Főhajtás
XXVIII.
Csortos Gyula tekintete
Soha senki nem látta nyakkendő nélkül,
borotválatlanul, rendetlen ruházatban a Nemzeti Színház
örökös tagját, Csortos Gyulát. A színészóriás arról
volt híres, hogy mindenkor, mindenhol kifogástalan öltözetben
jelent meg. Gyémánt nyakkendőtűiről legendák szóltak.
Följegyezték, hogy amikor 1945 májusában a színházi
díszítőmunkások által összeeszkábált tolókocsin
fellépésre vitette magát az Andrássy úti Színházba, akkor
is világosszürke Eden-kalapban, angol szabó angol szövetből
szabta finom öltönyben volt, természetesen a hozzá illő
elegáns nyakkendővel.
Néhány hónappal korábban, az ostrom idején
Budán, Attila úti lakásában – a házban lakó fiatal
újságíró, Gyimesi Ferenc a hiteles szemtanú – hetekig nem
volt hajlandó borotválkozni, ruhát váltani, s a
kíváncsiskodó ifjú embernek így fakadt ki: „Én így
tiltakozom! Ezt a helyzetet, az embernek ezt a csúf
megaláztatását, ezt az egész háborút én nem ismerem el!
Erre nem volt szüksége a civilizált emberiségnek!”
Hetek óta újra és újra farkasszemet nézek
Csortos Gyulával. Szomorú jubileum, 1933 – olvasom a
képaláírást Escher Károly fényképe alatt.
Nem hiszek a szememnek. Az ötvenéves Csortos
Gyula, feje mögött kopott színházi kelléknek látszó
babérkoszorú, fáradt szomorúsággal bámul a fotómasinába
– nyakkendő nélkül.
Ebben az évben moziban jó kedélyű, öntelt,
Velencében ódon kastélyokat vásárolgató amerikai milliomost
játszik, és vagyonát vesztett, de kifogástalanul öltözött,
tartásos, idősödő magyar arisztokratát. A filmgyárban nem
készülhetett a fénykép. Hacsak nem a felvétel szünetében,
öltözködés közben, a fotográfus kedvéért.
– Mit érez ötvenévesen, művész úr?
– Egy kis szomorúságot – pózolt szomorú
jókedvében a nagy komédiás. Elképzelhető.
Talán a Vígszínházban, Gerhard Hauptmann Naplemente
előtt című darabjának jubileumi előadását követően,
félig jelmezben, félig civilben, a rögtönzött banketten
kapta lencsevégre Escher Károly az abban a pillanatban
lelkében még félig Clausen tanácsos, félig már öregedő
férfi Csortos Gyulát. Akiben ott lappang még a megszenvedett
szerep, a tudomásul vett elmúlás szomorúsága, de már az is
eszébe villan: a fenébe, ötvenéves lettem, lehet, hogy
egyszer én is meghalok!?
Hetek óta farkasszemet nézek Csortos
Gyulával: háromnegyed évszázada titkokat rejtő látvánnyá
dermedt pillanat – színészóriásról készült remek fotó.
Talán kideríthető, talán nem: mikor és hol készült.
Fontos?!
Szigethy Gábor