Hanti Krisztina
Pósa Zoltán: Törött
tükörbe néztél
Széphalom,
2008
„Amikor szíved megtörik,
közel vagyok hozzád.”
(Izajás
Könyve 61.1)
Pósa Zoltánhoz hatvanadik
születésnapján kegyesek voltak az égiek. Több kiadvánnyal
is ünnepelhette a jeles évfordulót, köztük a Hír TV által
jegyzett Az ezeréves Pósa Zoltán című, életútját
bemutató dokumentumfilmmel és a legutóbbi évek költeményeit
egybegyűjtő Törött tükörbe néztél című
kötettel.
Fellapozva a Széphalom Könyvműhely
kiadványát, szembetűnő a szerző rendezettség, tagoltság
iránti igénye: több ciklus, alcím, idézet oldja a kötet
feszességét. Amint a versek szövetébe mélyed az olvasó,
mégis egy megbonthatatlan egységet képező, alapjaiban soha
meg nem rendíthető hitvallás alapvetései körvonalazódnak.
Nagyon egyértelmű ez a költészet. Bármely téma kerül is
szóba, a szerző szilárd istenhite által motivált gondolatok
lesznek meghatározóvá. Ez a fajta lelki kitárulkozás
óhatatlanul sebezhetővé teszi a legtöbbször egyes szám
első személyű versbeszélőt, aki a világ mechanizmusait
akarja a saját, korántsem (e)világi eszmerendszerén
keresztül megértetni, befogadhatóvá tenni. Az olvasónak
könnyű belehelyezkednie ebbe az egyenletes versvilágba,
egy-egy sor olyannyira magával ragadó tud lenni, hogy az
értelmi befogadás szinte mindig csak jóval a versek
elolvasása után valósul meg. Pósa költői habitusa sokak
szemében idejétmúlt, mivel a líra alakulástörténetébe,
pontosabban a posztmodern poétikai tendenciák közé nem
illeszkedő versformálási tendenciát követ. Ezt
megcáfolandó említeném meg a költeményekben fellelhető,
önmagukban is számos izgalmas lehetőséget hordozó allúziós
eseteket, amelyek természetesen bibliai utalások formájában
valósulnak meg, és alapos háttértudást tesznek
szükségessé. Például: „S Mesterét így három ízben
megtagadja” (Ima Péterért); „Jézus a Sionnak
hegyén / orvul arcodba hasított / Getsemáné felől fúvó /
korbács-élű Judás-szellő” (Solitude).
A kötet jócskán tartalmaz játékos,
humoros, világinak nevezhető (akár közéleti eseményekre
adott) személyes versbeli reakciót, a meghatározó tematikus
elem mégis a spirituális vonzódásból, elkötelezettségből
eredeztethető szenvedésmotívum. A szenvedés a szerző
értelmezésében olyan kegyelmi állapot, amely közelebb visz
az Istenhez. A Szentírás szenvedésfogalma jóval tágabb.
Beletartozik a kereszt központú krisztusi lét (megkínzás,
megfeszítés) követése, akár a fizikai kínok megélésével
együtt, és a lélek sanyargatásai, erőfeszítései is, mint
például a kísértésekkel való küzdelem. Ezek vállalása
nélkül elérhetetlen Isten országa. Pósa Szent Pál-i
értelemben (Krisztussal élni és meghalni:
„Krisztussal együtt keresztre feszítettek”, „Krisztus él
bennem”) választja a szenvedést: mind külső, mind belső
elkötelezettségből vesz magára minden terhet: „Izzó
keresztet vág / észrevétlenül / az évek súlyától /
görnyedő hátakra / […] Isten” (Lelkiismeret), emellett
a halál is gyakori témájává lesz: „Halál, megadóan
simultál kezembe” (Horror vacui), „Rámreccsen
halálom […]” (Tedeum).
Az egész kötetre jellemző, hogy a szerző
mindig sejtetés nélküli, egyszerű beszédre törekszik,
mellőzi a bonyolult nyelvtani formákat; amikor mégis többet
akar mondani, mint a lényeg, az általában stilisztikai
hibákat, nyelvi túlbiztosítást s erőltetettséget szül.
Például: „Öleléseinkben / Kereszt alakúvá válik
dicshimnuszok / Találkozásától dallamaink íve” (A
megtalált kereszt). Az egyszerű, lényegre törő
beszédmód a világi verseknek is sajátjuk. Külön említendő
ezeken belül Pósa Zoltán szerelmi költészete, amely nemcsak
azért tekinthető sajátosnak, mert ugyanúgy áthatja a
spiritualizmus, mint akármelyik másik verstémát, hanem azért
is, mert minden darabja ugyanahhoz a személyhez, a feleségéhez
szól. Általános jellemzőjük, hogy a női szereplő Máriát
idéző tisztaságával szemben áll a férfit képviselő,
bűneivel leszámolni képtelen versbeszélő, aki rendszerint
fohásszal fordul az égiek felé szerelmük fennmaradásáért.
Majd a bűnösség beismerése – a szenvedések
felvállalásával – a büntetést is magában hordozza.
„Takarj be, szegénység, / krisztusi sebekkel / […] Ő az
utat, Feléd, / Uram, megmutatta”; „Átkos lélek-sebem /
Undok gennyedése / Riasztja el tőlem / Közeledő arcod” (Imák
Barna Mártának).
A születésnapi dokumentumfilmben Pósa
Zoltán úgy határozta meg sajátos műfaját, hogy egybeolvad
benne a spirituális szürrealista és a szociográfiailag is
hiteles látásmód. Ez utóbbi főként a magyarság sorsával
foglalkozó versekben érvényesül. „Örök sebtől / Új
stigmától / Együtt vérzik / Ezer tagod” (Hazám). A
közelmúlt morális válságát, a társadalom szétesését sem
hétköznapi eseményként éli meg. A haza iránti hűség
azonos mércével mérendő nála, mint az Isten iránti. A
legmélyebb érzelmekkel átszőtt nemzetféltés mondatja vele
az öntudatra ébresztő, sokszor eltúlzottan szenvedélyes,
nemegyszer átvitt értelmű szavakat, amelyeket rendszerint a
versek dátummal ellátása is erősít (például: Hidegfront,
Holdkérlelő). A költő vallás iránti
elkötelezettségéből tudhatjuk, hogy a nemzet verbális
ösztökélése egyszersmind önbírálat is, minthogy ebben a
verstémában is érvényesül a szenvedésmotívum, a
sorsközösség vállalása. Mindez azt támasztja alá, hogy
Pósa Zoltán nem szokott bonyolult vagy mindig újat hozó
mondanivalót megfogalmazni. Egyszerű költészetével mégis
valódi értéket teremt.