|
Kibédi Varga Áron
Gyakorlatlan
A természet makulátlan redői.
A virág halhatatlan, a madár ismétlődik.
Alig halad a felhő, nem bontakozik ki a tánc.
A teremtő gyakorlatlan.
Minden lépés, minden cipő mértani helyét keresi,
a pontos szimmetriát.
Nem épül tánc, nem nő virág.
Így küzdenek a temészet ábrái,
és a függöny mögül nem lép ki senki,
se Polonius, se a tanácstalan szultán.
Utána
A kezdet kezdetén hulló csillagok,
utána már csak a szerelem.
A kezdet kezdetén vijjogó madarak,
utána már csak a fuldokló álom.
A kezdet kezdetén lobogó hónapok,
utána már csak egyetlen zendülő augusztus.
Mikor áll le a kezdet?
Mikor alszanak a csillagok?
És kik tapsolnak a függöny mögött?
Tartsd magad!
A magatartás másnak szól,
magamat én viselem.
És viselkedem, mert tartok tőlük:
a többiektöl, a magázástól, a magánytól.
A magaviselet gyanús: büntetik,
nem osztályozzák. Magadat viszont
el kell viselned, helyre kell tenned.
A többiek nem ügyelnek semmire.
Valódi
Aki tanácsos, annak van titkolnivalója.
Aki tanácstalan, az talán valódi,
az talán hiteles: ritka felhőket kerget,
és kerülgeti bőséges álmait.
A titkok szabályozását másokra hagyja.
Valódinak lenni nem tanácsos.
Aki tanácsos, aki valódi,
az a szabad ég alatt szónokol,
irháját menti és megszeppent hazáját:
az álneveket gondosan aláhúzza.
A vakok
Istennel csak a vakok beszélgetnek,
csak az áldozatok, a hiány hordozói,
akikről letörölték a végességet.
Ők a határt felszámolták, a bizonyosságot,
napjaikat keret nélkül töltik.
És az ige megkeresi őket,
szavaik felfutnak a magasba, az angyalok közé.
Az ige kitart mellettük, és a szavaik
megtelnek, énekelnek.
Történések
Vadregényes történetek az utcasarkon,
törvénytelen jelenetek az udvaron:
több szem több jelt lát. Fényeset.
Regénybe illő események a fasorban,
ez a lényeg. És legények,
jólfésült és szépreményű legények
a kopár fák között, a látomás szigetén.
A regény reménytelen, a fény megtörik,
az angyal lekapcsolja törékeny szárnyait.
Nem történt meg semmi, ez most világos.
Vajon ki döngeti a kapukat?
