Archívum

Egy konzervatívnak; A neológ

Vasadi Péter
2012. május

Egy konzervatívnak

Mintha mindenki tudná,
mit sejteni is
megpróbáltatás.
Huppanás nélkül átrobog.
Zaját maga fölissza.
Mégsem csodálkozunk.
Az óriási, nyers malom-
követ el kéne újra
hengeríteni!,
kiáltja aggodalmasan.
…Minek. Inkább szeress.
Alámerülve sötétjeidben,
mik kitoloncolnak elaggott
álmaidból. Hagyd őket
magad mögött nyugodtan.
Káprázatok. Útszéli rongyhalom.
Te vagy valóság. S legbelül.
Mondom, szeress.
Higgadtan, mélyen, elvakulva.
Semmiből ki ne hagyd
a világot, színtere az
botránynak, becsületnek.
Maradék őserdeje éden.
Még akkor is, ha mind
több a tarra vágott
lélek, értelem, ember.
Én segítek:
megírok Általa bármit,
s bárhogyan, ha akarja.

A neológ

Zeng a kalitka
– madártalanul. Reccsen
az udvar, elfolynak
a fák. Vízből nő ki
az erdő. S közben apad.
A víz vagy az erdő? Mindegy.
Apád is, mint tubarózsa.
Pezseg ereidben halandzsa-
-gyönyör. Én vagyok a
mintám. Arcélem királyi
szekercéé. Mintátok is én,
ám egyedül.
Üldögélek tízezer ihleten,
mind csak alattam, utánam.
A múlt (antidepresszáns
neve: hagyomány) nincs,
repedéseimen mégis be-
szivárog. Mint szunyogot
lecsapom. Én vagyok a…
szóval hát csakugyan. Új.
Az minden pillanatom.
Mérték, bár megvetem őt,
azt: bagatell. Amit ebben
a percben, az az igaz(i):
formád. Lepényalakú vers,
csepegő tartály-próza.
A tárgy szent. Szentség.
Vonalai amerre akarod.
Fényből vast, égből tujasort,
tüsszentésből aranyláncot.
Új. Képemre teremtve. Új.
Akadozz. Vagy ne. A trendy
– hivatásom. Ásom. Semmi
se szab meg. Ki. Át. Se-
ja, ezt már mondtam. Se.
(Defekt, bocs.) Szóval én
lehelem a szövegem. Így
vagyok a jövőd jelenemben.

Neológ-epilóg(ó)

Ne gyötrődjetek: én
lelkesedem magamért.
Az „élménypiacon” tál-
tosom meg maga mért.
Veregette a vállam: ó,
te onlájn, te ap-tu-dét.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.