Szent Bicikliarius sok tanulságokkal való története

Szent Bicikliarius tulajdonképp egy pannonföldi drótszamár-kereskedő volt. Neve a népetimológia hatásaival ellentétben „jelleméhez” bonyolult, hiszen alapjáraton: Bicikliarus volt, ehhez csaptak egy „i” betűt a másképp hallók, s lett belőle Dáriusra hajazó Bicikliarius. Egy lapály-lusta mezővárosban élt a marhatőzsérek árnyékában. Neki is jól ment, ő is lábon, pontosabban keréken hajtotta a jószágot, de nem a talján meg a szász piacokra, hanem a Kárpátokban bújó falvakba, a Máramarostól az albánok hegyein át a Rodopéig meg Anatóliáig. Messze földön híres volt békésen guruló vagy az éjszakai szálláson békésen legelésző drótszamárcsordáiról. (Kezdetben a kerékpárok még maguktól gurultak, pedál sem volt rajtuk, ezt csak a domesztikálás erőltette rájuk.) Az első drótszamarak Anatólia vidékéről származtak, s a kordé, valamint a küllős (egyes magyarázatok szerint a küküllős) vadszamár keresztezéséből jöttek létre. Állítólag egy Gülü baba nevű török állatnemesítő és egy húszezer év palackfegyház után szabadult dzsin közös hókuszpókuszának eredménye a faj, mely hamar népszerűvé lett széles e Kelet-Európában, mígnem túlszaporodtak. De nézzük, hogyan lett Bicikliarus Johannesből, aki a biztos és nyugodt gyarapodást jelentő Németalföldet hagyta ott a mindig háborúval kecsegtető pannon rónákért, Szent Bicikliarius. Egy tőzsérvárosban telepedett meg tehát, már akkor is tetemes vagyonából megvásárolva a környék legnagyobb, elhagyott udvarházát. Hamar asszimilálódott. A flamand, a német, a latin, a talján, az angol nyelvek mellett két hónap alatt megtanult magyarul is. Retorikája Pázmány Péterével vetekedett, észbeli csavarosság tekintetében pedig versenyre kelhetett bármely honi reformátorunkkal, akik zömmel ott képezték magukat, ahonnan ő származott. Ő is a megújított vallást részesítette előnyben a pápistával szemben, s mi máshoz is foghatott volna, mint kereskedéshez. Kicsit szokatlan volt számára a tengerek messzesége, de a kalmárszellem legyűrte benne a csüggedéshajlamot. Hamar feltérképezte a honi viszonyokat. Látta, hogy minden, mi a korban fontos export-, importtermék, azt már valaki közvetíti Pannonföld és a világ más tájai között. Már azon gondolkodott, hogy a királyhoz megy Budára, audienciát kér, és felajánlja szolgálatait, például páratlan nyelvtudását, amivel semmit sem tud kezdeni Magyarországon, mikor egy érdekes hír ütötte meg a fülét. Anatóliában nagy pusztítást végeznek a drótszamarak. A lábak helyett kerekeken gördülő, szarvas állatok betörnek az ültetvényekre, kertkultúrákba, szántóföldekre, erdőgazdaságokba, és mindent szétdúlnak, szétrotálnak faküllős kerekeikkel. Az érintett hatóságok (török hatóságok) a drótszamarak teljes kiirtását tervezik. Johannes expedíciót szervezett, s befogott körülbelül kétszáz drótszamarat Anatóliában. Népes karavánnal szállította haza a kártevőnek kikiáltott állatokat, melyeket mindenütt megcsodáltak, bármerre is ment Bicikliarus gördülő cirkusza. Itthon nagy földterületet vásárolt a pannon rónán, bekeríttette a kor szokásaitól eltérően, s megkezdte a drótszamártenyésztést. Hamar híre ment, hogy az Alföld közepén gördülő állatok legelésznek. Messze földről zarándokoltak hozzánk a csodára vágyók. Bicikliarus nagyon híres lett, s még gazdagabb, annyira gazdag, mint Dareiosz, annyira gazdag, hogy azt a környék tőzsérei már nem állhatták, névtelen feljelentésekkel ostromolták a királyt, pontosabban a kancelláriát, mert a király efféle botorságokkal nem foglalkozik. (Még.) S miből lett gazdag Bicikliarus? Egyrészt fogadókat nyitott, hogy a zarándokok minden földi jóban részesülhessenek (a marhasülttől a szerémségi borokon át a ledér lányokig terjedő széles skálán csemegézve), ha már eddig jöttek. A zarándokok számára építtetett egy imaházat, amiben bálványt emelt isten oltára helyén, a „szentélyben” pedig egy festett nyelű, aranyfüsttel bevont Drótszamár állt, amely már rövid érintést követően is nyugalmat, sőt gyógyerőt sugárzott maga körül. E blaszfémia persze kiverte a gyertyákat mind a pápistáknál, mind a reformáltaknál, úgyhogy perrel fenyegették Bicikliarust, ami minimum kiátkozással, kiközösítéssel, áristommal, száműzetéssel, de kis ráfordítással már máglyával kecsegtetett. Bicikliarus mit sem törődött a reá fenekedő veszélyekkel. Mi több, épp a nagy dobásra készülve, intézőivel feltérképeztette a Balkánt, drótszamarak tekintetében, s kiderült, amire titkon számított: a drótszamarakat teljesen kiirtották, viszont közben rájöttek, hogy fölborult az ökoegyensúly, úgyhogy súlyos aranydénárokat hajlandó a birodalom fizetni a drótszamarak példányaiért. (A drótszamár azt a kórót legelészte előszeretettel, melyen a bételfa legnagyobb ellensége, a Turkis Arabiscum hernyó nevelődött. A drótszamár kóróevés közben ezt a hernyót is benyeldekelte, így fedezve fehérjeszükségleteit, így pusztítva a bétel ellenségeit. Most, hogy nem maradtak drótszamarak, fölszaporodtak a kórók, rajtuk a hernyók, melyek nekimentek a bételfaültetvényeknek, csökkentve a piros szájú, piros nyelvű, piros fogú törökök számát.) A birodalom kormánya a szultán cirkalmatos pecsétjével és kalligrafikus aláírásával megfejelt kérelmet intézett Bicikliarushoz, hogy azonnal szállítson le ezer drótszamarat, abból a továbbfejlesztett, domesztikált típusból, melyet pedállal lehet hajtani, tehát a kóróhoz terelésük sokkal hatásosabb, mint ha egy szamárpásztor tenné ezt a pedál nélkül fölöttébb csökönyös, önmagukat méterenként megmakacsoló jószágokkal. Mikor megtudta a szultán, hogy ennél még újszerűbb fajták is rendelkezésre állnak, módosított a kérvényen, irdatlan mennyiségű kincset ajánlva Bicikliarusnak, ha olyan drótszamarakat küld, amelyeken a szarv elfordítható, mégpedig olyan irányba, amerre a drótszamaragoló akarja. Szerencsére Bicikliarusnak ebből is akadt bőven, úgyhogy kielégíthette a birodalom igényeit. Ez volt csak a hab a feljelentéstortán. A tőzsérek és az egyházak után már az állam is megvádolta Bicikliarust tiltott kereskedéssel, mely során Kokom-listán lévő termékeket ad el egy ellenséges országnak. Bicikliarus kihallgatást kért a királytól, elmagyarázza: a drótszamár Európa leggazdagabb államává emelheti Pannonföldet. A király fogadta is, de az egész csak tőrvetés volt, mert a trónterembe lépő kufárt azonmód lefogták, és börtönbe csapták. Vagyonát elkobozták, intézőit és háza népét zsellérsorba vetették, drótszamarait halomba gyilkolták, földjeit szétosztották az elégedett tőzsérek között. Az áristomban megismerkedett a király volt kancellárjával, aki elmondta neki, azért zuhant e sanyarú sorba, mert megpróbálta megsemmisíteni azt a plafonig érő névtelenlevél-halmazt, mely mind Bicikliarust volt hivatva bemocskítani. Ám lebukott. Őt, mint magyar nemest, aki a koronára esküdött, fölöttébb idegesítette, hogy népe, mely meggondolatlanul keveredget itt a Kárpát-kübliben (saját fogalmazása), annyira elaljasult, hogy vagyoni vagy vallási hovatartozástól függetlenül bárki, bármikor, bármennyiért képes még a saját édesanyját is feljelenteni egy kis sarzsiért. Inkább vesszen hát, mint egy ilyen velejéig romlott országot szolgáljon… A manapság egymást hirtelenjében leváltó, dukátusvezetésre is alkalmatlan kiskirály stílű királyok sem különbek – tette hozzá lemondóan legyintve… Másnap azonban csoda történt. Bicikliarus fogolytársai hangoskodására berontott az őrség, s hűlt helyét találták csak az ócska kufárnak. Nyomban széteresztettek országszerén tova számos darabontot, hogy elfogják az állam első számú ellenségét, akinek ellehetetlenítése, ha nem is járt akkora anyagi haszonnal, mint a templomosok ellenében sikerre vitt koncepciós per, jól jött az adósságokkal küszködő Pannonföldnek. Bicikliarust valami földöntúli segítség vezette. Napszálltakor ő is ugyanúgy lefeküdt aludni, mint a két másik rabtárs, de hajnalban arra riadt, fázik a dereka, ám nem a nyirkos kövek okozta fázás volt ez, hanem a hűs hajnali szelek derékcirógatása. Egy boglya mellett ébredt. Mellette egy feldőlve szunyókáló, kormányos, pedálos drótszamár, melynek kerekei néha megpördültek, mintha álmában gurult volna, ilyenkor csöngetett picit. Bicikliarus hitetlenkedve dörzsölgette szemét, s a távol páráiból a budai vár ormai körvonalazódtak. Mi történhetett? Nem értem. De ha már így esett, meneküljünk. Kaptam egy esélyt, egy csodával határos esélyt, biztosan nem ok nélkül való. Felébresztette alvó drótszamarát, nógatta kicsit, nyergébe telepedett, s hajtani kezdte a poros dűlőúton, de már azt fürkészte, hol térhet le egy erdei csapásra…

Innentől csak a szemtanúk elbeszélései és élettörténet-töredékek maradtak fenn. Ezek szerint Bicikliarus sok viszontagsággal megküzdve a Szentföldre zarándokolt. Előtte még meglátogatta a török szultánt, s elkérte a drótszamárszállítmány árát, egyben tanácsot is adott. (Azt súgta a nagy tiszteletben álló Bicikliarus, akit a török uralkodó legbensőségesebb distanciabuborékába is beengedtek, hogy rövidesen érdemes lesz drótszamarakkal kereskedni Nyugaton, mert híre ment a drótszamarak nagyszerűségének, de a rövidlátó pannonföldiek mind egy szálig kiirtották az általa nemesített kerekes állatokat, úgyhogy a Birodalomban élnek már csak drótszamarak, meg neki van még egy, amivel most elzarándokol a Szentföldre, de ígéri, ezt a példányt nem keresztezi, nem nemesíti tovább.) A szultán három zsák aranydénárt kötöztetett a drótszamárra, és kíséretet adott Bicikliarus mellé, hogy háborítatlan legyen zarándokútja. Innentől még töredékesebbek a Bicikliarusról szóló híradások. Annyit bizton tudunk, csapatát lemészárolták a haramiák, ám egy zsák aranyat csak kicsempészett Jeruzsálembe, ahová végül az apostolok lován érkezett meg, s ahol letétette belőle egy keresztény kápolna alapjait. Alapításáról bizonyító passzust kért, mit a város elöljárói, ha vonakodva is, de kiadtak. Ezután feltűnt Egyiptomban, ahol koptok társaságában látták ájtatoskodni. Egy koszhodt daróccsuhában járta a piramisok alját. Aztán visszatért Európába. Gyalogszerzetesként, bizonyos flagelláns hagyományokat felélesztve, hátát előszeretettel és dalolva korbácsolva vonult végig Firenze, Amszterdam, Madrid és London utcáin, ahol a nép áhítattal követte, de az uralkodó osztály acsarkodva ugatta. Hamarosan Európa összes államából, birodalmából, szövetségéből kitiltották, egy helyütt nem járt még, nevezetesen Pannonföldön, ahová semmi kedve nem volt „haza”-térni. Végül úgy határozott, hogy éppen az oroszlán barlangjában mutat legjobban a bárány vére, s átlépte Pannonföld gyepűjét. Egy nemzetközi elfogatási parancs alapján alig ötven önostorozó lépés után letartóztatták, s bebörtönözték. Az új király, aki örökölte apja szűklátókörűségét, sőt annak bányalószerű éleslátását, maga elé citálta a megtört aggastyánra hasonlító, egyébként a negyven esztendőt épphogy eltaposott Bicikliarust, és megkérdezte, miért tér vissza oda, ahol nemkívánatos személy, hohó, mi több, porladnia kéne már valamelyik árokban, amit a istenkáromló kivégzetteknek rendszeresítenek a temetők mellett. Bicikliarus megtörten közölte, hogy ő felhagyott az istentelen kufárléttel, megmaradt vagyonkájából pedig keresztény kápolnát alapított Jeruzsálemben, itt a bizonyító passzus, egyben elnézést kér a barna foltokért, melyek az ő vérehullása miatt termettek az árkuspapíron. A király átvette a görögül, latinul és héberül írt, erősen töredezett, sárga papírt, s mikor rájött, hogy pannonföldi szokás szerint a szövegekből semmit sem ért (a latint is erősen törte), de ha magyarul lett volna, akkor is hadilábon állt a szövegértéssel, szóval nyomban átnyújtotta írnokának, aki lefordította neki ízilingvidzsbe (könnyített magyarra). És? – hunyorított rá Bicikliarusra. Mi ebből az ország haszna? Kápolna néhány hőbölyödött zarándok kedvéért? És milyen felekezeté? Ökumenikus keresztény? Nevetséges! Ez egy erős katolikus ország, túl az ellenreformáción, túl a rosszon. Nekünk nem kápolnákra van szükségünk, hanem a drótszamárra, ami felemeli országunkat, ami kivezet minket az államcsődből.

– Szerezd vissza nekünk a drótszamarat, és királyi kegyben részesülsz.

– Nem kereskedem többé…

– Nem is kell, ipari kémként épülsz be a szultán udvarába, és részt veszel a drótszamár-nemesítési programukban. Információkat és géneket csempészel…

– Fogadalmat tettem, hogy nem foglalkozom földi hívságokkal soha már.

– Balga ember, ha sikerül a terv, az ország leggazdagabb oligarchája lehetsz! Pannonföld harmada fölött regnálhatsz.

– Nincsenek uralkodói vágyaim…

– No, kotródj a szemem elől. Van három napod a szutykos, patkányos áristomlukban, hogy jobb belátásra térj. Ha nem, karóba húzatlak.

– Tegyen belátása szerint már most, felséges uram, mert én három nap múlva is ezen a véleményen leszek.

– Takarodj, nyomorult! És gondolkodj, hiszen ember vagy! Gondolkodj, te agyament féreg!

Három nap múlva Bicikliarust újra a király elé vonszolták, de hajthatatlan maradt. A tökkolopi uralkodó bosszúsan, istentelen káromlásokat zúdítva égre és földre kiadta a parancsot a karóhegyezésre. (Aki a kivégzés véres részleteire kíváncsi, annak ajánlanánk a Híd a Drinán című, e tekintetben is alapműnek számító Andri´-opust.) De a karóhegyezés sem hozta el a sikert. Bicikliarust nem lehetett karóba húzni semmiféle technikával. Bicikliarus bronzszoborrá lett, ahogy hozzáért a karó hegye a kényes emberi ponthoz. A megrökönyödött kíváncsiskodók földre hulltak, mikor tudatosult bennük, mi is történt. A király új parancsot adott. Olvasszák meg az érctömböt máglyán. Így is tettek. A máglyáról a kíváncsiskodók lába elé folyt érccsermely bámulatos módon egy drótszamár képében állt össze. A király parancsot adott, töressék össze a drótszamárvázat. A hóhérok vaskalapácsokkal estek neki, de ahogy ütötték, a drótszamár egyre keményebb, egyre tartósabb lett, kerekei forogni kezdtek, végül felpattant önerejéből, s titkos erő forgatta kormányát irányba csavarva, a rémült döbbenettel szétnyílt kíváncsiskodók között elgurult, ki Buda várának kapuján, egyenesen rákapva a Pilis felé vezető poros dűlők valamelyikére. Az utánaküldött lovasok bottal üthették a nyomát, akárcsak a későbbi korok kincsvadászai. A metamorfózis sokakat arra sarkallt, hogy Bicikliarust szentként kezdjék tisztelni, bármennyire is tiltotta az egyház, bármennyire is üldözte a világi hatalom. A nép, hogy jobban hasonlítson neve a már megszokott, kivételes életű személyek nevéhez, odabiggyesztett egy „i”-t. A németalföldi Bicikliarus Johannesből így lett Bicikliarius Johannes, később csak Szent Bicikliarius, aki drótszamárrá lett, és elviharzott Budáról, s kinek attribútuma a huszonegyedik századi szentté avatás után a Peugeot kerékpár lett. A többé-kevésbé levajazott közbeszerzési tenderen ugyanis a francia cég nyert. (Az elhíresült és nem elhanyagolható botrányt is kavaró ügy Szent Bicikliarius Kerékpárja Projektként gurult be az Orbitális Ökonómiai Visszásságok című százezer kötetes lexikonba, valamint a köztudatba.) Mindenesetre a győzelem fejében egyetlen, tíz méter magas, színarany Peugeot kerékpárt készítettek a vatikáni Szent Péter-bazilikában felállítandó, pontosabban leültetendő Szent Bicikliarius-szobor ülepe alá… De hogyan lehetett szentté avatni Bicikliariust, kinek attribútuma a Peugeot kerékpár lett, mikor nem volt mit eleválni, merthogy sír sem volt, csak szájhagyomány alapján terjedő csoda? S ha sír sem volt, nem lehet épségben lévő test, főleg hogy biciklivé lett, hát még illat. Hááát… Fellazulnak a dolgok az idő fogytával vagy kiterjedtével. Hiszen a Nagy Bummtól az idő bár kiterjed, ám nekünk, e helyt, mintha fogyna. Mintha az egész Föld örvénybe gyorsulna, melynek mindent beszívó közepe, akár A. E. Poe híres novellájában, a Pokol (Fekete Lyuk) időtlenségének főbejárata lenne… A Vatikán is eltekintett a külsőségektől, főleg hogy egyre több falfirka szólította fel a pápát lemondásra, ami nonszensz, s akkora hülyeség, mint a többgenerációs űrutazás. Egyes vallási fanatikusok, akik fenntartották Bicikliarius mítoszát, odáig mentek: új reformációra van szükség, mert szent Bicikliarius az új megváltó, aki két kerékre helyezte a világot, de nem anyagi megfontolásból. Végül a kritikus tömeg elérte, amit akart, s Bicikliarus Johannest Bicikliarius Johannesként félmagyar szentté avatták annak ellenére is, hogy nyoma sem maradt a földön. A szentté avatási bizottság összegereblyézett minden hasznavehető anyagot, kódexek-utalásoktól a bibliai széljegyzeteken át az énekes könyvek daltöredékeiig, s végül a rendelkezésre álló írásos dokumentumok alapján, melyek tartalmazták Szent Bicikliarius cselekedeteit és csodáit, új szentnek örvendezhetett nemcsak a katolikus kerékpárosok egyre bővülő világa, hanem az ökumené túlzott innováción átesett szellemében mindenki, aki nyeregbe pattant, még az ateisták és a hitetlen fűszívók is. A szent nyomban védőszent lett, s ennek fényében kezdeményezték a 0. Kerékpáros Világkongresszuson a bicikliutak felsőbbrendűségét a sztrádákkal szemben. Bár a javaslatot a világkongresszus plénuma maradéktalanul elfogadta, a globális gépjármű-központú KRESZ-összefonódások, közlekedési kartellek és világdugók miatt végül nem lehetett megvalósítani, ahogy azt az elemzők már idejekorán jelezték…