|
Győri László
Villámlik az égszél
Villámlik az égszél,
mennydörög sietősen,
lassan itt az éjfél,
és váltódik az őrszem.
Nem járt jól be semmit,
csak ide-oda kapkod,
minden erdőt megnyit,
minden földi hantot.
Kulcsa nem talál be
a lecsukott erdőbe,
megforog a zár, de
még erővel sem tör be.
A nagy feszítővas
a fák hegyén elgörbül,
előbb, mielőtt az
odvakon keresztül-
nyilallna. Elcsattan
a villám, aztán elmegy
dörgő cikcakkokban.
Az ész, a lélek retteg,
hogy mi történt volna,
hogy történhetett volna,
ami meg nem történt,
de történhetett volna.
Mezőtűz, erdőtűz
az éj új éjszakáján,
üszkös, terjengő bűz
a pernyeszőrű bárány.
A villám fűzői
ha ki-kibogozódnak,
a bozóthoz bozótnak
fognak kötöződni?
Névnap
Mintha húznák a levelét,
úgy nő a kukoricaszár.
Örökös névnap ez a nyár,
köszönti mindennap az ég.
Nőj nagyra, akár a mai
lányok, a divat sztárjai,
azok a szépek, vékonyak –
de azért kell a térfogat,
fogyókúra nem érdekel,
ne légy ideális modell,
de azért willendorfi se:
a legszebbek legszebbike.
Így köszönti föl kedvesét
minden reggelen az ég.
…………………………….
Ugye, emlékszel? Valaha
kapáltalak, kukorica,
kapáltalak, te hajdani,
te egykori, ószázadi,
kukorica, zöld tengeri.
És dehogy köszöntöttelek:
sokalltalak, egyeltelek,
vezettem az ekekapa
elé befogott lovat a
sorok között, apám viszont
a ló mögött föléd hajolt.
Töltöttelek, műveltelek,
termésedért termeltelek.
Könyvek helyett, betűk helyett
nyaranta téged néztelek.
Nőj nagyra esőpermeten,
kelj föl és járj, de nélkülem!
Bűvölet
Ránk szavaztak mind-mind az almafák,
a vadon nőtt, a nemes egyaránt,
a mi pártunk, a miénk, az a párt
győzött az idén, nyerte a csatát,
amelynek célja, programja se volt,
s nem mondhatni: bal, nem mondhatni: jobb,
ideológiája csak a lét:
napfényre hozni minden levelét.
Ez a bölcsesség leng a kerten át,
ahogy nézem a három almafát.
A félnemest, a félvadat, amely
saját győzelmét alig bírja el.
A legtöbbet adta, színültig tele,
s nem tört, nem roskadt, nem szakadt bele.
Ez a fa volt a legelevenebb,
tőle lobogott pirosan a kert.
Ősszel egészen mesebeli lett,
alig hittük, hogy ő is a mienk.
S aztán, mint már valóban annyiszor,
a csalatkozás tajtékja kiforr:
ehetetlen, ízetlen, keserű
az a tömérdek, az a gyönyörű
ághúzó alma, az a végtelen
szépség, amelyen úgy legelt a szem.
A két másik jóval sápatagabb,
de a két másik jó ízeket ad,
sőt, ami több, szintén rengeteget,
csak tekintetünk a vadban elveszett.
A hamis elbűvölt, az igazak
édessége recsegve lehasadt.
Nyomorék, csonka féloldalasak.
De hol van már a lobogó, a vad?
Zuhanyozás
Először is nyisd meg a csapot
(ha már jó tanácsot adok,
hadd kezdjem el az elején),
keverd össze a két szálból
(ha már az ember tanácsol,
jusson is túl a kezdetén),
a forró, a hűs fonálból
a vízsugarat, a jó özönt,
a zuhanyrózsát
irányozd rád,
aztán induljon a szappan!
Mosd le magadról a közönyt!
(Ha már jó tanácsot adtam.)
Jól vigyázz, hogy mint cselekszel:
ne a jón, a rosszon kezdd el,
a legalján!
Poklot ne vigy a mennyekbe!
(A jó tanács ilyen halvány.)
Ha mindenben így tehetnénk
(jó tanácsra jó tanulság),
milyen könnyen megtisztulnánk,
milyen tiszták is lehetnénk!
