|
Papp
Tibor
színek
mint petrezselyem-szomorúság
jön felénk a járvány
jönnek a budapesti kezek
összevegyülvén jeges halakkal
Kaffka Margitra emlékezek
szirénasötétben
kiátkozott álmok bogarásznak
akácfáink gömbölyded ernyője alatt
lélegzetünk oxigénfalai összeomlanak
lanak lyanak
nak
nak
tányérodban a szél
megzavarodva mint avartűzben
antennás rovarok
kiátkozott lányok bogarásznak
verseim szavai alatt
rémült gyümölcsfák kérdik
hová veszett a szivárvány
hová a debreceni kezek
ugyan hová a Déli sor
lépcsők kelepcéje
légcsap kalapácsa
állj ki a háztetőre amikor havazni kezd
lakkozott fekete cipőben gránitkeményen
ott vár az ajtó a csillagok alatt
ott vár tányérodban a szél
a fojtott szavak esti fénye
korán tépett olajágból zöld világosság szivárog
nem merem tüzünket oltani
csontházunk összedől
szétesik a szótagok keze-lába
mi vár mi vár mi vár a világra
tapadós a
félálomban erkölcstelent sugdosódó
száj
alattomos jóravaló külvilági szörny
lesz itt kenyér mogyoró is csak holnapig várj
rendellenes takaratlan békét keverő
arab kacat esztergakés lopott karikák
gázálarc és forgópisztoly győzi le a szót
ahány annyi csapatbajnok gargarizál most
szerszámolaj osztálylétszám kötelesség forr
savas múltú mazsolánnyal táncol az apád
zárka mélyén ne hagyd magad kapd elő a kést
okos kalács sajtóhibát üt a feledés
néhanapján tehéntúrót kérjen a hazád
yard és járda díjmentesen
forog a világ
két sör között
a hatalom lombjaiban
ne legyen gyümölcs a költő
