Kortárs

 

Szálinger Balázs

 

És voltunk hitetlenek

 

Ásítozók és voltunk hitetlenek,
De tetten értük egymást a szerelemben.
Hegyeket lépő vaskalaposaid
Érzik, Uram, hogy kerülhetők a várak.

Kezdd el tisztelni legszebb két katonádat,
Kik már nem járnak vissza táboraikba –
Vezényszavakra gyújtunk, két mókamester,
Már affektálva idézünk, s röhögünk.
Ez a harcászat nem más, mint ködösítés,
A te parancsod csak üzleti fogás,
Légvárainkban törmelékre léptünk,
S azt is mi hordtuk, parancs szerint, oda.
Mit is védettél velünk, és mit ígértél,
Velünk mért voltál kegyetlenebb a télnél,
Uram, mit ígérsz a mindig bevonulóknak,
Uram, találsz-e nálunk hűbbet és jobbat,
Mondd, mért sodortál minket új területre,
Ahol világibb isten ült a fejünkre?
Terhe alatt az ezernyi új iránynak
A hátországunk nevetségesre fáradt,
S olyan könnyű lett csengőn nevetni rajtad,
Hogy most megállunk, s inkább: elengedünk.

 

 

 

Férfimonológ*

 

Boldogok, akiknek nincsen semmi bajuk,
Boldogok, mert nyomukban sincs az élet,
Boldogok, és rosszul esik, hogy vannak,
Valami boldog országban talán,
Melynek nem látszanak az eresztékei,
Nem szakad szét a repedések nyomán,
Élik az életet, s nagyon buták.

Minket megrázott ezerszer is az Isten,
Szinte magunkra hívjuk: ettől élünk,
Mert ha egyszer is békén hagyna minket,
Elvarródnánk, mint a föld senkije.

Az apák nálunk hiába néznek félre,
Mikor fiaik taníttatásra vágynak,
Hiába hazudnak vagy hallgatnak el
Rontást és háborút, szenvedést
Irgalomból – mert ez nem az a hely,
Ahol Isten a tiszta égre gondol.
Itt ő is cselszövő, gyakorolja a rosszat,
És a fiú, aki tudatlanul
Felnő: minden úton szakadékot talál,
Majd az ősi perekbe beleáll.

Akik a vén király házának egykor
Derűs tavaszt ígértek,
Ezek az alvilágiak nem is tagadják tettüket,
És mi, az okosok lustaságból,
Vagy hogy benne végre magunkra leljünk,
Nem is bánjuk, hogy volt, hogy van,
S hogy tovább él bennünk az őrület.

 

 

* Részlet az Oidipusz gyermekei című színdarabból.

 

 

 



Nyitólap