Archívum

Egy buborék

Somos Béla
2012. július

Ha összecsapnak a hullámok fölöttem
még nem lesz vége mindennek, tudom
túl könnyű lenne becsukott szemmel, csöndben
lenni, lebegni, eltűnni az úton

az oxigénnel bajlódva egy buborékba
rejteni minden időt és tudást
a reményt és a reménytelenséget, a léha
semmittevésnek tűnő ámulást

a karcsapások, a mellúszás-tempók
felidézik a béka-ősöket
a Körösöket, a béna Berettyót
a nádast, a hínárt, a kagylót, gyöngyöket

az igazságot, amit lent kerestél
és magadban, volt ezer pillanat?
hányszor, hányféle tévedésbe estél
utadat állták a medence-falak

és föl-le mindig, előre-hátra újra
a víz ölel, a tekintet szabad
átöleled és magadtól elrúgva
a métereket és önmagadat

taposod, méred, éled és idézed
a víz alatt avagy a felszínén
időt teremtesz, azonmód föléled
te vagy és ő van, egy buboréknyi én

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.