Kelemen Lajos
Műsor
Írta e napok
librettóját, melyet álmában látott,
s most él bárhol:
ő elveszett embered –
tehát a szajkót kövesd ezúttal,
az közli jöttét makacsul,
s megvan még kelleme;
a légből, ím, ideszáll, hogy tollát rendezze, s ha ideje,
a lombozat közt
vagy százféleképp károg, fütyül;
más műsor mire vált? – nap napra
csak ölti álcáját az újnak minden
régi, vacak beszéd,
s kiben űrré fajzik, kiben drága hang; mi megvolt már,
megragad minket:
megint az, ami semmit sem ér?!
Színész
vezet
Láttunk annyit! –
akár világtalanná
válnánk egy időre,
hanem: a széles ablakívben virágpart,
hívó ég-karéj; lehet a mélyből nyersen fölhatolnunk,
hol jelzőkövek, kordon gyanánt színes fonat,
egymással frigyre lépve drót és inda –
nyíl mutatja: merre menj a falnak,
s ha végre összeszedted magad, visszaméri rendjén
múltad: árnyékmentes emlékezés,
fogad gyepágy, mohos járda, feltétlen értés,
a megszokottnak édes fénye;
csak mégis, mikor tér kellene, új lélekminta,
a régi hangot hallod; hogy lábhoz az akarattal!
előbb korbács térít, most tákolt tanok kicifrázva –
úgy hát elácsorgunk, mintha vinne a toporgás
akármeddig e vakságban; s játék-e: remény helyett
ha színész vezet – – –