Békés Márton
Egy kapcsolatfelvétel
kísérlete
Három ismeretlen Németh-levél Prohászka Lajoshoz
A három levél
elé
A nagy levélgyűjtemények
összeállítói – bármilyen pontosak legyenek is – szinte
sohasem tudják egy-egy személy összes ilyen írásbeli
megnyilatkozását összegyűjteni, hiszen a levelek gyakran
elkallódnak, vagy éppen fenn sem maradnak, sokszor
szétszóródnak, de hogy valami biztatót is mondjunk:
legtöbbször csak úgy felbukkannak, miután hosszú ideig
lappangtak. A lappangó levelek sajátja, hogy sokszor a teljes
ismeretlenségből kerülnek elő, nem sejtett
levélgyűjtemények, hagyatékok, fiókok, könyvtári, múzeumi
vagy magángyűjtemények mélyéről vetődnek az irodalom- és
a történettudományok tudatának felszínére.
Németh László kortársaival folytatott
levelezése immár öt kötetben, szépen feldolgozva olvasható,
ahol az 1914 és 1948 közötti anyag a Németh László
Munkái életműkiadás utolsó köteteként jelent meg
(1993),1 ezt előzte meg a Gulyás–Németh
levelezést tartalmazó vastag kötet publikálása (1990),2
és végül a vásárhelyi korszak végétől az író életének
végégig követhetjük nyomon levelezését három kötetben
(2000).3 Németh Ágnes írja az általa szerkesztett
és sajtó alá rendezett 1993-as leveleskötetben, hogy a teljes
levelezés összegyűjtését ambicionálták, de több kisebb
anyag nem kerülhetett bele, számos ok miatt.4 Az
okok között értendő az is, hogy sok (?) Németh-levélről
nem is tudunk, mivel azok a levélanyag feltárása közben a
látókörön kívül maradtak.
Prohászka Lajos életművének felkutatása
és egy erről írandó bővebb publikáció készítése közben
elengedhetetlen volt, hogy hagyatékához hozzáférhessünk. A
terjedelmes, több dobozból álló Prohászka-anyagban mintegy
kétszáz levél között három Németh László által 1933-ban
és 1934-ben írott levélre bukkantunk, amelyek eddig
lappangtak, vagyis felszínre hozva (közölve, jegyzetelve,
kommentálva) nem voltak. Könnyen lehet azonban, hogy a
reményeink szerint más hagyatékokban továbbra is lappangó
esetleges Németh-levelek olyanok, mint az Ady-sorok eljövendő
értői, vagyis csak „az Ismeretlenség mélyén
készülődnek”.5
Az itt közlendő három levél szűkebb és
tágabb környezetét szeretnénk megvilágítani a továbbiakban
akkor, amikor Németh és a Válasz Prohászka Lajossal való
kapcsolatát vizsgáljuk meg.
1.
Németh László 1933-ban kezdett utat
keresni a Tanun kívül.6 Már ezt megelőzően, 1932
októberében levélben fordult Illés Endréhez, mondván, hogy „A
Tanu különben nem akar az idők végéig egy
magányos ember demonstrációja lenni […] lehet
csatlakozni; be lehet majd lépni a munkakörbe, mint egy új
szerzetesrendbe.”7 Ezt követi az Illyéshez
intézett 1932 végi levél, amely szerint Németh ekkor inkább
csak egy különálló mellékletet csatolt volna a Tanuhoz,
amelybe nemzedéktársai írhattak volna. Az 1933
szeptemberétől indítani tervezett Tanu-változatot az év
elején már megnyitotta volna Illyésen kívül Tamási, majd
Szabó Lőrinc és Halász Gábor előtt is. 1933 tavaszán „társas
folyóiratnak” nevezte a meg nem valósult variációt, és
úgy vélte, hogy a szerkesztőség nyolc-tíz főt számlált
volna.8 Vagyis a mozgalom-időszakban Németh
magán kívül Szabó Lőrincnek, Tamásinak, Illyésnek és az
esszéíró nemzedék legkiválóbb alakjának, Halász
Gábornak, majd Pap Károlynak és Gellérinek ajánlotta fel az
együttműködést. A hét néven kívül eddig nem volt
ismeretes, hogy Németh – levelezése alapján követhető
módon – mást is felkért volna a közös munkára. A most
előkerült két 1933-as Németh-levelezőlap viszont azt
bizonyítja, hogy a Tanu kibővítésekor Prohászka Lajos is
szóba jött mint eljövendő szerzetestárs. Ám az is
lehet, hogy a közlendő levelek felkérései már az új lapra,
a későbbi Válaszra vonatkoznak. Prohászka ekkor már két
éve szerkesztette a Magyar Filozófiai Társaság lapját, az
Athenaeumot, amelyet Németh meg is dicsért a Tanu
kritikarovatában. A nem is túlzó pozitív kritika így
hangzik, éppen 1933-ból: „[a Magyar] Filozófiai
Társaság és [a Magyar Tudományos] Akadémia
folyóiratában, az Athenaeumban annyi érdekes cikket
találok. A szerkesztő még maga is egészen fiatal ember, s a
cikkek egy részét olyan emberek írják, akiknek a szereplése
egy filozófiai folyóiratban az utánunk következő nemzedék
koraérettségének s újfajta érdeklődésének a jele. Félig
kész, de tehetséges fiatalok mindig különb folyóiratot
csinálnak, mint egészen kész s esetleg még tehetségesebb
öregek. […] e filozófiai cikkekben a magam
kérdéseire ismerek.”9 A lap fiatal
szerkesztője tehát a kritika írásakor már két éve
Prohászka volt! Szintén ezzel egy időben közölte a magyar
szellemfilozófiai iskola „hivatalos” lapja, a Minerva
Prohászka 1932-ben megkezdett sorozatát, amely majd 1935-ben
fejeződik be, és később A vándor és a bujdosó cím
alatt adják ki, kétszer is (1936 és 1941). A kötet, mint erre
majd ki fogunk térni, sokakkal ellentétben tetszett Némethnek
és Szerb Antalnak is.
Németh 1933 tavaszi kísérlete – úgy
tűnik – nem sikerült; Fülep Lajosnak arra panaszkodott 1934
februárjában, hogy három-négy éve tervez egy nagyobb
folyóiratot, amely először nemzedéklap lett volna, majd
megkísérelte a Tanu megnyitását „azoknak a fiatal
íróknak, akiket a legtöbbre becsültem”, de ismét
sikertelenül járt.10 Németh hamarosan, 1933
őszétől kezdődően Debrecen felé tekintett, és sűrű
levelezésbe kezdett Gulyás Pállal, valamint Juhász Gézával.
Az ennek következményeképpen megtartott debreceni felolvasás,
a zseniális Debreceni Káté megszövegezése és egy
1933 végi debreceni találkozó, ahol Gulyás és társai már
egy Németh sugallta konkrét lap tervéről értekeztek, oda
vezetett, hogy 1934 tavaszán, egészen pontosan áprilisban,
megszületett a Válasz, amelyet ekkor Németh, Fülep Lajos és
Gulyás szerkesztett és adott ki. A
Budapest–Debrecen–Zengővárkony háromszög ekkor stabilnak
látszott. A lap második száma 1934 nyarán ismét e triász
feltüntetésével jelent meg, de Fülep ekkor már nem
működött aktívan közre a szerkesztésben.11
Szintén a második számtól kezdett érvényesülni Németh
azon terve, hogy bővítsék országos és nemzedéki lappá a
debreceni folyóiratot. A változásokat mutatta, hogy az ezt
követő két számot összevonva publikálták, mégpedig egy
meglehetősen furcsa és rendkívülinek mondható felállásban,
ahol Gulyás maradt felelős szerkesztő, őmellette Fülep és
Németh szerkesztőbizottsági tagként folytatta, a következők
bevonásával: Buday György, Féja Géza, Illyés és Szerb
Antal. A lap fejlécén hosszú sorban közölte főmunkatársai
névsorát, amely az előbbieken túl magába fogadta Juhász
Gézát, Kerék Mihályt, Kerényi Károlyt, Kodolányit,
Matolcsy Mátyást, Prohászka Lajost, Cs. Szabót és Tamásit.12
Az októberben megjelenő összevont szám előtt Németh
rendkívüli szervezőmunkát folytatott, hogy a szerkesztőség
tükrözze az új nemzedék minden csoportját: így a népiek
(Féja, Kodolányi, Illyés) mellett a debrecenieket (Gulyás,
Juhász), erdélyieket (Tamási) és az esszénemzedék tagjait
(Halász, Szabó Lőrinc, Szerb Antal, Cs. Szabó), a
földkérdés szakavatott ismerőit (Kerék, Matolcsy) csakúgy,
mint a fiatal filozófusokat (Prohászka Lajos) és az 1918 után
kezdő tudósgeneráció tagjait (Kerényi, Fülep). Az 1934.
3–4. szám tehát valóban nemzedéki folyóiratként lépett
fel.13
A Válasz szerkesztőségének kibővülése
nem tartott sokáig, hiszen az év utolsó, ötödik lapszáma
1934 telén már Németh Imre szerkesztésében jött ki a
nyomdából, aki egészen 1935 májusáig, Sárközi György
megbízásáig szerkesztette a lapot.14 Németh
László ekkor, minthogy rádiós munkája mellett a Tanura is
időt kellett szánnia, kevesebbet tudott a Válasz gondjával
foglalkozni. Mégis, 1934 októberének végén Kereszturytól
kért kéziratot, novemberben Kerék Mihálynak üzent hasonló
értelemben. A rádiós előadások szervezése közben
többször hangot is adott annak, hogy a szerkesztőség
munkáját ő szervezi, és az írások begyűjtését is ő
végzi. E folyamatnak lehetett minden bizonnyal egy, eddig
ismeretlen állomása az, amikor Prohászkának írt levelet,
kéziratot kérve tőle. Ennek fényében lehet érdekes, hogy
Prohászka kivételével a Válaszba minden
szerkesztőbizottsági tag írt. A kortársak közül a lapban
1938-ig megszólaltak a népiek (Németh, Kodolányi, Féja,
Veres, Illyés, Kovács Imre, Erdélyi József, Sinka stb.), de a
„nem-népi” értelmiség fontos személyiségei is (Halász
és Hamvas, Szerb Antal, Szabó Lőrinc és Cs. Szabó),
továbbá néhány filozófus is (Kerényi, Bencsik Béla).
2.
Prohászka Lajos nem volt nemzedékének
irodalompolitikai szempontból szervezőegyénisége. Csendben
és magányosan élt és dolgozott, a kor vitáiban és szellemi
csetepatéiban nem vett részt. Nagy felzúdulást kiváltó
köteteinek – A vándor és a bujdosó (1936 és 1941), A
mai élet erkölcse (1944–45) – vitáiban ő maga nem
nyilvánított véleményt. Levelezésében számos kortárs
hozzá intézett kisebb-nagyobb írása található meg, ám az
elmondható, hogy kevesekkel tartott fenn igazán baráti
viszonyt. Bisztray Gyula mellett egykori egyetemi társa,
Kerényi Károly állt hozzá közel, rajuk kívül szívélyes
hangú levelezést bonyolított két mesterével, Finánczy
Ernővel és Pauler Ákossal, majd a kor filozófiai életének
két meghatározó személyiségével, báró Brandenstein
Bélával és atyai barátjával, Kornis Gyulával. A Prohászka
köré szőtt baráti háló ritkás volt, amelybe egy-két
levélen túl Thienemann Tivadar (a Minerva szerkesztője),
Szekfű, Szerb Antal, Joó Tibor, Hamvas Béla, Moór Gyula sem
tartozott bele, de Halasy-Nagy József és a ’40-es évek
második felében Fülep igen.
Prohászka a népi írók közül senkivel sem
tartott kapcsolatot, az esszénemzedék tagjai között is csak
Szerb Antallal és Halász Gáborral mutatható ki – nem is
túl intenzív – összeköttetése. Prohászka ráadásul
1935-ben Népiség és műveltség című
művelődéselméleti írásában meg is kérdőjelezte a
népből jövő kultúra felszivárgásának/felszívásának
szükségességét, és az antik–keresztény értelemben vett
humanista magaskultúra műveltségeszménye mellett állt ki.15
A Németh László kezdeményezte 1933–34-es
kapcsolatfelvétel után nem tudjuk, hogy bármi létrejött
volna az író és a filozófus között, Prohászka talán
vissza sem írt, ennek nyoma legalábbis nincs – noha a három
levélből sejthető, hogy valamilyen formában érintkeztek –,
a Válaszban pedig biztosan nem publikált. Németh azonban
nagyra értékelte Prohászka munkásságát. A San Remo-i
napló egyik bekezdésében hivatkozik a nem sokkal előbb
könyv formában megjelent A vándor és a bujdosóra,
elismerve annak német és magyar típusjellemzését.16
Az év során a magyarságtudomány feladatai fölött töprengve
írja immár bővebben, hogy a kötet „a tanulmányforma
szerénysége mögött a »magyar lényeg« megközelítésére
tulajdonképp az első kísérlet”. Majd megismétli a
nemzetkarakterológiai tipizálás helyességéről mondottakat.17
A kötet fogadtatástörténete nem számolhat be minden
oldalról ilyen kedvező kritikákról. A népiek részéről a
Szabadságban Fábián Dániel lényegében nem tartotta elég
magyarnak, Féja később, a második kiadás után, 1941-ben
torznak nevezi, Szekfű pedig még 1938-ban utasítja el
Prohászka gondolatát.18 Németh az 1940-es
Szekfű-tanulmányában Prohászkát veszi védelmébe Szekfűvel
szemben, mégpedig azért, mert szerinte Szekfűnek csupán
ürügy a Prohászka elleni fellépés, amikor hajdani
németbarátból most németellenesnek állítja be magát.
Németh értékelése szerint nem érdemli meg Prohászka könyve
ezt a bírálatot, majd így folytatja: „Most, hogy
átlapozom: éppoly tiszta ízit érzem, mint hat éve. Igaz,
hogy mint bölcsészeti munkák közt ért tudós, Prohászka is
fogalmakban fogalmaz, s a színek rovására is vigyáz a fogalmi
tisztaságra. Rám sokszor olyan benyomást tesz, mint aki
sterilen eszik. Ha ez németség, németesnek is mondhatjuk, bár
éppen nem látom át, hogy a Szekfű vagy Thienemann körül
felnőtt ifjúságnál, de a »legnagyobb magyarok« közé
számított Paulernél is (akinek bölcselete egy szép,
együgyű német szonatina) mért volna németesebb. A nyelvét
például magyarság dolgában alig lenne tanácsos a
Szekfűéhez vetni.”19 Kicsit odébb
Németh egyáltalán nem véletlenül fedezi fel a Kisebbségben
és A vándor és a bujdosó magyarságképében vagy
inkább tragikus magyarságsorsában a közös vonásokat: a
„bujdosó” kifejezést „lehet vitatni, az elemzést csak
dicsérni lehet. Hol vannak Prohászka mélységétől a Szekfű
fogadta alkalmi karakterológusok? Magam is meglepetve ismerem
föl ebben az elvont hálóban a Kisebbségben legmélyebbről
húzott halait.”20 Németh utoljára
ebben az évben emlékezett meg Prohászkáról, mégpedig
ismételten nagyon elismerően. A Sziget-gondolat újabb
megjelenésekor Németh azt írta, hogy „kultúránk egyik
úttörő elemzője »bujdosó«-nak mondta a magyart. Nos, a
magyar sziget[ek]: a magyar szellemi bujdosóknak volt
menedékhelyük.”21
Németh olyan fontosnak tartotta Prohászka
Minervában közölt sorozatát, hogy 1934 elején megkérdezte
Fülepet, nincs-e kedve reagálni rá a készölődő Válaszban.22
Fülep nem írta meg az ismertetést, de Szerb Antal igen. Ez
volt egyben az első és az utolsó alkalom, hogy a Válasz
Prohászkával foglalkozott. A kötetet Szerb minden bizonnyal
Prohászkától kapta meg, ennek tényére egy levél is utal,
melyben az író megköszöni a „szívéhez szóló”
kötet postai megküldését a filozófusnak.23 Szerb
Antal a kézhezvételt követő négy hónapon belül megírta a
recenziót, s az kifejezetten dicsérő volt. Úgy fogalmazott,
hogy „a magyar szellemtörténet egyik legnevezetesebb
eredménye” komoly filozófiai kísérlet a magyar nemzet
karakterének meghatározására, szerzője pedig
megkérdőjelezhetetlen felkészültséggel és tárgyismerettel
felvértezett bölcselő. Szerb Antal külön kiemelte, hogy A
vándor és a bujdosó stílusa „elsősorban Adyn
[…] nevelt stílus, amelyet bizonyos nemes, romantikus
pátosz hat át”. A kötetnek Szerb végül kiemelkedő
eredményei és újszerű megközelítése miatt elismerést
kért, ám megjegyezte az – azóta nem szűnő ostoba
félreértéseknek valóban tápod adó – utószó
hibájaként, hogy az „azt a látszatot kelti, mintha napi
külpolitikánk orientációját akarná igazolni”, noha
erről nincsen szó.24
Vajon találkozott-e Németh és Prohászka?
Erre semmilyen bizonyíték nincsen, de lehetőség volt rá,
mégpedig Kerényi Károlyon keresztül! Kerényi hellenista
köre, Németh görög pajtás-keresése és Prohászka
antik és keresztény ideája összekapcsolód(hat)ott a ’30-as
évek utolsó harmadában. A Sziget-körhöz ugyanekkor, a
’30-as évek közepén-végén rajtuk kívül kapcsolódott
Gulyás Pál és Szerb Antal, Honti János és Waldapfel Imre,
valamint Hamvas is.25 Németh – mint ismeretes – a
Sziget-antológia mindhárom kötetébe írt, Prohászka
csak az utolsóba, ahol viszont életműve egyik legkiemelkedőbb
alkotását helyezte el, a Variációk a Kalokagathiaról
című filozófiai esszéértekezést.26 Németh az
1939-es utolsó kötetben publikálta az ő életműve
szempontjából sem elhanyagolható A mítosz emlőin – Ars
poetica helyett című dolgozatát. Talán a Sziget-kör
lehetett az a kapocs, ahol egy vélt vagy valós, talán meg sem
történt találkozás lezajlódhatott: Kerényi ugyanis
barátját 1937 nyarán lakására hívta, ahol rajta kívül
Németh megjelenése is várható volt.27
*
Az itt közlendő három, jóllehet rövid
levél nem terjedelme okán, hanem Németh László és
Prohászka Lajos kérdéses kapcsolata szempontjából tarthat
számot érdeklődésre, hiszen benne arra kapunk információt,
hogy Németh 1933–34-es terveiben Prohászkával is számolt.
A leveleket időrendben, az eredeti írásmód
megtartásával közöljük. A levelek mindegyike kézzel
íródott, lelőhelyük: Egyetemi Könyvtár, Bp., Kézirattár,
Prohászka-hagyaték: F 103/XI. Magyar tudósok és írók
levelei. A levelek sorszámai: 145., 146. és 147. A leveleket
– erőnkhöz mérten – magyarázó jegyzetekkel kísérjük.
Levelek
1.
Németh László Felsőgöd
Duna u. 6.
Nagys.
Dr. Prohászka Lajos
egyet. r. tanár úrnak
Budapest
Egyetemi Könyvtár
Ferenciek tere
Kedves Tanár Úr, júliusban vártam, hogy
meglátogat; most meg a cikk lenne esedékes. Remélem itthon van
már s nincsenek túlságos skrupulusai a Pedagógia új
irányaival szemben.28 Kérem, értesítsen,
elkészült-e s mikor mehetek be érte vagy nincs-e kedve Önnek
itt kinn meglátogatni. Szeretettel üdvözli igaz híve
Németh
László.
[A kétoldalas levelezőlap nincs
datálva, a posta pecsétje 1933. szeptember 10-i.]
2.
Németh László. Felsőgöd.
Nagys.
Dr. Prohászka Lajos
egyet. r. tanár úrnak
Budapest
Egyetemi Könyvtár
Ferenciek tere
Kedves Tanár Úr,
hétfőn bemegyek az Egyetemi Könyvtárba,
legyen olyan jó hozza be az ígért dolgozatot, ha csak
beilleszthető valahogy a mi folyóiratunkba,29
közöljük.
Szeretettel üdvözli
Németh
László.
Felsőgöd 1933 szept 29-én
3.
Kedves Lajos,
nagyon kérem, hogy ha tud, legyen
feleségem segítségére a könyvkölcsönzésnél; én sajnos
képtelen vagyok bemenni a Könyvtárba,30 reggel
8–este 7 [között] nincs egy szabad percem.31
Nagyon örülnék, ha a Válasznak adna
kéziratot, ha csak nehány oldalnyit is
Szeretettel üdvözli híve
[19]34. XI. 17.
Németh
László.
Jegyzetek
1 Németh
László élete levelekben, 1914–1948 (Németh László
Munkái). Szerk., s. a. r.: Németh Ágnes. Jegyz.: Grezsa
Ferenc. Magvető – Szépirodalmi, Bp., 1993. [A továbbiakban: Levelek.]
2 Egy
barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László
levelezése. S. a. r., jegyz.: Gulyás Klára–G. Merva
Mária. Utószó: Gulyás Klára. PIM, Bp., 1990.
3 Németh
László élete levelekben, I–III. Összegyűjt., szerk.:
Németh Ágnes. Jegyz., utószó: Domokos Mátyás. Osiris, Bp.,
2000.
4 NÉMETH
Ágnes: Bevezetés. In Levelek. 5–6.
5 NÉMETH
László: Az Ady-vers genezise (1925). In Két
nemzedék (Németh László Munkái). Magvető –
Szépirodalmi, Bp., 1970, 24.
6 FÜZI
László: Alkat és mű. Németh László, 1901–1975.
Kalligram, Pozsony, 2001, 255.
7 Németh
László levele Illés Endréhez. Bp., 1932. október 14. In Levelek.
111. sz. l., 130.
8 Németh
László levele Szabó Lőrincnek. Bp., 1933. március és
Németh László levele Illyés Gyulának. Bp., 1933. március 4.
In Levelek. 134. és 132. sz. l., 145. és 143.
9 NÉMETH
László: A hét napjai (1933). In Két nemzedék.
452–453.
10 Németh
László levele Fülep Lajosnak. Bp., 1934. február 8. In Levelek.
163. sz. l., 162.
11 SZÉCHENYI
Ágnes: Utószó. In Válasz, 1934–1938.
Vál. szerk., utószó: Széchenyi Ágnes. Magvető, Bp., 1986,
638.
12 BATA Imre: A
Válasz indulása. II. Alföld, 1963. 12. szám.
13 SZÉCHENYI,
638. és BATA, uo. Lásd még a régebbi irodalomból: K. NAGY
Magda: A Válasz. Tanulmány. Szépirodalmi, Bp.,
1963 (vonatk. részek).
14 SZÉCHENYI,
uo. és BATA, 61. és 63.
15 PROHÁSZKA
Lajos: Népiség és műveltség. Magyar Paedagogia, 1935.
7–8. szám.
Prohászka cikkében
amellett érvelt, hogy a népiség nem zárkózhat be önmagába,
mert mint az élettel rokon szinten kifejlődő nemzeti adottság
csak értékkel, azaz kultúrát biztosító műveltséggel lehet
teljessé. Másrészt a tömegességtől iszonyodó Prohászka
úgy vélte: „Népiség, fajiság, nemzet a maga
lényegénél fogva kollektív alakzat; a műveltség ezzel
szemben mindenkor csak egy individuális létező tartalma
lehet.” (Uo. 137.)
16 NÉMETH
László: San Remo-i napló (1935). In Európai Utas
(Németh László Munkái). Magvető – Szépirodalmi, Bp.,
1973, 734.
17 NÉMETH
László: A magyarságtudomány feladatai (1935). In Életmű
szilánkokban (Németh László Munkái). Magvető –
Szépirodalmi, Bp., 1989, I. 408. és 411–412.
18 A
hivatkozott kritikák: FÁBIÁN Dániel: Prohászka Lajos
könyve: A vándor és a bujdosó. Szabadság, 1937. március
21.; FÉJA Géza: Fejezet a magyar alacsonysági érzés
történetéből. A Híd, 1941. 16. szám; SZEKFŰ Gyula: Nem
vagyunk bujdosók. Magyar Szemle, 1938. 4. szám.
19 NÉMETH
László: Szekfű Gyula (1940). In Sorskérdések
(Németh László Munkái). Magvető – Szépirodalmi, Bp.,
1989, 586.
20 Uo. 587.
21 NÉMETH
László: Magyar szigetek (1940). In Sorskérdések,
668.
22 Németh
László levele Fülep Lajoshoz. Bp., 1934. február 13. In Levelek.
167. sz. l. 167.
23 Szerb Antal
levele Prohászka Lajosnak. Bp., 1936. június 9. [Kézzel
írva.] Egyetemi Könyvtár, Bp., Kézirattár, F 103/XI. 175.
sz. l. [A továbbiakban: EKK.]
24 SZERB
Antal: Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó.
Válasz, 1936. 10. szám, 581–582.
25 A Sziget-kör
irodalmából: LACKÓ Miklós: Sziget és külvilág. Kerényi
Károly és a magyar szellemi élet. In uő: Szerep és
mű. Kultúrtörténeti tanulmányok. Gondolat, Bp., 1982;
VINCZE Zsuzsa: Palackposta – A szellem szigetéről. A
Sziget-kör és a Sziget-mozgalom. Jelenkor, 1997. 9. szám.
26 PROHÁSZKA
Lajos: Variációk a Kalokagathiaról. In Sziget.
III. [Szerk., kiad.: Kerényi Károly.] [1939.] (A szöveg nem
sokkal később német nyelven Görögországban is megjelent:
Variation über „Kalokagathie”. Klny. [Thessarakontaeteris
Theofilon Varea] En Athenais, 1939, 298–317.)
27 Kerényi
Károly levele Prohászka Lajoshoz. Bp., 1937. június 7.
[Kézzel írva.] In EKK, F 103/XI. 87. sz. l.
28 Utalás
Prohászka érdeklődési körére és talán egy tervbe vett
írásra. A filozófus, miután pedagógiából habilitált
(1929), a nevelés történetével foglalkozott.
29 Itt Németh
minden bizonnyal vagy még a kibővítendő Tanura, vagy már
a tervbe vett új lapra – a későbbi Válaszra – gondolt.
30 Németh itt
az Egyetemi Könyvtárra gondolt, ahol Prohászka ez időben
könyvtárosként dolgozott. Németh egy nappal később Rédey
Tivadar könyvtároshoz fordult hasonló kérelemmel, akitől a
Magyar Nemzeti Múzeumban kért kölcsönzési segítséget.
(Németh László levele Rédey Tivadarhoz. Bp., 1934. november
20. In Levelek, 219. sz. l., 204.)
31 Az
elfoglaltság oka a Tanu és a Válasz írása és szerkesztése,
valamint a Rádiónál betöltött állás volt. Ez a kijelentés
egyben biztosítékot ad a levél hiányos, budapesti
keltezésének valószínűsítésére is.