Archívum

Álmos vers; Aludttej, aludtgyerek; Nagyi

Fecske Csaba
2011. március

Álmos vers

Nem fér hozzá semmi kétség,
ránk köszöntött a sötétség.
Alszik már az egész város,
az álmosság általános.
Elaludt a városháza
és a zsúfolt házak száza,
nem füstölnek a kémények,
kialszanak mind a fények,
alszanak a hűvös tények,
a hímek és a nőstények.
Alszik csöndben a valóság,
elaludtak mind a rózsák,
alszik a tűz a parázson,
alszik a tenger a plázson,
megalszik a tej a szádban,
alszik a harcsa a szákban,
alszik a halk víz a tóban,
alszik a zab is a lóban,
a hangod is elhalóban,
nem játszásiból, valóban.
Alszik a dal a madárban,
görbe ösvény a határban,
csöpp búzamag a kalászban,
az ölnivágy a vadászban.
Alszik, alszik, alszik minden:
kezed nyoma a kilincsen,
alszik a kéz a bilincsben.
Ébren immár semmi nincsen,
elcsendesedett a diszkó,
makkal álmodik a disznó,
fújják a kását a népek,
kiflit álmodnak a pékek,
a csillagok fényességet,
itt ér az én versem véget.
Elaludt a rím is csendbe’,
belebúvok hát versembe…

Aludttej, aludtgyerek

Láttam, amikor Zsuzsa néni,
a Jocó mamája altatta a tejet
egy köcsögben, mondhatom,
igen nehezen aludt el,
nem is győztem kivárni,
hogy aludttej legyen belőle.
Bezzeg ha én sokára alszom el
oviban déli pihenőkor,
megdorgál Zsóka néni, a dadus!
Úgy látszik, a dadusok meg az óvó nénik
csak az aludtgyerekeket szeretik.

Nagyi

Nagyi nem járt ránciskolába,
mint a Dana mamája.
A dolgozóban ismerte meg nagyapát,
aki akkor még nem volt nagyapa,
csak egy idegen fiatalember.
Nagyi kiskorában kis lány volt,
nem ért földig a lába,
feküdve áll a fényképész elé
teljesen csupaszon,
kilátszott a feneke meg más is,
hihihihi!

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.