|
Sárándi József
A
bomlás fölhajtóereje
avagy
megkülönbözésünk lépcsőfokai
1
Örülhetnek akik azt
akarták
hogy mi szépen tönkremenjünk
Menekülsz –
itt minden a rettegésre emlékeztet
Szereleméhség s félelem
osztoznak majd magányomon
Álmok kínzókamrája vár
s egyetlen szavam marad csupán
a nem
2
Kellenék trubadúrnak
ki epekszik de nem kapja meg
a vágyott testet
Kellenék kínomat kibeszélni
hogy megdicsőülj
s megdicsőüljek egykor én is
nem gondolva már
se Rád se senki nőre
Kozmikus akarat vezérel
és Istené leszek
3
Lennék csak diadalmas
kedvelnének megint a nők
Most magamtól is elijeszt
gyűrött másnapos arcom
és szemem fölkavart kékje
Te a fiúdhoz mentél
én meg ma is lerészegedem
Ég a házam
s el kell indulnom valamerre
kettesben a tűzzel
Csak
legyen mellettünk valaki
Azt sem bánom ha mást
szeretsz
Szeretnélek már én is
szerelmesen nem téged szeretni
Ám a szeretet erősebb a szenvedélynél
A szeretet a Kozmosz jelenléte bennünk
nélküle önnön hübriszünk prédái lennénk
Legnagyobb
élményünk
Az ember is
lezülleszthető
akár a birodalmak
Eljuthat addig
hogy már nincs miért
uralkodnia gyöngeségén
Ha az akarat mögött
meginog az életösztön
legnagyobb élményünk
a zuhanás
Zuhanás
közben
Egyre
elviselhetetlenebb ez a lecsavart élet
percről percre nyilvánvalóbb
hogy köztünk már semmi nincs helyrehozható
Olyan vagyok mint egy hiányos pohárkészlet
melynek utolsó darabja most zuhan
a betonkemény padló felé
Egy
odavetett vers
Milyen kevés elég
lenne a boldogsághoz
meleg szobában borospohárral a kézben
megállni az ablak előtt
és nézni a kietlen szélben flangáló hóesést
De van egy belső tél is
éhes macskákkal madarakkal
fagypont alatti hidegleléssel
És van egy ősi szőlőlugas
mely az istennek sem akar teremni többé
