magába zár
a neon szabdalta tér
csak a tudatom határán
kallódó szavak
karcolják időnként
finom csendemet
időtlen térben létezem
akár valami
beragadt önismétlő genezis
nulladik napján
a térben erejét próbáló
jelentéssel és értelemmel
fel még nem ruházott
test nélkül lebegő
isteni ige
csak a táncoló fáslit látom
a folyton ismétlődő
folyton elinduló s megérkező
biztos mozdulatokat
a pillanat egyetlen cselekedetben
megmutatkozó végtelenjét
ahogy a finom ujjak közé zárt pólya
a combomon szalad
szédülök
mégis csodálattal nézem
a bántóan fehér anyagot
ahogy újabb és újabb
rétegeit itatja át
a testemből szökő
sötét anyag
mintha versenyt futna egymással
az áruló vér s a mocsoktalan kötszer
a biztos halál
és az igazán sosem remélt
feltámadás
2013. június