Czakó Gábor
A
XXI. század költői
Kedves Petőfi Sanyi, kerek
százhatvanegy éve azt tetszettél megállapítani, hogy
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül: a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő – ne
nevettessél, Sanyi öcsém! Éppoly komikusnak tetszel lenni,
mint Prométheusz barát a tűzlopásával. Mi már a
posztmodernben diszkózunk: nem Isten és nem a művészet, hanem
a tudomány és a sajtó oszlatja el a lelkek homályát, amúgy
pedig egyszerűen fölkapcsoljuk a villanyt. Manapság – meg ne
orrolj az őszinte szóért – se nép, se lángoszlop, sőt
Petőfi költő se nincsen. Nyisd ki a legújabb szakmunkát, a Magyar
Irodalom Történeteit, abban P. S.-tárgyban csak egy
porhadt életrajzi váz olvasható, műveinek húsa nélkül. Ki
tetszettél punnyadni a megreformált magyar irodalomtudomány
látköréből, megérdemelted, mert az új korszak álláspontja
szerint csúf megélhetési költő valál. No, az oktatásban
sincs helye a költeményeidnek, hiszen az említett
háromkötetes reformszakiratot egyenest a jövendő tanárok
tudós tanítói írták-szerkesztették. Nem kétséges, hogy a
tanárjelölteket ugyanúgy levizsgáztatják majd belőle –
hiányodból! –, mint a dialektikus materializmusból.
Vigasztalódj – ha ez neked orvosság –, mert a te sorsodra
jutottak mindazok a szaktársaid, akik komolyan vették föntebbi
költeményed intelmeit, s népük-hazájuk, mi több, az
emberiség gondjait is nyakukba vették, s netán bele is
szőtték műveikbe. Nemcsak ők „hulltanak” ki a
szakma rostáján, hanem a Pilinszky-féle metafizikai ihletésű
kartársaid is, mert Isten megtapasztalása és az idevágó
élmények művészi hírlelése ezentúl tilos. Süllyesztőbe
kerültek továbbá azok a huncut versész szakik, akiknek
örökké a babájukon járt az eszük meg a tolluk. Az égi és
földi szerelem idejétmúlt, viszont a káromlás és pornó
haladó. Hogy ezeket Isten ihleti-e, Erósz vagy valaki más,
most ne firtassuk.
Ha beleolvasol a Magyar Irodalom
Történeteibe, öcsém, megtudhatod, hogy az író művével
együtt piaci tényező lett. Piac istennő – a
sajtószabadság nemtőjének mostohaanyja – pedig azokat vonja
szilikontól dús kebelére, akik szerint már megállhatunk,
mert itten / Az ígéretnek földe van. Maga a csudaszép
világelfogyasztói társadalom. A milliók ugyan nap
hevében, éhen-szomjan / Kétségbeesve tengenek. Mi több,
kihalni készülnek, a Föld rájuk roskadni, a légkör
fölforrni, de a sorsproblémákról csitt! Ne zavarjuk a dance
macabre-ot! Istennőnknél kizárólag azok a kollégáid
kebelképesek, akik könnyelműen fognak a húrok
pengetésihez, s még csak nem is a saját
fájdalmukat-örömüket dalolják, hanem azt, ami az ő,
mármint a szent Piac kéjnő erogén zónáit ingerli. És e
tájakat a tudomány jelöli ki. Vedd eszedbe, Sanyi, hogy
ezután az irodalomítészek nem az írók-költők műveit
búvárolják. Ez reakciós dolog. A posztmodern
irodalomtudomány tárgymentessé vált, akár dicső elődje;
balkézi, de vér szerinti atyja, a tudományos szocializmus. A
szakalkalmazottak föladata a műterméstől független
ideológiasablonok koholása. A múzsák csókos szeretői
firkálhatnak, amit akarnak, a művészetipari fegyőrök addig
„nem látnak” sem verset, sem regényt, sőt képet és
oratóriumot sem, amíg elméletet nem ismernek róla.
Homlokpuszit tőlük kell kérni. Ha az elmélet illik az ő
ideológiájuk sablonjába, akkor a mintájára kisütött mű is
az ítész tekintete elé somfordálhat. Ha megkapja a
járlatlevelet, akkor mehet a tankönyvbe, a világpiacra. Oda
bizony! Lásd be, hogy ez mily hatalmas előrelépés a
szocialista realizmushoz képest! A szocreál hivatalos
bélyegzője – lásd még: szennyfolt, a Vadállat jele –
legföljebb a KGST-be eresztette be a törekvőket.
Az ily módon szabványosított-engedélyezett
– ISO! – mű alakú nyomtatványok ezek után szabadon
profitorientálódhatnak az irodalmi export-importban.
Természetesen a sznobok jól megvásárolják, és éppen
annyira olvassák őket, mint a villamosított fogkeféjüket.
Hivatali idejükön kívül persze a tudós bírálók sem
gyönyörködnek mennybemenesztettjeikben. Bolondok volnának,
hisz pajkostársaik, az egészségügyi, gazdasági, oktatási
és egyéb reformerek sem önmagukon és családjukon
próbálják ki ötleteiket.