun túl. (Szabó Zoltán könyve), Pásztortűz, 1937/13–14, 279–280.

62 Bözödi György, Szerelmes földrajz, Pásztortűz, 1942/8, 363–364.

63 Molter Károly, Szerelmes földrajz, Erdélyi Helikon, 1943/1, 53–55.

64 Dénes Gabriella, Magyarok a szigeten, Korunk, 2012, 113–114.

65 Sárközi Mátyás, I. m., i. h.