Archívum

Ötvenkilencedik védőbeszéd; Hatvanadik védőbeszéd

G. István László
2013. január

Ötvenkilencedik védőbeszéd

Hány medvét kéne Kandinak
legyőzni, hogy higgye végre, férfi
lett? Ezek rossz mondatok, a kérdés
valódi. A medve is. Brummogni nem
baj, ha nem fog, morogni sem. Elég,
ha győz és észre sem veszi. Nem lehet
nem észrevenni, épp ez az. Hányszor
gondolta, épp csak arra ébred, hogy
már nem alhat el. Van, aki egy
levegővétel közben is elalszik. Könnyebb
neki úgy kifújni, alva. Ahol halál
van, ott nincs alvás. Se az elmenőnek,
se az ottmaradónak. Medvét ölni, ébredés
nélkül, minek? A medve elmenőben,
ittmaradóban alig látszik annak, ami.
Kandi virraszt.

Hatvanadik védőbeszéd

Van itt valaki maguk között, aki
hiába élt? Egy előadást így
kezdeni. Kandit kísérti ez a kezdés, pláne
múlt időben. Uraim, ami most van,
az afféle közös számvetés. Egymásnak
nem vetünk. Magunknak annál inkább.
Sőt, annál is inkább. Kandin rossz
öltönye, kifordult inggallér, pecsétes
(nem látszik) nadrág. Nos, uraim? Képzelem
a riadt tányérszemeket, amint megértik,
ez nem vicc, a kérdés valódi. Most teszi
föl egy őrült félkopasz. Tegyük meg nem
hallottá. Teszik. Uraim, hölgyeim, nem
kérdeztem semmit. Vitassuk meg inkább,
miért nem jelent az a szó
semmit, hogy hiába.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.