Kortárs

 

Payer Imre

 

Szaturnusz burája

 

Amikor utánad néztem,
amikor láttalak távolodni,
lassú lépteiddel és azzal a láthatatlan,
mégis jól érezhető burával körötted,
ami kiemelt, elkülönített,
a botorkálás és vonulás peremén,
akkor majdnem utánad mentem,
aztán mégse, nem,
egyedül kell menned,
autózúgás és házdarabok montázsában
szélvédőn surrog a vigasz –
egyedül,
ahogy végül mindannyiunknak
a roppant, láthatatlan bura alatt.

 

 

 

Azonosíthatatlan

 

Hegyes, hisztérikus körömcipő-kopogás
közelít a légkondicionált folyosón.
Trend, brand. Ezen kereng, ezen a hangűrön,
idő labirintusában csoszogás emléke
huzatos, véghetetlen alagsorban.
Mackónadrág alatti, kicsámpásult házipapucsé,
úgynevezett tutyié.
Súrlódás övezte emlékhang –
Zakók üdvtörténetien áporodott szaga.
Téveszmés fájdalommal össze-
húzott szemrés, ajkakhús görbülete.
Feledett tantuszperdület, ahogy alá-
esik a fémdarab, megpihen ott, a
tudatalatti telefonkészülékben.
Hívom az állomást. Ahol én állok. Talán.
Szólítom mobilon. Nem felel.
A hegyes és hisztérikus körömcipő ellenállhatatlan
kopogása hallik egyre közelebb. Rám nyit
egy azonosíthatlan körvonal.
A neve: Steril Kopogás. Arctalan.

 

 

 

Metamorfózis

 

A mozdulatlan, árnyék borította völgyből,
elnyúlt süppedésből sóhajtva
a futó lábak sebesen, sebesen, sebesen.
Sóhajból morgás, üvöltés.
A lépés előtti ösvénydarab villódzik.
Fel! Fel! Fel!
Mögötted a szürke semmi.
Felérsz, kiemelkedsz.
Eszmélet napsütötte sávja.
Forró fényesség dörömböl benned.
Nem állsz meg.
Tüzet köp a menny.
Ugrasz, ugrasz, mintha szétszaggatottan.

 

 

 

A cápának már hűlt helye

 

a cápának már hűlt helye
a jambikus sorokban
nem láthatod csak hallhatod
áramlatát hogy itt volt

a rend csupán a csonkolt
megtámadottat kérdezi
a cápa már a semmiben
a hangzó éjszakában



 

 

 



Nyitólap