Rétegek; Álom után; Kék perc

Rétegek

Hol vagy, tegnapelőtti
Te és tegnapi?! – létünk
fogy édes tékozlásban.
Izmok hullámverése,
a tehetetlen játék.
Ismerős lépteidben
öröktől ez a dallam.
Egyre kevésbé értem.
Volt csak, semmi se régen.
Látok füstölni kéményt.
Életünk, hogy elégnénk.
Poklunk Istenre hagytam.

Álom után

Ezüst futamok derűjében
a zeneként mezítlen nézés
emelkedik föl teste párás
fényein át, míg megvillantja
torkolattüzeit a rezgő
nyakék, fülbevaló: érvén hűs
tárgy most az élő testmeleghez.
Mintha lélegzetéből sütne
fel nap: a testhajlat tökélye.

Kék perc

Nem bánom, ha az ördög elvisz:
kamasz nyolcvan nyár hord oda,
hol fodrozódik végtelen víz,
s köröttünk csapdos mosolya.
Lehet a pillantás ott hársméz-
szikrázás és friss szín az égen.
Szalmakalapban lenge lány néz:
nem tudtam, hogy a feleségem.