Czegő Zoltán

Háromfedelű regény

Böszörményi Zoltán: Az éj puha teste

Böszörményi Zoltánnak már a fiatalkori verseiben ott a siető elvonatkoztatás, az igyekvő és néhol erőszakos (át)ölelés a mindenség s az emberiség világában. Már ott van a hátborzongató társítások gyakorlata, akár új regényében. Az Örvényszárnyon című könyvben lelem, és csak mutatóba jegyzem ide például ezt: „a tűnődés toporgó tárlata” vagy „elcipeli és kiokádja végtelenjeit”.

Ezeket is csak azért, mert a hatszázötven oldalas regényben, melyet most adott ki, adott a kezünkbe, ez a metonímiának, ötletszerű társításnak, szinesztéziának alig sem nevezhető stílus már meggyőződéssel önmagáévá tett gyakorlatként munkál.

Szőcs István, akinek számomra máig befoghatatlan a tudása, 1969-ben megszámolta, Magyari Lajos első könyvében (Hétarcú ballada, 1969) hányszor szerepel a tűz és szinonimái. Böszörményi regényével én ezt nem teszem, meggátol ebben a mű terjedelme és a szerző iránti tapintatom. Ha számlálnék valamit, akkor a fejezetek és a mellékfejezetek elején törvényszerűen megjelenő elméletizés eseteit. Nem kevés mostanság a gondolkodó prózaíró, arányosan is több, mint a pipacs a búzában. Örök, tehát mai igazság is, hogy a művész úgy akar adni valami újat, mást (lásd a szerelmi kettős, hármas, sőt négyesek eseteit Böszörményi regényében is), hogy önmaga igaz voltát is napfényre emeli egyben. Böszörményi regénye legalább elméletizik, ha a cselekvésből, cselekményből nem is futja hatszázötven oldalra. Meg nem rajzolt arcú emberek sora, jellemalkotásban elszegényített hősök, szerelmi három- és négyszögek légkörében örvénylő figurák esdnek konfliktusokért, melyekben alig van részük. Cselekvésben, történésben, a katarzisban vetődnek föl az ember, a regényhős sajátságai, majd változnak, alakulnak a világgal, emberi viszonyokkal történő érintkezésben. Itt aligha. Itt a hősök hangtalan meditálnak a legképtelenebb s a legdrámaibb helyzetekben, megmagyarázzák, mi történik bennük, mi a bennük levő másik, harmadik énben. Ami egy szállodai szobában történt, egy fallosz tőből való levágása, a tettes keresése még nem minden, ezt így mondja, így láttatja a szerző is, kerekít tehát regénykörnyezetet.

A könyv két és fél regényt tartalmaz. Úgy tessék elképzelni, hogy van egy alig-regény, melyben a főhős olvassa – szerző leírja – a regényt, abban a másikban szinte-szinte megszületik egy naplóból a harmadik regény, de csak egy félresikerült; félre, ám nem oldalvást, mert illeszkedik. Ez a dobozregény, egyik a másikba illeszkedik. A közbensőt minden további nélkül kivehetné a szerző, az olvasó, nem sérülne semmit sem a nagyobb keret, sem a kisded regénykezdemény. Igaz, a kisded regénykezdemény napló, a homoszexuális férj feleségének feljegyzéseit tartalmazza, azt, hogyan válik boldog leszbikussá, nőszeretővé (a kezdők kedvéért) a homokos férj felesége, épp a férj hölgy szeretőjének csábítására. Nem semmi ám, sokszögű idom három dimenzióban.

Általában elismeréssel, a jó, a szép, a javak felsorolásával szokták kezdeni a bemutatót, hogy aztán jöhessen a várva várt elmarasztalás, kifogás, miegymás. Nekem mielőbb föl kellett hívnom a leendő olvasó figyelmét arra, hogy itt háromdobozos könyvajándékról lesz szó, melyben talán megtudjuk, ki vágta le tőből Viktor férfitagját.

Heidegger, Gide, Montaigne egy-egy gondolatának idézésével indul a könyv. Hogy én ki nem állhatom az idegen szövegekkel aládúcolt írásokat, az magánügyem. Böszörményi a legkevésbé szorul befutott, fölkent gondolkodók elvi-eszmei, esztétikai támpilléreire; ahogy már említettem, jóval több az etikai tolóerő (vagy annak hitt betét), mint amennyit igényel a nagyepika, ott és most. És egyáltalán nem ráadás, hogy a szerző olvasottsága nagyon is terítgeti a gondolati futtatásokat mind maga, mind a hősei elé.

A regény, a külső doboz hőse Tamás, aki a szocializmusból disszidál Nyugatra, lágerben ül hónapokig, aztán repülőre száll, és „húzzunk bele”-állapotban nekivág az óceánnak. Két kisgyermekét, szeretett feleségét hagyja ott, és nem kalandvágyból, de a jobb élet, az emberi megélhetés reményében. A gépen olvasni kezdi a magával hozott könyvet. Ez a belső dobozregény. Tamás sorsa szokványos, sőt Böszörményi számára nagyon is ismert, hiszen élt, dolgozott, kínlódott etc. ama szocializmusban, amelyet aztán magára, másokra hagyott. Élet van a regénynek ezen a partján, ezt azért hangsúlyozom, mert belegabalyodtunk egy másik életformába, amelyről csak a regény vége felé tudjuk meg, hogy – tulajdonképpen az a világ, amelybe Tamás megérkezik! Amúgy: ha az egyik hősnő, Barbara, Walter újságíró és konzervatív képviselőjelölt szeretője nem kapna a megcsalattatásba beletörődött, idősödő milliárdos férjtől ajándékba egy új repülőgépet, azt hinnénk, hihetnénk, hisszük olvasáskor, hogy valamelyik erdélyi megyeszékhelyen játszódik a sok-sok szerelmi játék.

Ami megkap már az első oldalakon, hogy a külső regényben Tamás és mások ugyanúgy beszélnek, ugyanúgy emlékeznek és elméletiznek, mint abban a könyvben, amit Tamás olvas a repülőgépen. Hogyan? Szerző írt két regényt, és egymásba rakta azokat? Nem, csak úgy látszik. Csak úgy láttatja, mintha két különböző regény lenne. Ám az olvasónak van annyi esze, szeme, hogy maga döntse el, mit olvas. Márpedig itt mindenki egyformán meditál, elméletizik, etikázik és nyilvánul.

Legjobb jel(lem)ző az emberre a viszonyuláshálózat, amelyet kialakít magának. Ám regényben ezt a szerzőnek kell kiművelnie! Följegyezték Flaubert egyik kijelentését: minden hősöm én vagyok. Ám ez nem azt jelentette nála, hogy minden hőse egyformán gondolkodik és beszél, elméleti-esztétikai megfogalmazásaik egyformák. Mint látjuk Böszörményi regényében.

Adott ponton és lehetetlen, éppen nem alkalmas időben a szereplők szerre-rendre és számtalanszor elérkezettnek látják az időt, hogy véleményt mondjanak a világról, az életről. Az ön- és helyzetelemzés valóságosan megkívántatja az olvasóval: történjék hát már valami, ennek megfelelően!

Zénó gyárigazgató, ötven felé, felesége van, gyermekük nincs. Henrik, az apa kérésére fölveszi nyári munkára Vandát, az egyetemi hallgató lányt. Ezzel neki annyi. Zénó egy regényen át azon gondolkodik, mi történik vele, hogy szerelmes lett egy tizennyolc éves, nagyszerű lányba. És nem jön rá! Holott nem hülye, és nem jön rá mégsem, hogy ez nem az első nála, volt Dóra, még néhány a felesége mellett, de ez valami különleges. Még akkor is, amikor hazamennek Vanda lakására, és ott találják a lány másik szeretőjét, a sóher fiatalembert. És Zénó hisz, mert hinni akar. Felesége megunván – na nem Vandát és ezt az új ügyet – az egész házaséletet és az annak nevezett különélést, válik. Ám az apjától örökölt gyárat viszi magával.

De fut a legelső szál is, Valér, a homoszexuális jogász börtönbe kerül, a vizsgálat szerint ő volt az utolsó (előtti) látogatója hasonszőrű szerelmének, Viktor fodrásznak a szállodában, amikor annak nemi szervét levágták tőből. (Idézet a könyvből.)

Na de benne van a pácban a polgármester Hugó is, aki szintén nős, szintén homoszexuális, szintén szerelme volt Viktor, akinek… Zénónak semmi sem tudott útjába állni, mert ő volt az út. Kissé biblikus, de nem egyedi a mondat.

Ágazik Walter szála is, ő egy idő óta együtt él Barbarával, akinek férje olajban utazik, ő a belenyugvó hím. Ámde a képviselő-jelöltség egyik feltétele a feddhetetlen erkölcs, ami távolabb áll Walter úrtól, mint a megválasztás. Kibékül hát szerető hitvesével, meggyőzi, no nem altesti érvekkel; azok félretéve Vanda és Zénó számára. Jöjjön hát a szavazás! Idézek Walter soron lévő meditációjából: „Egyszóval ez az egész kaland – mert ennek nevezte Walter a választási kampányt – csak az én áldozatomat, az én véremet követeli. Egyedül az enyémet. Melánia [a felesége – C. Z.] mellékszereplő. Mért kell mindenkit lebecsülnöm? – kongatta magában tovább a gondolat harangjait.”

Nos, ha neki az egész választás és képviselet kaland, akkor alig hisszük el neki égbe kiáltó etikai érveit. Hugó polgármester közben kutakodik a titkos homoszexuális klub környékén, ki és mennyit árulhatott el róluk, mennyit Viktor, akinek tőből… És mennyit Valér, aki hallatlanul féltékeny volt Hugóra, szerelmét, Viktort féltette, őrizte. Már ameddig kint volt. És ő tudja csak, ki volt utána a szállodában Viktornál; mert nő volt, egy, de kettő is lehetett. Hugó és a többi „klubtag”, már amennyit megismertünk itt, arra moralizál, hogy „viszonyuk tiszta érzelmeket szüljön”. Hugó és Viktor kapcsolata „meghitt és őszinte volt”, ám jött Valér és a végzet. De ki vágta le…?

Ám Hugónak van másik – hölgy – szeretője is. Bonyolult az élet, az érzelmek tobzódnak nemre való tekintet nélkül. De még a százhetvenhetedik oldalon sem értem, hogyan kapcsolódik éppen egy repülőgépen a két – mi is? – a két regény. Mert Tamás története ebben a földi életben alig nevezhető kész regénynek. Még akkor sem, ha megérkezik, márpedig megérkezik abba a városba, ahol mindez lejátszódik.

Vagy éppen azt akarta bemutatni az író, hogy az óceánon túl (is) milyen kusza az élet? Mert bizony nagy kört leírva érkezik vissza a jellemekhez hasonlóan nem egyénített városba, ahol támogatója az a Walter. Míg a repülőgép száll a táj felett, mely „hivalkodó, kívánatos, mint asszonyi öl a szerelemtől virágzó ágyon, olyan volt felülről nézve a táj”. Mármint a homo-biszexuális Hugó számára.

Ejt néhány mondatot a szerző az egyneműek szerelmének természetes voltáról, én erről inkább nem. A természetnek a zsákutcája is természetes, mondom én. De hogy ez a regény ekkora lendülettel tör az olvasó felé mindenféle csapáson, elismerést érdemel. Eközben Tamás egy másik jellegtelen, óceánon túli, de mégis megyeszékhelynyi városunkban epekedik, rendezi és úgy rendezi befogadási, munkavállalási ügyeit, mintha New Yorkban: bonyolultan, megalázottan, de ott van a titokzatosnak nem, csak érthetetlennek látott Walter, a kapocs, mellette! Mi ez? Itt valaki megbolondult, vagy csak úgy tűnik?

A választási kampányban van némi élet, ott ülnek a sajtóklubban és vitáznak konzervatív és liberális szerkesztő urak – itt hogyan is olvasom? Liberális és konzervatív urak s hölgyek egy teremben? Szürreál. Idézek: „Látom, Platón Államának barlanghasonlatára utalsz, vagy rosszul gondolom?”

Nem bolygatom idő- és tér- és vallásfilozófiai ág-bogát a vitának, tény, hogy Walter próbaútra indul – miután a választási siker kedvéért kibékül nejével – szeretőjével, Barbarával az új repülőgépükön; a hölgy játékos, bevallja, hogy szeretkezni akar a gépen, nyúl nadrághoz, de azt is bevallja, ő zsarolta Waltert, hogy nyilvánosságra hozatja megfizetett újságírója fotóit, intim dolgok; Walter hétezer méter magasságban fojtogatni kezdi szerelmét, ezzel ennek annyi. Isten nem ver bottal, meghal Hugó polgármester felesége is. Mi több, kihal a gárda szinte egészen. Vanda, a Zénó szerelme autóbalesetben. „Lehet-e a végtelent a lélek tengeréből a végtelenbe küldeni?” – így a csirkefeldolgozó gyár szerelmes igazgatója.

Azt is megláttatja Böszörményi, hogyan él Valér jogász, Viktor szerelme a börtönben, hogyan folyik a szex a börtönben egyneműek megerőszakolásával, hogy enyhén szóljak, ne úgy, ahogy a regényben a dorzális behatolás megtörténik, a többi hét rab előtt, között. Odakinn Pál, a Vanda kitartott szeretője betéved egy sztriptízbárba, „a borotvált ágyékban a végtelen univerzumot vélte felfedezni”. Aztán Vandánál aludt. De ki vágta le tőből a Viktor…

Nincs arca Szilviának, Zénónénak sem, holott közel állt ahhoz a szerző, hogy jellemet alkosson. Nem volt rá hely, idő, szándék? Zénó szenved, válik, platonizál, pszichologizál, tudván tudva, hogy Vanda megbízhatatlan, „én vagyok saját tettemnek tettese”, szerző is elméletizik mellesleg a megcsalattatásról, arctalanul.

Ezek a hősök nem történnek meg, nem viselkednek, mert nincs pálya, parkett, ismerős ágy, erdő, ahol. Dugások vannak szanaszét, aztán jön az igazságtétel, hullanak, mint a férgek.

De bejön még Dóra, Zénónak a többi között egykori szeretője, be, akár egy kárpótlási jegy, ő adta ki Zénónak a férj levelezését Vandával. De ez már nem robban.

Minden fejezet etikai, politikai, térgörbületi, gerinc- és térferdülési értekezéssel kezdődik, van miből meregetnie Böszörményinek, az való. Nem tudjuk meg azonban, mire jut az időgörbülettel, azt sem, honnan hová érkezik a nagyobbik dobozregényben Tamás, az eleven ember. Illetve hát kies városunkban Walter támogatta, míg le nem pottyantak fojtogatás közben gépestül. Ő a helyi lap – Csíkszereda? Arad? – szerkesztője, tehát nem valamelyik óceánon túli városban történik, ami… Noha a gépről valami szédítő nagyságú csarnokba érkezik. Valahol a négyszáztizedik oldalon nekiindul a regény, már nem is érdekli az olvasót, a recenzenst, ki vágta le tőből azt a testrészt. Zénó látja, hogy átverték, mégis „a szerelem hatalmas tüze lobog benne”. Akkor kérdezi meg az olvasó őszintén, hogy ez az ember hülye?

A négyszáztizenkilencedik oldalon prefektusról beszél a szerző. Akkor hát ez nem Eldorádó, hanem Románia! János, a rendőrfőnök kutat, mert Ninát, Hugónét megölték, azt a Ninát, a polgármester feleségét, aki szerelemmel szerette férjét, hugóul beszél a regényben, Hugó böszörményiül, sőt, itt minden nem és személy böszörményiül gondolkodik és beszél. Nina leszbikus lesz, aztán halott. Lídia, a tanítónő bevallotta, egyaránt szereti a férfiakat és a nőket, az a Lídia, aki Hugó szeretője és Hugó hitvesének tanító szeretője az új pályán, az újonnan betöltött ágyon. És Nina rajong. Ugyanúgy, ugyanazokkal a szavakkal, amelyekkel Valér vagy Hugó vagy Viktor, akinek levágták tőből, és sosem tudjuk meg, ki volt az.

A hősök megelőlegezik magukban, maguknak az erkölcsi vádat és védelmet, mind ugyanabba az iskolába jártak, tanultak fohászt, filozófiát, önálló gnoszeológiát, szexet, lélektant.

Ide érkezik Tamás, a bevándorló, Vanda apja, Henrik és anyja, Krisztina vigasztalásra. Hova tart a regény és a szerző? Meglátjuk. Talán azt is, mi a „presztidigitátor”. (Ulpius-ház, 2008)

Nyitólap