Péter László
Anna
néni imakönyve
1964-ben két ünnep közt feleségemmel
apám szülőfalujában voltunk, Csíkmadarason,
unokabátyámnak, a nálam öt évvel idősebb Jánoskának
vendégei. Az ő apja (szintén János) meg az én apám
(Gergely) Péter Mátyásnak (1833–1908) hetedik meg nyolcadik
gyermeke volt; kétéves különbséggel (1880-ban és l882-ben)
születtek. János bácsi egész életét a falujában élte le;
apám Boszniában meg a Bácskában szolgált, utóbb Szeged
környékére vetette sorsa. Előző nyáron új Skoda
Octaviámmal még hazavittem apámat; ekkor találkozott a két
testvér utoljára. Láttam egymás mellett kettejüket. Arcra
olyanok voltak, mint két tojás. János bácsi székely
harisnyában, apám fehér zsávoly csendőregyenruhájából
alakított nyári civilben.
Kemény tél volt a Hargita alatt, azt is
meggondoltuk, hogy a reterátra kimenjünk. Bent a jól
szigetelt, fával fűtött gerendaházban, apám (azóta
lebontott) Fő utcai szülőházában kellemes volt az este.
Hangulatos. Vacsora után beszélgettünk, iddogáltunk. Kis
demizsonban pusztamérgesi rizlinget vittem. Jánoska
orvosságnak dicsérte. Kínálta is a feleségét:
– Jöszte, Rozáli, igyál egy cseppecskét!
János bácsi felesége, Anna néni ült a
zsámolyon, s a nem túl erős világításnál imakönyvet
forgatott. Közelebbről megnézve láttam, erősen megviselt
kötésű, végeiken fölpördült, sárgult lapokkal. Elkértem,
és megdöbbentem. Régi-régi imakönyv, még a magyar
helyesírás-történetnek abból a korából, amelyben kétféle
s betű volt használatban: a latin s mellett a
gót, német ß is. Az ö és az ü betűt
még nem pontokkal, vesszőkkel különböztették meg az o-tól
meg az u-tól, hanem a föléjük tett apró e
betűvel. Álmélkodva kérdeztem Anna nénit: hogy tudja
ezeket olvasni? Derűs nyugalommal felelt: – Megszoktam.
Az alig írástudó-olvasó nyolcvanéves
székely asszony egy 18. században nyomtatott, viseltes
imakönyvből merített rendszeresen lelki táplálékot. Soha
nem volt újféle imakönyve.
Érdeklődésemet nem felejtette el. Úgy
rendelkezett, hogy halála után imakönyvét juttassák el
nekem. Mit sem tudtam erről, csak Anna néni elhunyta után,
meglepve és meghatódva vettem kézhez öreg
imádságoskönyvét.
Nemrég rászántam magam, hogy a zilált,
címlap nélküli könyv milétét kinyomozzam. Segítőm ebben
az egyetemi könyvtár kitűnő könyvtörténésze, Varga
András volt. Megállapította, hogy Anna néni példánya a 18.
század népszerű barokk vallásos népkönyvének valamely
kiadása. Szerzője, P. Szabolt Ferenc S. J. 1653-ban született
a Nyitra megyei Nagytapolcsányban, és egy évvel könyvének
első kiadása (1708) után, 1709-ben Nagyszombatban hunyt el.
Életében Trencsénben, Nagyszombatban, Szakolcán, Pozsonyban
szolgálta rendjét és Istenét.
Műve jóval túlélte: számos kiadást ért
meg, sőt 1773 után tizennégy metszettel is gazdagították.
Mivel az én példányomban (a 203. lapon) pontos utalás van a
XIV. Kelemen pápától 1770. október 7-én engedélyezett
búcsúra, viszont még nincsenek benne képek, föl kell
tételeznem, hogy ez a kiadás 1770 és 1773 között
készült.Az első kiadást, rejtélyes okból, egyszerre két
helyen, Bécsben is, Nagyszombatban is nyomtatták. A könyv
azonosítása, nagy múltja kellemesen lepett meg.
A másik meglepetésem az volt, hogy Anna néni
nem is akármilyen imakönyvből fohászkodott, hanem éppen a
védőszentjének, Szent Annának az imádságoskönyvét
olvasgatta. Mert a jezsuita atya könyvével a kornak a máitól
jóval nagyobb Szent Anna-kultuszát ápolta.
A harmadik meglepetés akkor ért, amikor az
imakönyv nyomán szerzett ismereteimet Bálint Sándor Ünnepi
kalendáriumában (1977) vetettem össze az Anna-nap
tudnivalóival. Bár a hazai vallásos néprajz legnagyobb
kutatójának könyvtárában (idén kiadott katalógusa szerint)
nem volt meg Szabolt páter könyvének egyik kiadása sem,
ismerte a művet, többször is hivatkozott rá, idézett
belőle. Mivel a szerény szerző (Eszterházy Pál herceg
„alázatos káplánya”) a könyvben csak S. F. I. T.
betűjegyek (Szabolt Ferenc, Iézus Társasága) mögé
húzódott, Bálint Sándor nem tudta azonosítani, tehát a
művet címe szerint idézte: Az Isten mindenhatóságának
tárháza, azaz Szent Anna, Boldogságos Szűz Mária
édesanyjának tiszteleti. Sem kiadási helyet, sem évet nem
adott. Bizonyára későbbi kiadásából közölte Szent Anna
litániáját, mert eltér az én példányomban látható
szövegtől.
Szent Annát a magyar néphit a kedd
asszonyaként emlegette. A kiváló folklorista Katona Lajos
remek tanulmányban (Ethnographia, 1905) bizonyította, hogy már
a Teleki-kódex (1525–1531) megőrizte Szent
Anna-legenda megadta a magyarázatát, miért: „Keddi napon
született, kedden lett isteni rendelésre szülője Isten
anyjának, a Szűznek, és kedden szabadult meg a test
börtönétől.” Kálmány Lajosnak rengeteg érdeme mellett
nagy tévedése volt, amikor valamelyik szőregi öregasszony
adatközlőjének hitelt adva azt erőltette, hogy
Nagyboldogasszony: Szent Anna. Vele szemben Kisasszony: Szűz
Mária. Holott, ezt meg én fejtegettem, e két név nem két
külön személyt jelent, hanem Szűz Máriának e
megkülönböztető neveiben egy-egy ünnepe sugárzott vissza:
augusztus 15-e (Szűz Mária születésnapja) volt Boldogasszony
nagyobbik ünnepe, azaz Nagyboldogasszony, szeptember 8-a pedig
(a névnapja) a kisebbik, vagyis Kisasszony napja. De mind a
kettő Máriáé.
Szent Annához, Jézus Krisztus
„öreganyjához” (ahogy litániájában szólítják)
hajdanán kilenc kedden át fohászkodtak az asszonyok, főként
a meddők, hogy járjon értük közbe „unokájánál”.
Szabolt atya könyvének második része ennek a kilenc keddi
ájtatosságnak anyagát tartalmazza. A harmadik rész
történeti visszapillantás: „Hogy a Jézus Krisztus Szent
Anna asszonynak, mint szerelmes nagyanyának, az isteni
mindenhatóságának tárházában kulcsot ada, csudatételekből
mutatja.” Beszámol a Szepes megyei Kluknó (ma szlovákiai
Kluknava) Szent Anna-forrásának, a mellette épült
kápolnának és az ott esett csodáknak históriáiról. Innen
derül ki, hogy ez a kút volt a forrása az ő könyvének is,
ez ihlette: „Ez a kútforrás, kinek mivoltát itten
lerajzolom, és ennek a kis könyvecskének kinyomtatására oka
vala, láttatik most is a Nemes Szepes és Sáros vármegyének
széllyén, a kluknói jószág rétein csendesen lefolyni”
(156). A bécsi első kiadás ajánlásából tudjuk, hogy
mécénása, a kiadás támogatója Eszterházy Pál
(1635–1713) herceg, nádor, az ismert költő és zseniális
zeneszerző volt.
Könyvének negyedik része a már említett
búcsúkról szól, és közli a „Szent Anna leányának”,
Szűz Máriának tizenkét ünnepére szánt imákat,
litániákat. Érdemes föleleveníteni, mely Mária-ünnepeket
tartották a 18. században a legjelentősebbeknek:
Január 23. A Boldogságos Szűz Máriának
Szent Józseffel való eljegyzésének innepnapja
Február 2. A Boldogságos Szűz Mária
tisztulásának innepe
Március 25. A Boldogságos Szűz Mária az
Arkangyal Gábriel által lett izenetésének innepe
Április 16. utáni vasárnap. A fájdalmas
Boldogságos Szűz Máriának innepe
Május 7. vagy az utána következő
vasárnap. A Boldogságos Szűz örömének napja
Június első vasárnapja. A Boldogságos
Szűz Mária szívének innepe
Július 2. A Boldogságos Szűz Máriának
látogatása innepe
Augusztus 15. A Boldogságos Szűznek
menyégbe felvitele
Szeptember 8. A Boldogságos Szűz
születésének innepe
Októberek első vasárnapja. Győzedelmes
Mária, avagy a szent olvasónak innepe
December 8. A Boldogságos Szűz Mária
szeplőtelen fogantatásának innepe
Megint egy meglepetés: ez csak tizenegy;
nyilván mert kimaradt szeptember 12-e, Mária neve napja.
Akárhányszor lapoztam újra, nem találtam, de hézag sincs a
lapszámok között. Úgy látszik, a páter vagy a nyomdász
felejtette ki.
*
Anna néni imakönyvét a szegedi egyetemi
könyvtárnak adtam. Nehéz időkben (1954–1957) ott
szolgáltam, s most is ők voltak segítségemre az imakönyv
rejtélyének megoldásában. Ígérték, hogy rendbe hozzák,
fénymásolatokkal pótolják a hiányzó lapokat, újrakötik.
Ott van legméltóbb helyen.