|
Marsall László
Köszöntjük a 75 éves költőt.
Irányított utak a Heptagonban
őr
szeme
fény
sugár
Káin
mocsári
farkas
ködgomoly
Ábel
alvadó
vére
fakanálban
Rablók
hónalja
ártó
verejték
Agy-rengés
a világ
omlik
repedez
Paralelogramma
a kinti sötétből
betaszítom
a lengőajtót
tengek-lengek
a benti lámpásból
önmagamat
udvarolom
„Ave Caesar”
Új gyerekem van!
itt ott akárhol
bent is idekint
Irány a földalatti
odakint idebent?
folt a homlokon
Indulás lefelé
Bor- helyett porharapás
Hetvenötödik születésnapomra
Sodortatván az idő egyre sebesebb
árjában,
rozoga-bordás csont-bőrös hajó,
már messzi mögöttem a csecsemő-oázás,
átalvizelése a magasló reves fapalánknak,
tünedezőben amaz is: egy-személyben a két-valakis játék,
midőn May Károly Old Shatterhandja valék,
s leütvén magamat fetrengtem a földön,
mint gonosz indián, aki mingó, majd fölpattanok
s behúzva ököllel más-magamnak, homlokon vágom a jenki Old
Shatterhandot.
Hol már az a kisgimnazistás száj-hangocska
a latin memoritert diridaráló: „Aurea prima
sata est aetas, que vindice nullo, sponte sua,
sine lege fidem rectumque colebat…” És a nagy szaladások!
hol, aki kecskelábnak mondott karót üt a vakond-furatba?
Messze mögöttem a lázak, a tejbegrízek,
a kemamik
és mi minden apró-cseprőség beledöngölve a feledésbe.
Tudni vágyom, hetvenötödik életévem előestéjén, magam,
aki kimarjult bokával, kartámaszos feneséggel botozok
– Robbantsd fel elmémet, te talányos Hérakleitosz,
hogyan értsem körforgásos csavaros mondatodat?
„A halandó halhatatlan,
a halhatatlan halandó. Ez éli annak halálát,
az halja ennek életét.”
Oszlasd el kételyem: Úgy értem, hogy nem értem,
és úgy nem értem, hogy értem.
