Kortárs

 

Szenti Ernő

 

Szövegvilág

 

Az, aki évekig rejtegette álmát,
talán majd egyszer, a napok
élén haladva, szót ejt magáról.
A szeretet a lélek sorvezetője.
 
A ráérős kezdet és a sietős
vég is beszédet mondott
a jövő alapkő-letételekor.
Anyafelhő, tisztába tett tél.

Vérbő nyelv, kiszáradt patak.
Végsőkig feszített szívhúr.
Megtaláltad a szövegvilág alján
a teljes felfordulás rövid kivonatát?

 

 

 

Vörös folt

 

Hajnalig bajlódtál a két nappal
későbbre halasztott vers megírásával.
Csak a karzaton ülő emlékeket
akartad viszontlátni, a múltat semmiképp.

Szó, ami szó, a gyűjtögető életmódot
folytató folyó a tenger régi hódolója. 
Mondd, mindent kivájtál magadból,
ami nem élő emberbe való?

Itt ez a vörös folt, életed összes
ütközéséből egyetlen nyom maradt.
A világrajöveteledkor rád ütött
alapstigmát már a bőröd alatt viseled.

 

 

Én, alulírott

 

Én, alulírott, csak hobbiból hallucinálok.
Olykor megértő pillantásokat vetek
a holdfelszínre, szívem csücskére.
Látom a közeli domboldal bordáit.

Én, alulírott, kérem nevem elhallgatását.
Visszakézből csak egyszer. Mellbimbóriadó.
Adott volt az alkalom: csakis szemtől szembe.
Utoljára négyesben, éjjel és szélárnyékban.

Teszi, mert teheti: csak színleli az alvást
a lelkiismeret. Én, alulírott, még a mai
napon mosodát nyittatok az esővel,
kötelezem a telet a jégszekrény üzemeltetésére.

Én, alulírott, ígérem, záros határidőn
belül felkutatom a végtelen zárókövét.
Tudatom a tisztelt olvasóval, sikerült
ránevelnem a nyelvet a rendszeres napi munkára.

 

 

 

 

 

 



Nyitólap