Színek és formák

Bizonyára sokan gondolják úgy, hogy egy élénk színekben és festői megoldásokban gazdag kiállítás látványa felpezsdíti az ember képzeletét. A színöröm kedvet kelthet többek között ahhoz, hogy a látvány tárgyait, a műveket alaposabban tanulmányozzuk. Az intenzív színhatás közelebb visz a művekhez, kizárja a felületes tájékozódást, a futó pillantással járó tárlatnézést, s az érdeklődést a részletek irányába tereli. De mi legyen az a pont, ahonnan elindulhatunk?

Sokan kedvelik, ha akad valami szavakban is kifejezhető kapaszkodó, valami korábbi ismereten alapuló mozzanat, ami segít az elmélyedésben. A „megértésben” – ahogy mondani szokás. A nem ábrázoló művek esetében azonban sokkal nagyobb hasznát vehetjük a festői eszközök tüzetes vizsgálatának, hiszen itt a kép tárgya önmaga a kép. Nincs ábrázolt tárgy, amely megkönnyítené a műhöz való közelebb jutást.

Kőrösi Papp Kálmán festészete tehát különösen igényli az ilyen típusú elemzést, hiszen kolorizmusa és festői technikájának jellegzetes megoldásai nyomban felkeltik az érdeklődést, és azt követelik, hogy ne elégedjünk meg a művek puszta regisztrálásával. A színek azonnal hatnak ránk, különösen, ha élénkek, és sötétből villannak elő. Ilyenkor a tüzük még erőteljesebb, még kifejezőbb. A vörös, főleg a narancsosabb változata és a különféle zöldek előnyt élveznek Kőrösinél. A Korlátlan tűz című munka esetében például kék háttérből izzik elő a vörös. A Lángnyelvek, a Tűzfészek és a Tűzőrző már a címében is hordozza a várható színélményt. A vörös komplementere a zöld. A zöld színhez általában természetélményt társítunk (Tavaszi zsongás, Tavaszi ébredés, Télutó), a kérdés azonban az, hogy mi volt előbb, a cím, a megcélzott hangulatélmény vagy az artisztikus, érzékenyen megmunkált képfelület. Ám a Zöld fény, a Nagy háló, a Tágulás című zöld karakterű festményeknél a művész nem orientál bennünket természeti utalással, a cím láthatóan csak neve a képnek. Bízik a színek és a formák felidéző erejében, a néző kibomló érzéseiben és hangulataiban, abban, hogy eszközei használatával közös emberi reflexiókra építhet. Ez természetesen más színekre is vonatkozik: a Kozmikus nyár a sárga, a Kozmikus tél a kék árnyalataira hangolt alkotás. Megerősíthetjük, hogy Kőrösi Papp festészetének legfontosabb alapja a színek világában való jártasság, képeiben egy kiváló kolorista bravúros megoldásait érzékelhetjük.

A kiállítás főhelyén egy ikonosztázszerű művet, kilenc kép eggyé komponált kirakóját láthatjuk. A mű címe: Kozmikus gondolatok. Izgalmas összegzése ez a művész szellemi törekvéseinek és festői eljárásainak. Amellett, hogy ez az opus komplexitásában és méretében kiemelkedő darabja a kiállításnak, különösen megkapó, hogy rajta egymás mellett tanulmányozhatók a különféle festői-technikai lelemények. Ennélfogva a tárlat szemléltetőeszköze lehetne. Ha a bal felső saroktól indulunk el (ez a Nyugtalanság című kép), akkor azt a pettyező vagy csepegtető módszert figyelhetjük meg, amely több művének, például a tavasztémájú festményeknek a technikai meghatározója. Hasonló eszköztár regisztrálható középen, a Nyugalom című képen, s ez azért is különös, mert ugyanazt a technikát fedezhetjük fel a két ellentétes hangulat mögött. Ez az eljárás már-már meghatározó az utóbbi évek munkáiban, ugyanis valamilyen mértékben mind a kilenc táblán szerepel – legszembetűnőbben talán a Rácsozatnál, balra lent, ahol hátteret képez a vörös rács mögött. Kőrösi a pettyezéssel gazdag rétegezettséget tud elérni aszerint, hogy új és új színpöttyöket pettyeget a régire, mint például a Gyöngyök születése című két tábláján.

Egy másik gyakori leleményét láthatjuk balra középen (Színes járatok): a festék folyatását vékony erekben. A megszáradó csurgatásokra újabb és újabb festékfolyások kerülnek, s ez együttesen egy organikus „idegrácsozatot” eredményez. A kiállításon a Nagy háló és a Harmónia című képén tér vissza ez a festői lehetőség. Gyakoribb, hogy ez a lelemény más eljárásokkal kombinálva jelenik meg, mint például a második és a nyolcadik táblán (Tűzgömb és Vízgömb).

Ikonosztázán felfedezhetünk még egy csorgatásos technikát, amely apróbb és nagyobb vonalkákat, hullámvonalakat juttat a vászonfelületre. Ez jellemzi a jobb felső harmadik táblát (Járatok). A festő ezenkívül még nagyon sok művén alkalmazza ezt a fogást, természetesen más eljárásokkal vegyítve, különösképp a hatodik táblán, a Spirálon.

Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy túl a felületek mégoly gazdag és változatos játékain, túl a festői leleményesség megnyilvánulásain, a színek kevéssé megfogalmazható, felidéző és gondolattársító erején – más szóval túl a sajátszerű plasztikai, képzőművészeti értékeken – milyen sejtések és megérzések szüremlenek át Kőrösi Papp Kálmán képein. Mondhatnánk erre, hogy mindenkinek más. Ám az a gyakorlati tapasztalat, hogy létezik valami nagyon nehezen körvonalazható „közös emberi”, egyúttal „közös szellemi” a festészetben is, ami például a pályázati bírálatoknál nemcsak a minőségi, de a tartalmi döntésekben is a többség szavazatában mutatkozik meg. Ezért bizonyára joggal mondhatjuk, hogy a festőművész címadásai, melyek a kozmoszra, kozmikus történésekre utalnak, távolról sem önkényesek, még csak nem is pusztán a néző orientálására hivatottak, hanem a festő valóságos életérzésének a jelzései, és a megjelölt képek ennek az egyetemes létértelmezésnek a tükrei. Kőrösi Papp Kálmán ugyanis egységében látja a világot: szemléletében természet és kozmosz, emberi lét és világegyetem egyanyagú és azonos energiájú entitás. Művészete ennek a világlátásnak a megfelelője, mint ahogy képeinek mikrokozmosza is spirálisaival, hunyorgó csillagaival, mozgalmas lüktetésével állandó utalás a Nagy Egész végtelen időtlenségére.

(Csepel Galéria és Művészetek Háza, 2011. január 13 – február 14.)