Vacsora légörvényben

Kóccal, felhőkkel kitömött preparátum az égbolt,
Földet utánoz a földgömb; ég, egyedül te viselkedsz
élőként odalentről, míg élőhelyeden, fönn
mállasz, vitrine mindenségnek; tükre tükörnek
nincs, az is önmaga, senki se látja, milyen, de valóság.
Így képzelted-e házasságod örök repülését?
Tranzitból ki nem engednek, nincs visszafelé út,
áldozhatsz, ha akarsz, nagy időutazó, kofeinnel.
GMT plussz egy vagy, ezen nem fordit a glóbusz,
s férfi, tökéletlen, gyarló; tehetetlenül állasz
szemben törvénnyel, biológia szabta határral.
Makkos-Mária óráját tekered Greenwichen túl,
templomidőhöz a szíved hozzá kell igazítsad,
koffered épp ugyanott töri meg, hol a vers, ha behajtod.
Reptereken gyóntat fotocella, belépsz Floridába:
Lásd, ez az én birodalmam! – ütik rá ujjlenyomatra
tisztek a stemplijüket; nézd hát, ide húztad a gyűrűt,
Jézus volt, ki e kettőt intelemül fölemelte
fösvény vámos előtt – emlékszel-e még, a kisujj az,
mind ki megette a zsákmányt, köldöködig menekülhet
onnan a nyúl, mit matt monitorra vetít uniformis…
Oly nehezen lép férfi előre a kapcsolatokban!
Ennél könnyebben jogharmonizál Európa.
Bőröndben lapul első nálad nyűtt ruhatáram,
össze mikor költöztünk, meghagytál szuverénnek;
egybekelésünk méltóságát pánik emészti,
s egyre odázni segít a kiteljesedő belenyugvást.
Bármi előfordulhat, nincs gyerekünk, de hitelt sem
vettünk föl, mire zálog az ép frigy megmaradása.
Fölfele áll repülőnk hegye, cél a szökési sebesség,
hisz törvényszerü, hogy lezuhan, kire hat gravitálás –
kiknek amúgy sikerült már, hol van a kor s a korosztály?
Jó a kolibrinek egyhelyben zsigerelni a nektárt!
Boeingünk nem horgonyoz elragadó panorámán.
Szárnya alá kiterítem a tájat friss patyolatnak,
országok heveredvén túrják, összefeküdtek
népekkel, vezetőkkel – fő, hogy többet igérjen.
Hasra esett felhőszakadás horizontja a tenger.
Házad előtt lerogyott hóhapták silbakolása.
Roskad a kocka, beázik csarnokvíz özönétől,
hunyd le szemed, ne merítsd meg, hagyd távolnak a távolt.
Rémül a párhuzamos Népszínház utcai hangon:
úgy nyikorogtak a villamosok, mint most mifelénk is;
hangszálként ha mutál vak acélpár, én ne mutálnék?
Vásik-e lassacskán, mondd, akcentusnyi varázsod?
Vendéglátónkat babonázza ezért felesége,
egzotikus hangformálását hozta Kubából.
Innen most idegen vagy, könnyü szeretni örökké,
melletted veszem észre a bájos nőket, a többit,
jutnak eszembe, mikor magamon kívül megölellek.
Bimbózik valahány, te vagy ám, ki temetsz, ki teremtesz,
gyermeket adsz, választasz kantátát a toromhoz.
Légörvényt, rozogát, teritek stilizált vacsorához,
gépem játékgép, mi ereszkedik, így leeresztem,
hónom alá csapom; ég illan, kifeszíti tüdőmet.
Állatokat preparálni ma üzlet, bősz aligátort,
rézbőrűt, kubait, csuda-trófea mégis a költő:
plázabölény-kirakatra csapatják műzokogását.
Lesz a bevásárlóközpontból ritka vadaskert,
hol hagyományőrzők housewife-libanyakba gyömöszlik
hízott, zöldhasu elnökeik kiadós dagadóit,
s nemzeti park keritése szegélyezi ott a pazarlást.
Jaj, ki különb? Nyers versbe faraglak, amint hazatérek,
háttérnek smukkos Floridával felcicomázlak,
csípd ki magad napfénnyel, trópusi lágy zivatarral.
Élőbb vagy, kecsesebb, hihetőbb szilikonszagu delnők
számszerüsített méretarányainál; fotogének,
szemrevalók, de a vers vakujától elszenesednek.
Nyári rezervátumban várlak, jer delelőre!
Bőröd hámlik partok iránti merőlegesétől,
szebben vetkőztetlek a versben, mint az igéket;
lámpa alatt, margók kifutóin igéz mosolyod, mit
bánat, öröm versenyre cibál, kötelet nebulóink.