|
Vasy Géza
Hubay
Miklós 90 éves
Én még ahhoz a nemzedékhez tartozom,
amelyik úgy nevelődött, hogy ne csak apját és anyját, hanem
mind az idősebbeket tisztelje. Ma másfajta világban élünk, s
bár tudjuk azt is, hogy az emberiség történetében nem a
tiszteletadás, az elismerés, a köszöntés az egyetlen
meghatározó törekvés, mi most azért gyűltünk össze, s oly
sokan azért vannak lélekben itt velünk, hogy a magyar irodalom
klasszikus életművet létrehozó alkotóját, Hubay Miklóst
köszönthessük illő tisztelettel 90. születésnapjának
előestéjén.
Kilencven évet s majd még többet megérni
isteni ajándék és kegyelem. Ám nemcsak külső elhatározás,
nemcsak a megszülető emberi lény biológiai szerencséje és
tehetsége szükségeltetik egy ilyen életpályához, hanem a
rá mért feladat felismerése és elszánt megvalósítása is. Hubay
Miklós szinte kamaszkorától a magyar drámairodalomra és az
azt éltetni képes színjátszásra tette fel az életét, s
ettől soha el nem tántorult. Pedig voltak életében olyan
fordulatok, amelyek szinte sugallták neki azt, hogy módosítson
a pályán, keressen magának könynyebb sikerekkel kecsegtető
elfoglaltságot. A következetesség azonban meghozta a maga
eredményeit. Az irodalmi mű sorsa mindig rejtélyes, s a
Kárpát-medencében még több a szabálytalanság. A drámákra
ez különösen érvényes, hiszen a világirodalom legjelesebb
alkotói vagy eleve színházi emberek voltak, vagy közvetlen
kapcsolatba tudtak kerülni a színházzal, s így drámáikat
bemutatták. Nálunk ez másként alakult: gondoljunk csak 19.
századi három klasszikus remekünkre, Katona József,
Vörösmarty Mihály és Madách Imre alkotására, amelyeknek
bemutatóit a szerzők nem érhették meg. Esszéiben Hubay
Miklós nem önmagát, hanem mindig a magyar dráma
történetének és jelenének balsorsát állította a
középpontba, harcolva azért, hogy víg esztendők
köszönthessenek be. Drámái pedig itt vannak, a tekintélyt
parancsoló életműsorozat összefoglalóan is tanúskodik
erről, s bár a papírszínháznak nem minden darabja kelt még
életre a színpadon, az olvasó ember képzeletében minden
lejátszódhat, amit ő eltervezett.
Az első drámabemutatóra 1942 májusában
került sor a Nemzeti Színházban. A Hősök nélkül műfaji
megjelölése: „polgári szomorújáték”. Aztán úgy
alakult az emberiség és benne a magyarság történelme, hogy
mindennapi életünk játékai egyre szomorúbbak lettek. A
drámai műfaj Hubay Miklós számára egyre inkább olyan
tragédiát jelentett, amelyben a befogadó már nem élhet át
tiszta katarzist, mert a tragikus helyzet ezt nem engedi meg. A
világot nem tudjuk jobbá változtatni. Csupán három műcímet
említek: Hősök nélkül, Búcsú a csodáktól, Elnémulás.
Igen, ilyennek látta az író ezeket az évtizedeket.
A drámaíró mindig közéleti ember. Hubay
Miklós másképpen is az volt. A magyar irodalom lelkes és
eredményes külföldi népszerűsítőjeként. Tanárként,
sokszor katedra nélkül. Fontos szervezetek, köztük a Magyar
Írószövetség elnökeként. E szövetség elnöksége,
tagsága nevében köszöntöm őt most, s kívánok neki minél
több egészséget, minél több derűs gondolatot.
Tudom, hiszen magam sem vagyok már fiatal,
hogy az idősebb ember gyakrabban idézi fel az életpálya
korábbi szakaszait. Amikor a huszonnégy éves fiatalember első
drámáját bemutatták, nagyszámú kritikában foglalkoztak
vele. Összegyűjtöttük ezeket a szövegeket, s most
jelképes ajándékként átadom őket az ünnepeltnek, azt
óhajtva, hogy még nagyon sokáig tudja felidézni nemcsak ezt
az első bemutatót, hanem Nagyváradot, Genfet, Firenzét s ezt
a mai estét is.
A Magyar Írószövetség
elnökének köszöntője a 2008. április 2-án, a Petőfi
Irodalmi Múzeumban tartott ünnepségen.
