|
Falusi Márton
A végrehajtó álma
Kilakoltatlak a városból,
hol a magány nem tudja, mennyire horkol,
s a szabadság nem alhat tőle.
Isten munkáját átlátod innen,
akár egy jogállamét,
a hajnal körüzenetével
kézhez kapod új törvényeit,
de már a dédiben, ki nemrég megboldogult,
hinned kell erősen.
Kirakom a szűrödet otthonodból,
hogy egy szavát se hidd el az alkotmánynak
és a szakácskönyveknek,
amik meztelen hatalmat ígérnek
rántott csirkecombbal néhány lapon.
Fegyelmezett vagy,
akár a protesztszavazók,
szemléletes,
mint az ősz hadüzenete,
de annyian csillognak itt
talpig stílusban rajtad kívül!
Kidolgozott testet hordanak
az elegáns, tiszta férfiak,
kik sortüzet és meghívást illően viszonoznak,
ám eljegyzés után
csíkos zokniban szeretkeznek.
Tisztelt Adós!
Minden ingósága
rég elárverezve,
azt hagytam csak hátra,
miben a törvénynek telt kedve:
[a) 3 felsőruha
b) 1 télikabát
c) 1 felöltő
d) 3 pár lábbeli]
nem került kalapács alá,
[e) 3 asztal
f) 3 szekrény
g) személyenként 1 ágy és 1 szék]
szolgálja kényelmét tovább,
hogy legyen miről írnom neked
– kérlek, ezután tegezz! –,
7 közös tétel maradt, hogy megérts,
világod s törvényem közt
ennyi átfedés,
ne legyen idegen számodra versem,
nyakszirten kicipeltem
a rozsdás fagyasztót,
háromhavi stószolt tűzifádat,
azokkal se bajlódj,
egyikkel se fáradj.
Azóta pontosan tudom,
hogyan élsz, mik vesznek körül,
drótokig, gázcsövekig,
egyszoba-komfortos elmédig
bontottam lakásodat,
de a város csáberejével
jócskán elszámoltam magam.
Azt írom: felöltő,
s te fürdőben ülsz mezítlen;
azt: ágy, szék,
és kinn fetrengsz a placcon.
Szerinted az állam
hal el erősödve,
pedig csak távolodva
közeledek a vershez.
Ideje, hogy végrehajtsalak,
grabancodnál fogva
kilógatlak az M0-ás körgyűrűn,
ki a vers pereméről,
ingó és ingatlan,
égbolt és város
nélkül kalimpálsz az űrben,
megfosztlak utolsó jogaidtól is,
te nincstelen,
te szótalan,
és végre költővé válok karhatalommal,
A TE KÖLTŐDDÉ,
nem leszek soha többé
könyökvédős,
pápaszemes
ÖNÁLLÓ BÍRÓSÁGI VÉGREHAJTÓ!
Gellérthegyi térzene
Kigöngyölöd göröngyét durva plédnek,
termékeny matracunk hálóhumusz.
Zeng, zöng a zöld, Isten teremt, de playback,
reng, döng a föld, lombban zihál a szusz.
Tedd föl Pestet, halkítsd egész Budáig!
Meg-megcsillan korong, Kodály körönd.
Lemeztelen a hold rondót sugárzik,
hegyünk könnyűzenébe öltözött.
Szuszogsz, kis ég ágakban bennakad.
Fák ejtenek városra tűhegyet,
leforgott tér, körút, liget, patak,
hitből, tudásból is kiűzetett.
Elgördül síri űr, hol vagy, ha vagy,
innét a város kettőnk hűlt helye.
