|
Kiss
Anna
Hinták
az égen átkelő,
magát kettőző
héj lebeg,
a víz üres
mélyét a lomb
lassú vérével
tölti meg,
hinták,
a léten átkelő,
magát kettőző
héj a hold,
és látni, hogy
üres belül
a héj-fehér,
a volt-ha-volt,
lomb hull alá,
míg hull alá,
a nem telő
nagy semmibe,
megérintett
tükrén a víz
talán egy
fordított ige,
mert minden szó
üres belül,
mint héj repül
a volt-ha-volt,
csak hold lebeg,
a víz színén,
magát kettőző
héj, de holt,
mint héj, repül,
üres belül,
a vízben nem
merülnek el,
a vízben, még
rádsújt a haj,
le-fel hogy áldoz
és delel,
hinták,
a léten átkelő,
magát kettőző
héj lebeg,
a víz üres
mélyét a lomb
lassú vérével
tölti meg,
hinták,
a léten átkelő,
magát kettőző
héj a hold,
és látni, hogy
üres belül
a héj-fehér,
a volt-ha-volt,
lomb hull alá,
míg hull alá
a nem telő
nagy semmibe,
megérintett
tükrén a víz
talán egy
fordított ige,
és minden szó
üres belül,
mint héj, repül a
volt-ha-volt,
csak hold lebeg
a víz színén,
magát kettőző
héj, de holt.
