Kortárs

 

Tornai József

Ezer-vércsöpp-idő

 

„Hard time, hard time,
come again no more!”
(Népszerű amerikai dal)

 

Hard time, hard time,
come again no more!
Fékezd meg kutyádat,
ha utánam lohol.
Ezer-vércsöpp-idő,
ne térj vissza, elég
már foltos mellemen
elcipelni az éjt.

Tudom, nem menekszem,
de azért legalább
a sötétségre fesd rá
az értelem aranyát!
Sokkal tisztábban lát,
az elhanyatló vidámabb,
mikor már nyolcvan év
tévedéseire támad.

Nem, nem szeretek én
korom miatt nyökögni,
rossz szív és görbe hát
fájhat, s hiába tör ki
számon káromkodás:
nekem jelen idő,
mi megtörtént, a száz

meg száz balul esett
vagy bódult pillanat:
mindegyik itt morog
a koponyám alatt.
Nem hagyom lecsupálni
életem, ezt a fát,
amelyen annyi vágy nőtt,
s most is csupa virág!

 

Amit a világűr ír

 

Nonstop zene, amit
a jó világür ír,
hang száll hangok után,
céltalanul a nyíl.
Francba! Nem érdekel,
hiszen új mennydörgést
új mennydörgés követ,
villám, fenyegetés
szimfónia helyett.

 

 

 

A skorpiómadár

 

A természet kiürített magából
egy loncsa-furcsa lényt: egy
skorpiómadarat

a káprázatos fák, csillagok, szivárványhalak,
bengáli tigrisek, grizzlymedvék,
jávorszarvasok közé.

Meztelenül is nevetséges, nem természetes,
ruhában, cipőben, kalapban
is csúf, szederjes görvély a föld nyakán.

 

 

 

Öreg-dalok

 

Leszakítom
a fejemet,
gondolatom
Alaszkáját.

Bölcsesség, jaj,
boldogságom
vér-üvöltő
oroszlánja.

Halat úszni
tanítanék?
Nevetne a
tenger rajtam.

Nem is tudom,
két csimotám
mért nemzettem
egy nemlétre?

Lényed templom-
arca megnyílt –
emlékeim
közé zárva.

Szeretkezés
veled-álmát
nyolcan évem
fölébreszti.

 

 

 

Jaj, kilencven-
éves bátyám…

 

Jaj, kilencven-
éves bátyám
halál-napján
a Nagy Minden
Tejútjáról
egy írott kő
lezuhant rám!

 

 

 



Nyitólap