A bolygó nevet talál
Aki nevet ad a halott tengereknek,
s néma városokban gyújtja meg a lámpát
– messze még az őszi, ismeretlen gyermek,
ott keres, ahol már senki sem talál rád.
Pokolba a régen elfelejtett névvel:
más kultúra készül, romjain a Délnek.
Közeledik csendben, gyanakodva kémlel,
figyeli a gyermek, miről is beszélnek.
Mintha az üres táj megelevenedne:
„Jön majd egy alien, változó alakban,
emlékeztet régi, elképzelt nevekre,
általa lesz minden kevésbé lakatlan.”
A szabadnap vége – lassan tér magához.
Látni már az arcot, csodálkozva nézi,
szavak nélkül, ahogy úrrá lesz a káosz.
Arról, amiről kell, nem lehet beszélni.
Az If-szigetek
Megjönni If-szigetről, csendben,
hajnal előtt érni partot –
akárhányadik változatban
mondod újra el kalandod,
vigyázz a belső tájra, vándor,
több dobásra már nincs remény:
ki egy romantikus regényből
kel útra éjnek idején,
azt ne ijessze meg, ha néha
feltűnik egy-egy If-sziget,
aki a nyílt vizekre tévedt,
annak senki sem integet,
hű vagy hűtlenné vált menyasszony,
barát, ellenség vagy isten,
nem lóghat ki a képkeretből,
többé nem maradhat itt sem,
és mégis maga írja sorsát,
de éppen ez benne a jó:
minden történet közepében
egy If-sziget található,
egy vadregényes, zárt erőd,
alagút, rács és gyolcskötél,
ahonnan minden út elindul,
ahová mindig visszatér,
és csak a változó díszletek
jelzik a helyet és a kort –
örökké bolygó Edmond Dantès,
várnak a szétszórt, tág terek
s rajtuk egy új szigetcsoport.
A belső óriás
Fejemben óriás ül,
hatalmas, lomha ember.
Őt kéne fölpofoznom,
ha megtalálom egyszer.
Azt mondja, súlya nincsen
annak, mi nyomja vállad:
ha férfi vagy, légy férfi,
egy hitvány gyönge állat.
A telet átaludni
úgy kéne, mint a medve,
vidám halálban élni
barlang mélyén heverve.
A belső óriások
mindegyre így beszélnek,
időt, esélyt se adva
a másik vitafélnek.
Erősnek kéne lenni,
tisztán indulni holnap,
piros lapot mutatni
az undok fejlakóknak.
De nem hagy még magamra:
barátom, figyel engem.
Tudja, hogy mit hazudtam
egy méla férfiversben.
Albérlő álmaimban
egy ismeretlen vendég,
s bár sosem vártam, hívtam,
feladja vigyorogva
a mindennapi leckét.