Aczél Géza
(kontra)galopp
javított utószinkron
4.
összkomfortról
beszélni a meleg barakkok világában hitelesen már nehéz
pedig alig fél
emberöltő alatt tűnt el lelkünkből az a nehezék hová
nemrég földutak vezettek a város
közepén bodzával keretezett szemétlerakó árkok közben
riadt fürdések a lepattogzott
zománcos lavórban és udvar végén a rozoga budi nyikorgó
lyukas padlóját a bezuhanás
veszélyével belső füleimben máig hallani s maga volt az
északi zord fenség ha aznap nem
szelelt a sűrű szilvalekvárral tapasztott cserépkályha
nehéz paplan nyomasztó súlya alatt
hosszasan huhogva dermedtél bele a közelgő éjszakába és
gémberedett kezekkel pakoltad
reggel füzeteid közé a megváltás vastag zsíros kenyerét
majd iszkoltál végig a hosszú úton
hogy idejében odaérj mikor fakó zászlót húznak magasba
görbe rúdon az iskola közepén
valaki kopasz diktátornak s most hogy rezignált nyomait kutatod
ennek az arcimboldói
show-nak noha a részletek zavarosan visszaszólnak a nyomakodó
emlék széles vászna előtt
megilletődve tanácstalanul is szíven lőve merengve megállsz
hiába ha nyamvadt senkiházik
üvöltözik füledbe a mai olcsó politikát az összevetésnek
az ifjúság az aranyalapja miként
később a van kalapja vagy nincs kalapja a serdülés energiáit
egy virtuális biofizikai bankba
adva magad pezsdíted életkedvedet s ezen a ponton elmehet
rövidre zárva az összes többi
érv a nagy picsába szervetlenül persze mire mindez kiderül
már rég nem vagy magad ura
felemásan készülsz mint valami titkos háborúra a pattanások
idejét leendő homályos férfi
álmoknak előkészíteni s nincs az a zseni ki ennek az ajzott
vágyakozásnak ellenáll ilyen
helyzetben még nem nagy halál ha az utcán tankok dübörögnek
olykor egyet-egyet lőnek
főleg ha közülünk nem találnak el senkit a nyomasztó
szülői tekinteteket a gyermekek nem
felejtik de a pánik még nem emelkedik az élmény szintjére
úgyhogy üres szemekkel nézem
hogy egyes dedós barátaim már vágytak a harctérre – akkor
nekem csak néhány gyanúsan
hosszú töltény adatott melyből túlkoros iskolatársam az
izzó vaskályhába bedobált vagy
hatot s a proli lakásban majdnem ottmaradtunk a széthullt
parazsak közt a padló is remegett
alattunk s a vitrinben megmoccant malinovszkij ledöntött lovas
szobrának kardba öntött
vége azóta sem tudom véres homlokok vagy olcsó
kampányfogások hulltak az egészre
mindezt nem heherészve említem bennem mindig megvolt a
szenvedés és a szegénység
méltósága de rögtön vágyni kezdek a magányra ha mások
korbácsolt hátán az akarnokok
fölindulnak hiányosan kitöltött csekkeket mutogatva a
múltnak gyarlóságukat fedezve
saját szennyükből éledezve eljátszva a morális limbót s
mindaz mi másoknak kín volt
nekik valahogy haszon de hát én sem indultam a pufajkás utakon
ekkor még csak inkább
egy katasztrofális női kerékpárral anyukától kapott
belterjes listával valamelyik távoli
kicsi boltba hol sosem lehettem adósa a cechnek de mint az
áfacsalók később a listát
a drágának felkerekítettem abból az egyszerű logikából
kifolyólag hogy ötven fillérért
élesztő az hatvan fillér tudva a gondok árnyékából ő már
nem kér vissza semmit van-e
lírai helyzet mi megér ennyit a tudálékos alkotásvágy
buckás mezejére kijutva melyen
néhány letapadó kurva és kellemetlenül szívós penzumíró
magának a művészet státusát
kiküzdi aztán szagtalanul mint a müzli rangján elégedetten
elhever ez aztán jó üzlet haver
mivel a tákolmány súlya nem mérhető a silány statisztika is
feledhető ha a nő is belekócol
a képbe szerszámról szerszámra szállva elviszi emlékbe a
mester megcsukló szavát de hát
ez már meglehetősen régi apanázs a helyzet mára sokkal
bonyolultabb nyújtanám is ha nem
kellene kutatnom a múltam mely hol elsüllyed hol gyors
vibrálással fölbukik s már el is
araszoltunk az orosz baka riadt tekintetében szuezig mely a
kamasznak ekkor ugyan verbális
valóság de még ebbe is beleakadhat némi jóság különben
miről szólnának a lélek mélyéig
paskolgató humanista filmek s a laza szövésű regények
melyeket érzelgős háziasszonyok
és mutáló legények falnak s ha olcsó is a rím azért még
nem mentünk a falnak a gyereket
virtuálisan érdekelte a fegyverropogás s ki ennél
továbbjutott felhasított egy kiscicát vagy
tépkedte a színes pillangók szárnyait – ki olvasott akkor
még márait nem szép de én ma se
néhány alkat idegen számomra mint a mise mi rendben is lehet
csak nem ok a dicsekvésre
akár az a hamis hószínszárnyú béke melyről nemsokára
finom ajkú költő szájáról olvasok
e kettős tükörből lépjünk inkább egy jó nagyot hátra
hiszen ötvenkilencben vettek vért tőlem utoljára s bujkál
abban valami rémület hogy ez az egész sorsomon átcipelt komor
épület
máig nem menekítő élmény nem asszociál rá gyógyító
szerénység a gondoskodás meleg-
ágya inkább menekülés a jóval később megismert fatalista
éjszakába melynek néhol ugrás
a sötétbe disztingváltabb neve s a kis úttörőnek akkor
végképp nem érdeme az egészség
rugalmas átgondolása a biológiai kényszerben aligha
gondolhatott másra mint a salakos foci
és a cukros kenyerek késő délutánja legfeljebb ott szűköl
még kebledben a létből kikopott
elemek magánya mikor a hivatalból anyára várva pedig
nehézkes fazék és hosszan forralt
víz volt az ára féktelen szabadságodat feladtad s maszatolva
valami ronggyal elmosogattál
hol van már az az ütött-kopott zsíros nagytál de anyám
hálás meleg szeme az értelmetlen
gyűrődésnek ez a legszentebb kelleme azóta is ugyan mivel
kiváltható no ne legyünk azért
mesebeli tó honnan a szikrázó szárnyú tündérek könnyedén
kiszállnak porba ragadt olcsó
figurái voltunk akkor a világnak kikben inkább az ösztön
mint a gondolat reszkető fénye
pislákolt épphogy elválasztottad magad a lánytól siettetve
azt a bizonyos második nemiséget
de a kényszer még nem éget s maszatos társaiddal mivel a harc
képzete benned alig volt
árnyalt törékeny tudatod a partizánfilmek híg élményével
szárnyalt ha izmait gyúró tanárod szeretője férjét a
tanszoba sarkában széles lendülettel szájba vágta neki pedig
bár morálisan
e szélhámosnál talán jobban fénylett nem tellett revánsra
maradtak hát a sűrű koszba fulladt
bősz focizások s a szétesések késő délutánja ebből az
egészből ugyan mit érthet meg mára
a jámbor poét kinek vibráló masinájából mint egyik nemes
elődje verséből a friss margarét
a halál fűszeres illata fél századdal utóbb kitódul a
fárasztó időúton az atomjaira vert emlék színtelen
képernyődbe bódul s mint egy antenna nélküli képvilág
riadtan száguldozó fekete
pontjaiból az alig emésztett múlt összeáll gyűrve tovább a
régi stációkat nehogy gyanútlan
abba gabalyodj mit hoz a holnap mert bár amit megéltél az is
ismeretlen hiteles feleleteket
nem válaszolhatsz a kisgyereknek az önnön beágyazottság
melege még valahogy ébren tart