Kortárs

 

Gál Sándor

Egyetlen egész

 

1

virágok nyílásakor ráismerek
anyám szavaira ott szállnak
az álom és az ébredés határán
lassú hullámzásuk beborít
s mintha az elérhető időben
együtt lépkednénk a kert fái alatt
olyan közeli a rejtőző pillanat
s oly különleges hogy szinte érzem
keze érintését amikor valamire
figyelmeztet vagy ha csupán
szeme rebbenését látom
az alkonyi tündöklésben ott s úgy
mintha már egyetlen évtized
sem állna láthatón közöttünk
az utaink is összetalálkoztak
s újra az a régi csend ölel
amely minden hajnal ékköve volt
a kézmozdulatok a sajtárba surrogó tej
élő fehérsége a felhabzó szépség
és a galambok burukkolása ugyanott
a szívdobbanások közötti távolság
se számít már hiszen százszor és százszor
legyőztük magunkban e messzeséget is
lettél a kimondható idő foglalata
a mindenség forrása egyetlen egész

2

összesűrűsödnek a szivárvány színei
a magasság élet-ívét szemeink
táplálják az érintetlen horizont
most-sarjadó tágas terein
ott látlak s tekintetemmel kísérlek
vigyázom mozdulataid a füvek felett
szavaid igazát hozza a csend is
s körbekerítenek meséid ág-bogai
lehet hogy már csak ennyi a törvény
tudni ami volt s ami nem lesz
a megélhetőből ma ez a legtöbb
hiszen ha szólítlak még visszafelelsz

3

hallgatásodba zártad a fájdalmakat
jeges mélységüket együtt tudom veled
s hogy nem lehet beszélni róla
mert ha szólsz a sebek sorra
felszakadnak s a vér ismét kiserken
vörös pipacsbimbók égnek homlokomon
láthatóvá válnak a kések emlékei
s a kéz érintette élő szervek
megremegnek a hűvös félhomályban
látod ennyi maradt útravalónak
ezt viszem hozzád s hozom el tőled
őrzöm magamban minden szavadat
s hallgatásod közös fájdalmainkban

 

 

 

 



Nyitólap