|
Bognár Péter
Az üveg mögötti üveg
A fáknak is üvegbőre lesz,
ha ónos eső jön közbe,
állnak a füvek peckesen,
tűhalnak öltözve.
...és hogy már túlvagyunk valamin,
ilyen érzete lesz a halandónak,
akit most üvegmögülről
a pilinszkys csendek óvnak.
Amiben viszont csak törni-zúzni,
csörömpölni adódik,
míg elsétálsz bárhová,
csillogó jégpáncél-autódig,
hogy kulcsoddal a zárba nyúljál,
s a jég fénye alá beülj,
maradni, amíg elmész majd,
a vitrin falán belül.
Minden meglett
…és december 24-én
a Bori meg én
hazarepülünk Londonból,
hideg űr tombol majd
gépeink szárnya körül,
ha felszállunk, a legénység örül,
köszönt a fedélzeten – – –
– – – és hogy én ezt,
mindezt most már,
most már mindig el-élvezem,
ahogy lent marad a földön,
s hogy mégis minden följön,
Bori pl. egy egy órával
utánami gépen
száll át ugyanezen az égen
majd, s a házak törékenysége,
a városok növénytestére
hintett fények, hogy
fellengzősen mondva: „mert
ennyi a lényeg”,
hogy amíg a szégyen hajt,
hogy milyen törékeny minden,
és magamat is e sok közé emelintem,
addig valamit nem értek még,
amit pedig, szégyen-telen, megérthetnék
– – – de most csak a gépzúgás van,
és a bennem-mindenben-másban
felfénylő csönd, s hogy
jön a hideg a lábamra,
pedig nem is találomra
választottam ezt a helyet,
hanem azt hittem, hogy
ez a hely lehet
a legjobb, ez az ajtó melletti,
és röhögök is, hogy „minden meglett, mi”?
az ablak, a vécé közelsége és hely a lábnak,
beszélgetéssel, ha alábbhagy
a géphang, a házaspárral,
kiknek a h-i köd miatt törölték járatát,
de főképpen pedig ez,
hogy (a lábhideg ellenére is)
melegség járja át, és ennek
megfigyelése: a szívem,
finoman és jól, mígnem
ereszkedni kezd a gépünk,
és a sztyuárdeszekre rámosolyogva
összeszedelődzködünk s a földre lépünk.
