„Próbálom kommen-
tár és ismétlés nélkül,
mi Egy-És-Egy-Sem.”
*
Mégis:
Koanokat 1961-ben kezdtem írni. (Töredék Hamletnek.)
Egy példát erre:
„Némaság a hang helyett,
De a némaság mi helyett.”
Még talán-legkiválóbb-haikus társammal is „vitám” alakult. Nem ment át a rivaldán, hogy a némaság itt nem a hang helyett van, hanem „valahonnét” jön. Hogy „valami-helyettről”, sic! hogy a hang helyébe lépjen. Avagy: a koanszerűség (még inkább): hogy ha a hang helyett némaság van, igazian nem lehet a „hang” helyett a némaság, amennyiben meg nem határozzuk, mióta van a némaság. („Parasztosan” a tyúk meg a tojás; is.) Az értelem és értelemhiány leheletnyi határa 50 éven át nyugtalaníthatott. Kötelességemnek érezhettem, hogy ehhez legalább még egy szót használjak. „Hamlet”-kötetem eredeti címe (félig a hatalom, félig a konzerv. esztétika nem durva, inkább lemosolygó erejével félretolták) ez lett volna: EGYETLEN. Vagyis befejezetlenül, „egyetlen… mi is?” – „mely mód is…?” STB. Sic. Most a nyelv áldásaként az öntudatlan igyekezetnek meg is jött ez az új fordulója. Máris mutatom a képzelhető példák alighanem végtelenjéből a választott néhányat. Megj. az „egyetlen” és az „egyáltalán” szó csak összezizzenésében véletlen; csak ugyanebben nem véletlen.
Ide kérdőjelet teszek. A költészet (ha koan, ha épp haiku stb.) mindig mívelésében, sosem magyarázásában igazán élő. (Ld. Nagy László szavát, is.) (Csak magam sajnos, kezdeményezőként, az akaratlan irod. történész ész szerepét is kényszerűen etc.) 50 év (jó, nem sok) tapasztalatai tanítottak, hogy a nekem-leg-egyszerűbb is (eleinte joggal) idegen maradhat „odakünn”. Kezdjük, ám.
*
Haiku-koan mellékág.
De van-e főág?
Nem az, hogy haiku-koan.
Nem az, hogy főág. Nem, hogy mellékág.
Egyáltalán.
*
Utolsó megjegyzés: legkiválóbb (alkalmi) közönségem is úgy értette, hogy „ezek a dolgok egyáltalán: vannak”. Ha a további példák megmutatják, hogy „magamat érzem csak-egyáltalán-mód”, plusz a dolgot, plusz a kettő közti leheletnyit… akkor rendben.
*
Életen-halálon innen.
Életen-halálon túl.
Csak nem életen-halálon.
Csak nem innen, csak nem túl.
Egyáltalán.
*
Deák László emlékére
A jelen fényében,
A fény jelenében.
Nem a jelen, nem a fény.
És semmiben.
Egyáltalán.
*
Fontosságot tulajdonítok.
Nem, hogy fontosságot.
És nem tulajdonítok.
Hanem hogy egyáltalán.
*
Ottlik-mottó emlék
Nem azé, aki akarja.
Nem azé, aki elfutna.
Nem, hogy akarna.
Nem, hogy elfutna.
Nem, hogy kicsoda, micsoda.
Egyáltalán.
*
Nem mondok semmit.
Nem az, hogy nem mondok.
Nem az, hogy semmit.
Egyáltalán.
*
„József Attila” kb.
…úgy érdemes…
Nem az, hogy úgy.
Vagy hogy hogy,
egyáltalán.
Nem, hogy érdemes
vagy nem érdemes.
Hanem egyáltalán.
*
A leheletnyiség a végtelen.
Nem, hogy leheletnyiség.
Nem, hogy végtelen.
Egyáltalán.
Csak hogy egyáltalán.
Ünnep (pl.)
Virág. Művirág.
Valami keksz.
Nem virág stb.
Nem a valami, nem a keksz.
Az egyáltalán.
*
Ittál? Nem ittál?
Nem az, hogy ittam.
Nem az, hogy nem ittam.
Egyáltalán.
*
Itt álljunk le. Haha, félreütés hozza ezt. De az „ittál, nem ittál” lehet egy olyan kérdés is, hogy „bírtad a várost ital nélkül, bírtad a találkozást stb.”, mikor pedig egyáltalán nem innál. De itt az egyáltalán a hagyományos értelmű szó. Kis szövegünkben viszont az igyekszik kifejeződni, pl., hogy nem a város (bírása, nem bírása), nem a társaság (elviselése vagy sem), hanem hogy… az „egyáltalán”-ról van (volt) szó. De annyira egyszerű sem ez, hogy akkor hát „csak úgy egyáltalán: voltam”. Mondom, itt álljunk le. A lehetőségek végtelennyiek.
De van ily mennyiség? Cantor uram, más metamatekosok? Nem épp Tőletek, Önöktől kaptam ezt az ajánlatot?
Vagy csak játék tőlem ez? Megunható? Be nem vezethető? A koan, a haiku se más, csak évezredeké.
Legmerészebbem: „Az egyáltalán”
Valameddig nem ér fel.
De a semmit elrontja.
E valami és e semmi (szépírás és csend) közt kellett igyekeznem mozogni dolgommal. Neked adom. (Mi az, hogy neked? Mi az, hogy adom. Nem neked és nem adom. Egyáltalán.)
*
Karinthy Frigyes talán így írta volna:
Semmi.
Csak nem valami.
Egyáltalán…??
Na ja, Karinthy.
