Archívum

Az év kereke

Thimár Attila
2011. február

Mit hallunk, amikor a nagy kerék fordul, és a naptárban ugrik egyet az évet jelölő szám? Nem, nehogy arra tessék gondolni, hogy egy kattogó, súlyokkal nehezített szerkezet fémes csikorgására gondolok. Sőt, nem is az eszméletvesztésig fokozott pulzusok, lázasan lihegő ajkak és könnybe lábadt szemek közötti pezsgőpukkanásra. Vegyünk inkább nagyobb látószöget, és emlékezzünk vissza, hogy már november 20-a után felállították a főváros egyik díszterén a kézműves termékeket árusító fabódékat, ahol a nagy tömegben jobbról a forralt bort, balról a tócsnik és méteres kolbászok zsírját öntötték nyakunkba. Eközben népzenei darabokat hallhattunk a színpadon agyonfázott és elgémberedett ujjú gyermek- és ifjúsági zenészektől. Ám a tér melletti hatalmas üvegkalickában már ott pompáztak a bárgyú csilingeléssel flitterezett és olajosan búgó hangon dúdolt nemzetközi karácsonyi dalok. És még ádvent előtt megindult az áruházakban a „csöndes éjbe csilingelő szarvasfogatok” hangjainak puha, mindent kíméletlenül beborító szőnyege. Később, miközben a téli szürke ég alatt bukdácsoltunk a latyakban, hogy az ajándékba szánt gyapjúzoknit, üvegfalú csodasütő lábast beszerezzük, hallgathattuk az égig érő szitkozódást, „a keserves anyját a BKV-nak, hogy ilyen ritkán járnak a buszok”, „a szemét hentes ma is bezárt fél hétkor”, „na, csak várja meg kedves a januárt, a ruszkik elzárják a gázt, aztán úgysem lesz mivel főznie”. Ünnepvárás térdig zajban.

Karácsony napjaiban kicsit oldódott a feszültség, a templomokban Bach, Haydn, Corelli, Händel muzsikájának dallamai csendültek fel, majd némely koncerttermekben Liszt-darabok, már készültek a bicentenáriumra. A Művészetek Palotája Haydn Teremtés-oratóriumával köszöntötte az új évet. A klaszszikus zene lehetőséget adott, hogy hangok élvezetében elmerülve befelé forduljunk, a belső visszhangjainkra figyeljünk. Átgondoljuk, milyen zajokat keltettünk az előző évben, s eltervezhetjük, hogy a következő esztendő menynyivel lesz harmonikusabb számunkra.

Eme meghitt pillanatokat azonban félbeszakította a bejglihalmok romjai között induló szilveszteri mulatozás, az elektornikus zene dübörgése mindenfelé, a petárdapukkanások (szerencsére az idén kevesebbet hallottam, mint tavaly). Máshol a pezsgős- és borospalackok pukkanása, a csendes portákon a tévé hangjai, vagy kint, a kertek végében a léptek reccsenése a megfagyott havon. Éjjel mínusz tizenkét fok. Hajnalban egy-egy cipősarok kopogott sietősen, a részegek rigmusokat kurjongattak, néhány gyorsan elsuttogott „persze, majd hívlak” hallatszott, majd az újévi hajnal szürke csöndje kísérte a későn aludni térőket. Másnap szokás szerint Bécs erőltette a világra polkáit és keringőit, és beköszöntött a hideg január hóval, jéggel, a fagyos szélben himbálózó jégcsapok csilingelésével, majd a hatalmas belvizek lassú cuppanásaival, loccsanásaival.

Ezeket hallhattuk, amint fordult egyet az év kereke. Immár 2011-et írunk, egy évvel közelebb vagyunk a 2012-re jósolt világvégéhez.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.