Versírás
Casanovája
Versírás Casanovája, ne szégyelld
vágyad és termékenységed
bujaságát!
Ne szégyelld, hogy századszor is
kirobbantod ösztöneid üregeiből a
hegedűket és a dobokat:
hadd szóljanak a néma gémeskutakhoz,
a kövekhez és a cinkékhez,
a tengerekhez és a kócosan ébredő
kislányokhoz. Azért születtél, hogy
mindennek a hangja légy a lét helyett:
a nem-beszélő helyett. Csillagok
és szentjánosbogarak
szava légy, míg csillagok és szentjánosbogarak
térdelnek az Örökéjben!
Tenger az
ágyékunkban
Nem, nem az űrből bújunk elő
és nem oda hullunk vissza.
Hé, ugyanabba a mohóságba,
habzsolásba. Ó, egyetlen, nagy
és végeérhetetlen zabálás, üzekedés,
élethalálháború és szaporodás!
Ki beszél itt céltalanságról?
Ó, kezdet forrása, ó, tajtékzó folyam,
ó, folyam deltája és a tenger,
a tenger, a tenger az ágyékunkban!
Így lett
egész e félvak…
Így lett egész e félvak szerelem.
A Várban voltunk Chopin-hangversenyen.
Egyszer meghívtam. Ő nem hívott soha.
Halála után sincs hozzám szava.
A
Babits-vers
Szép de
mindig hínár alól
álarc mögül megtörik
a hang valami idegen torokban
nem tud magában szállni
csak árnyékával együtt mint a
halottak Hamlet atyja a sisakrostély
mögül hiába mondja egyszer
meztelenre vetkezem lehet
hogy csak a tudása beszél patak
csattogását utánozza
csókolózhat szeretkezhet de egyetlen pár
gubancos kanca és sörényevedlő
csődör üzekedése forróbb habot
ver a szélben mint ezek az
ijedtség-fojtotta napsütések
Jaj,
kilencvenéves bátyám…
Jaj,
kilencven-
éves bátyám
halál-napján
a Nagy Minden
Tejútjáról
egy írott kő
lezuhant rám!
Ugye,
gyötrelmesem?
Bujálkodásnak
hívják,
ahogy ijedt farom
az éjfél gyönyör-kínját
hegyezte ágyadon.
Ez volt a szerelem.
Ölünk, kinyílt virág,
ontotta illatát,
s tudtuk, isten örül,
ujjong magánkivül.
Ugye, gyötrelmesem?
Világtűzvészbe
Hallgatom a
Nagy Népmese harangját,
ezer évek tornyát rázva kong.
A gyermekkori hangok hiába akarják
elgyöngíteni szívem. A multikozmoszból
világítva jöttem, világtűzvészbe
visszalángolok.
