Nyilasy Balázs

A Gyurkovics-lányok
mint humoros-komikus romance

A komikus-humoros romance

A Joseph Andrews és barátja, Mr. Abraham Adams kalandjai, Henry Fielding első jelentős prózaepikai műve élén figyelemre méltó előszó áll. A pretextusban az angol író saját művét kívánja főbb karaktervonásaiban jellemezni, s igen érdekes műfaji terminust alkotva „comic romance”-nak, komikus románcnak nevezi. A komikus románc – Fielding így látja – a komédiától abban tér el, hogy cselekménye kiterjedtebb és átfogóbb, az események szélesebb körét öleli fel, a szereplők tarkább sorát vonultatja föl lapjain; a komoly regényes történettől (a heroikus romance-tól) pedig a könnyed és mulatságos mese választja el, az elbeszélés a nevetségest érvényesíti a fenséges rovására.

Az angol író meglepően új terminusa nemcsak az 1742-es mű értelmezését segíti, de egy nagy jelentőségű, XVIII–XIX. századi irodalmi paradigmasor jellemzésére is fölhasználhatjuk. Mai szemmel nézve az angolszász irodalomból nemcsak a XVIII. századi Don Quijote-utánzók munkái¹, de Jane Austen, Charles Dickens, Mark Twain alkotásainak jó része is ide, e műcsoportba sorolható. A komikus-humoros romance a komikumot és a humort perspektívaszabó, meghatározó szerepbe állítja, a vígjáték tradícióját kiaknázza, annak jellegzetes komikumtípusait, figuráit, szituációit rendre átveszi, fölmutatja. Másrészt viszont – a későbbi, realista irodalmi paradigmák fényében ez teljességgel nyilvánvalóvá válik – a műforma élénken ellenkezik a realizmussal. A próbatételes romance hősi elvét ugyan rendszerint fellazítja (játékos, humoros kalandsorozattá változtatja), de a benne fellépő hősök énazonos, nyílt, magabiztos lelkisége, a determinációtól való viszonylagos szabadság, a történésalakító, jó véletlen rendszeres alkalmazása, a történet nászba, esküvőbe, happy endingbe fordulása változatlanul a románcrokonságot jelzik, a realista perspektíva és regénypoétika elvetésére utalnak. A komikus-humoros románc ekképpen a romance (az újkori regényt megelőző, nagy elbeszélő műfajok) és a novel, a realista regény feszültségét, harcát is illusztratívan szemlélteti, de mindig a románc felől, a románc oldaláról. A Humphry Clinker, a Pride and Prejudice, a David Copperfield végeredményben azt az írói akaratot demonstrálják, amely a novel-világlátást: a „valóságelvnek” való „meghódolást”, a környezeturalom elismerését, a mindennapiasság, földiesség uralmát egy másféle irodalmi gondolkozás nevében hárítja, utasítja el.

A fent körülírt műfajiság a mi XIX. századi irodalmunkban is jellegadó. Arany János és Jókai Mór bizonyos művei – a Pázmán lovag, Az új földesúr – a komikus-humoros romance minden kritériumának megfelelnek. Más Jókai-elbeszélésekben (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, Rab Ráby) roppant fontos részletek (szereplők, életkörök, cselekményelemek) mutatják e világteremtő mód dominanciáját. A nagy magyar komikus író, Mikszáth Kálmán munkássága is alighanem a felvázolt perspektívából rajzolódik ki legteljesebben. Nemcsak a Szent Péter esernyője tekinthető par excellence humoros románcnak, de (a destrukciós-dekonstrukciós szándék és a „riport” mellett állást foglaló utószó ellenére) A Noszty fiú... is e műforma lényegi jegyeit mutatja fel.

A Gyurkovics-lányok mint komikus-humoros romance

(A „vígjátékiság” megújítása)

A látványos sikerű Herczeg Ferenc-ciklust, A Gyurkovics-lányokat ugyancsak a Henry Fieldingtől számítható elbeszélő forma egyértelmű örököseként, megújító folytatásaként tartom számon, s tanulmányomban mindvégig ebből a látószögből kívánom megérteni.² A vizsgálódást kezdjük talán a komikum körül. A Gyurkovics-lányok komikus-humoros hangoltsága mindenesetre evidensnek tetszik, s ha e humoros karakter specifikumát keressük, a szellemes humort, a hatásteremtés-hatáskihasználás mértéktartó eleganciáját emelhetjük ki.³ Az elbeszélő már a bevezető (a történetek megszerzésének fikcióját közlő) előbeszédben leszögezi, hogy „együgyű történeteket” fog mondani, „amelyek még a pointjükkel sem hatnak”, már csak azért sem, mert előre közli, hogyan fognak végződni a novellák, s a negyedik novellát úgy jellemzi, hogy az „hétköznapias, nyárspolgárias történet”, sőt „nem is történet”. És a szerző-narrátor a gyakorlatban is nagyvonalú, finom ízlésű cselekményteremtőnek bizonyul. A kalandos cselekménynukleuszokat és a feszültséggeneráló szerkesztési módot teljességgel száműzi műveiből, a vígjáték jellegzetes intrikus figuráit, bonyodalmait, véletlenjeit, komikai szituációit mellőzi, a komikus-humoros atmoszférateremtést sohasem a helyzetre bízza, hanem a figurákból generálja.⁴ 

A humor forrása többnyire magukban a lányokban van. A legfiatalabb Gyurkovics-lány, a kis Mici a negyedik történetben „reumát kap” a bal karjába, csak hogy Budapestre vigyék, s a Koronaherceg-utcában sétafikálhasson, mert úgy tudja, ott délfelé csupa tisztességes ember (értsd kadét és jogász) sétál. Pesten aztán cserfes nézőként, értelmezőként, „bonyolítóként” vesz részt nagylány nővére, Terka történetében. Micike még saját meséjében, a hetedik részben is túl fiatal az udvarlós játékhoz. A gyerekszobába való visszakergetés réme minden pillanatban fenyegeti, a hosszú szoknyát, a próbaidős nagylányi státust és a flörtös alkalmakat úgy kell kiravaszkodnia, de sebaj, leleményben ő kifogyhatatlan.

„A hetedik mindent megigért. Óh, – ő nem fog bálba kívánkozni, ő nem is törődik a fiatalemberekkel, ő jobb szeret az édesmamával lenni. Kacérsággal gyanúsítják, – hogyan kell kacérkodni? Mici nagyon szeretné tudni, hogyan kell kacérkodni!”

„A daruvári csónakosok ladikot kereszteltek és ez alkalomból összecsődítették az egész vármegyét.

Gyurkovics Mici három napig nagy szakértelemmel magyarázgatta édesanyjának, hogy a ladik-keresztelés nem bál és hogy arra gyermekeket is szokás elvinni.”⁵ 

(A művészi vízió a vágyteljesülés jegyében)

A „hétköznapiság” ellenére nagyot tévednénk, ha A Gyurkovics-lányokat netán az irodalmi realizmushoz közelítenénk. Az elbeszélésciklus, újfent hangsúlyozzuk, igazi romance, művészi víziója teljes egészében a vágyteljesülés jegyében fogant. A szövegek a szexualitásérésre, a nászra készülésre és a beteljesítő esküvőre fókuszáltak. A történetválasztás, időszelektálás (az idő romboló hatalmát félretoló irodalmi tradícióhoz kapcsolódva) az élet csúcspontját helyezi a centrumba, a kiteljesedéshiányos állapotok, a még nem és a már nem emberi szituációi elhalványodnak, eljelentéktelenednek a ciklusban. A novellák, mint szerzőjük mondja, „egy-egy kisasszonynak az első báljával kezdődtek és az eljegyzésével végződtek. Első báljuk előtt a leányok a gyermekszoba homályában folytattak talányos exisztenciát, a lakodalmuk után pedig – nos, akkor megint a gyermekszoba homályába tűntek el.”⁶ 

(„Asszonytudomány”, kacérság és „feleségiség”)

A novellafüzér címszereplői a szépséget, a vitalitást adottságként kapják örökbe, a tánc- és az „asszonytudomány” a kisujjukban van. „A Gyurkovics-lányok már úgy voltak teremtve, hogy tizenöt éves koruktól kezdve az ember minden pillanatban megtehette őket nagyleánynak. Csak rájuk kellett adni a hosszú szoknyát, meg a halcsontos derekat, a hajukat divatosan föl kellett fésülni, a többit aztán bátran reájuk lehetett bízni.”⁷ „Szép, hosszú és nagyon kacér lányok voltak, akik hét újrát végig tudtak táncolni.”⁸ A kacérság, a hódítóerő, a szépségemanáció azonban a ciklusban (miként Arany 1852-es románcballadájában, a Rozgonyinéban) sohasem lesz szubverzív, nem válik veszélyessé, aszociálissá, már csak azért sem, mert a közösség rendjébe illeszkedve fejti ki hatását. A novellafüzérben megjelenített világ egyik legfontosabb törvénye, hogy minden rendes lányból asszony lesz,⁹ a Gyurkovics-lányok kacér vitalitása ezt a törvényt szolgálja, s az asszonyiság, feleségiség hivatásával egyáltalán nem kerül ellentétbe. „Mindannyiból jó feleség lett”, ahogyan a narrátor elismerően megjegyzi a leányokról.¹⁰ 

(Spontánul elsajátított, interiorizált normák)

A „femme fatale” és a közösségies rendbe illeszkedő asszony harmonizációjának megfelelően a romance elvárásait beteljesítő, azaz vonzó, rendezett, emberérdekű, szilárd a szimbolikus rend is a novellaciklusban. A biztonság első körét a hét leány- és öt fiútestvért magában foglaló család adja. (A Gyurkovicsok „akkora nagy familia voltak, amilyen csak a régi pátriárkák idejében volt divatos” – jegyzi meg az elbeszélő.)¹¹ A családközösségben a patriarkalizmus érdes, kíméletlen vonásait hiába keresnénk. A Gyurkovics-csapat – aligha tekinthető ez véletlennek – nem is az apa, hanem az anya igazságos, megértő irányítása alatt áll, s a testvéri viszonyt sem a rivalizálás, féltékenység, hanem a szeretet, az összetartozás-érzés határozza meg.

„Katinka pedig, amikor azon éjjel ágyba feküdt, gondolt egy nagyot, aztán halkan magához szorította a kis Mici húgát, akit nagyon szeretett, megcsókolta a haját és azt súgta a fülébe:

Talán mégis báróné lesz a kis nénikéd” – árad ki a szeretet az egyetlen aranyszőke Gyurkovics-lányból a báró huszár ezredessel való első találkozás után.

„Édesanyám azt teszi, amit én akarok” – utal Gyurkovics Terka verőfényes mosollyal a családban uralkodó megértő méltányosságra, megnyugtatva a jövő miatt aggódó, a szülői véleménynyilvánítástól szorongó Török Lacit.¹² 

A biztos, erős kohéziót jelzik a családi „magánmitológia” elemei is. A „Beszéljen az édesmamával” mintegy a ciklus leitmotivja, vezető szállóigéje – a leánykérésre emberemlékezet óta ezzel válaszol minden Gyurkovics-lány. A Gyurkovicsok között persze más szólásmondások is járják, ezek genealógiájára a narrátor nemegyszer külön kis reflexiókban utal. Az egyik családi szóláskülönlegesség, az „Úgy iszik, mint a csanaplai tamburás!” eredete a múlt homályába vész, a lányok által előszeretettel alkalmazott, kosáradó formuláról – „Sózza be a fiát” – viszont tudjuk, honnan származik: réti halászoknak köszönhető, akik a cigányhal javát piacra viszik, a hitványát pedig besózzák.

(A „dzsentri rend” – a mindenkori romance-mintázat része)

A Gyurkovics-lányok vonzó kacérsága, mulatós hajlama, fönséges tánctudása a családon túli, tágabb kulturális renddel is harmonizál, olyan szocializációs mintázatba illeszkedik, amelyben a nagyvonalú fölényesség, úri nemtörődömség evidens, szilárd alapértéknek számít.¹³ E szimbolikus rend, magatartásminta: a blazírt előkelőség, nagyvonalúság, kockázatvállalás, vitalitáskiélés, tudjuk, a mindenkori romance fontos eleme, és a kicsinyes, korlátolt, létharcra szűkült kulturális minta ellenlábasának számít. Az 1893-as novellafüzér tárgyiasító motívumai persze a magyar dzsentrivilághoz kapcsolódnak; a mulatóösztönt, az iváskészséget, a tánc- és kártyaszenvedélyt az elbeszélő mindegyre szeretettel, megértő humorral, megengedő hangsúlyokkal kíséri.

E magatartásmintát a Gyurkovicsok messzemenően magukénak vallják.

„A tamási Gyurkovicsok minden évben egyszer, úgy farsang tájékán, zsebre tették a dohánytermés árát, aztán fölmentek mulatni Budapestre, a képviselő Gyurkovicshoz. És amint talpuk alatt érezték a budapesti aszfaltot, az arcukon meg a sok idegen ember kíváncsi pillantását, nem lehetett velük tovább bírni. Délben a Koronaherceg-utcán, ebéd után a jégen keltettek jókora feltűnést, este sorra járták a színházakat és a bálokat, hajnalig be sem tudtak telni a nótázással, pezsgőzéssel. Amerre jártak, pincérre, cigányra és kocsisra csakúgy hullott az osztrák-magyar értékű áldás.”¹⁴ 

A kicsinyes, takarékos, számító, vitalitáskorlátozó, énkiélésgátló életrend a család minden tagjától mélységesen idegen.

„Olyan fiatalember, aki a pincér számláját ellenőrzi, aki szupécsárdás alatt sem veszti el az eszét és pezsgős fővel is tud gondolkozni, már magában véve gyanus jelenség” – vélekednek a második elbeszélésben Gábor Endre ürügyén, akinek szerintük az a hibája, hogy túlságosan is pedáns.

Az életfelfogásbeli különbséget a fiatalember is érzékeli, amikor úgy véli, hogy „Nem lehet ebbe a famíliába beleházasodni, hiszen ezek elpusztítanák magát Rothschildot is!”, s hogy „Kötnivaló bolond volnék, ha ebbe a famíliába beleházasodnám”.¹⁵ 

Szó, mi szó, Gyurkovics Ella, Gábor Endre választottja nem úgy viselkedik, ahogyan egy takarékos, szerény, szolid leány tenné. A nyolcvanforintos legyezőről mély meggyőződéssel jelenti ki, hogy az egy cseppet sem drága, s a búcsúpikniken a neki muzsikáló cigány tányérjára csinos, gyémántos arany karkötőjét dobja. („A képviselő bosszankodott is, nevetett is, aztán kiváltotta a húga ékszerét harminc forinton.”)¹⁶ 

A Gyurkovics-lányok egyébként a legduhajabb férfimulatság rítusait is kedélyes nyugalommal viselik. Az Elefántovics-kastélyban a szilaj ivópárbajok során jószerivel mindenki kidőlt, amikor Horkay Feri megkeresi Klárikát. „A többi asszony már mind elmenekült a lármás ivók elől, – Klári, aki Tamáson, a nagyivók hazájában már különb csatákat látott, egyedül ült a terem közepén álló kerek díván pálmája alatt [...] Az egész ház álmos volt vagy mámoros, minden arcon meglátszott az éjjelezés nyoma: csak az acélidegzetű Gyurkovics-csemete volt üde, nyugodt és közömbös, egy kis borospoharat tartott a kezében, a borba piskótát mártogatott.”¹⁷ 

(Az anyagi determináció hiánya, a vonzalom diadala a meghatározottságokkal szemben)

A romance, nem lehet elégszer hangsúlyoznom, a környezeterővel szembeni szabadság műformája, a benne foglalt életrendhez föltétlenül hozzátartozik az anyagi determináció hiánya. A Gyurkovics-lányok ciklusa – érdemes néhány szóban erre is kitérni – különösen érdekesen igazolja a fontos romance-szabályt. A család viszonylagos szegénységéről, a dús hozomány hiányáról az elbeszélésekben igen sok szó esik. A Váci utcai kirakatokban kiállított kelengyék (címeres asztalkendők, csipkepongyolák) láttán a nem jól értesültek ámulnak-bámulnak, de „A beavatottak csak mosolyogtak, mert tudták, hogy a pongyolákon kívül még csak egy plüss-szalonra telik [...]”.¹⁸ (Klárika, a hetedik történet hőse a balatonfüredi kérővadászaton még el is híreszteli fűnek-fának, hogy „egy ripszes garnitura a hozománya és húsz lekváros köcsög az apanage-a”.¹⁹)

A hozomány hiánya A Gyurkovics-lányok csaknem minden történetében szerepet játszik, a vagyonlatolgatás sűrűn előfordul, az anyagi kényszerítettség, érdekházasság és a friss, szerelmes vonzódás dilemmája rendre fölmerül. „Ahhoz akarok menni, akit szeretek” – mondja édesanyja nagy megrökönyödésére Klári, az édesmama ugyanis azt tartja, a lány azért van a világon, hogy jó partit csináljon.²⁰ 

Mindazonáltal a novellaciklusban az érdekházasság sosem győz a friss, eleven vonzódás felett, a fiatalok vagyoni helyzetének különbségéből (bármily hatalmas is) sohasem lesz komoly probléma. A dúsgazdag temesi birtokos apa dühödten indulna Budapestre, hallván, hogy fia a vagyontalan Gyurkovics-lány körül legyeskedik, de végül mégis a felesége megy helyette. Pesten aztán minden a fiatalok akarata szerint alakul. Törökné tudja ugyan, hogy a férje miért küldte, „Hanem mikor elnézte a csinos párt, amely most nekibátorodva, szorosan egymáshoz símulva, összevágó lépésekkel haladt előre, érezte, most is a fia pártját kell fognia a házsártos öreg úrral szemben, mint már nem egyszer. És pedig mindig eredménnyel.”²¹ 

Az igazi úriemberek, a főrangú huszár ezredesek, a kétezer hold földet öröklő híres mulatók, kártyások már szóba, gondolatba se hozzák az anyagi érdeket. A megélhetés, a létharc, a vagyon képében jelentkező determináló környezeterő A Gyurkovics-lányokban éppen csak fölmerül, hogy aztán a diadalmasan kiteljesedő szabadság azonnal fölül is írja, s az olvasó mintegy védett pozícióból élvezhesse végig a determináció, a meghatározottság eljelentéktelenedését, összezsugorodását, a jó dominanciáját, hatalmát, végső győzedelmét.

A komikus-humoros romance perspektívája és a Herczeg-kritika

A XIX–XX. századi magyar irodalomértés az újkori realista regény alakformálását, történetszervezését, okszerű-motivált kompozícióját végleges normát adó, mintát szolgáltató irodalmi tényként kezeli. Olyan álláspont ez, amely az irodalmi mű imaginárius, teremtő szabadságát korlátozza, beszűkíti: „valóságreferenciára” gondolva a közvetlen megfelelések igényét és szükségletét érvényesíti, a művet az analitikus okszerűség s a mindennapisághoz való viszony feltételrendszerében vizsgáztatja le.

(A novel alapján megalkotott esztétika természetesen nemcsak a mi hazai irodalomértésünkben határozta meg károsan, egyoldalúan az elbeszélésekről való gondolkozást. Hogy az irodalom több évezredes történetében részérdekű újkori realista regényből elvont szabályrendszer mennyire rátelepedett az elbeszélések elméletére, s milyen károkat okozott, arról többek közt Scholes és Kellogg kitűnő könyve – The Nature of Narrative – beszél hitelesen és részletesen.)

Az „Élet korrektúrájá”-nak²² hiányát már a háború előtti Herczeg-kritika is számon kéri a szerzőn. Zsigmond Ferenc a művégi nász motívumát A Gyurkovics-lányok kapcsán nem irodalmias rendeltetésű, évezredes archetípusként, szimbólumként fogja fel, hanem arról elmélkedik, hogy „a férjhezmenetel problémája […] magábanvéve nem oldja meg a házasélet problémáját […]”, azon inszisztál, hogy „az ezerholdas házasulandó gavallérok és katonatisztek mindenesetre kevesebben vannak, semhogy minden csinos lány megkaphassa a maga ilyen életpárját”, s a „bohózati ötletekből és lélektani elemzést ki nem bíró jellemekből” összefűzött, laza történeteket a Göre Gábor-elbeszélésekkel hozza kapcsolatba. „[…] a Gyurkovics-históriák olyan pihenőállomás-féléket jelentenek az ő írói pályáján, amilyeneket pl. a Göre Gáborról szóló könyvek a Gárdonyién” – szögezi le.”²³ 

A háború után a helyzet természetesen még sokkal-sokkal rosszabb lesz. A kommunista irodalomszemlélet az „élet korrektúráját” olyasféle fogalmakkal dúsítja fel, mint a „panoramikus társadalmi összkép”, a „totális ábrázolás”, „a magyar élet valódi problémáinak feltárása”, „a dzsentri leszereplésének, társadalmi kártékonyságának evidenciája”. A valóságnak való közvetlen megfeleltetés ideologémái még inkább ellentmondást nem tűrőek, evidenciaértékűek lesznek, s a műalkotások irodalmias karakterével való egyeztetés (egyezkedés) már nyomokban sem bukkan fel.

E szemléletet még a Horváth János utáni irodalomtörténész-nemzedék egyik legjelentősebb alakja, Barta János is kénytelen magáévá tenni. 1955-ös Herczeg-tanulmányában mindegyre arról beszél, hogy az író társadalma „nyomasztó túlsúllyal az úri osztályokra korlátozódott”, hogy Herczeg Ferenc „nem lép fel a nagy kompozíció igényével, nem törekszik a magyar társadalom teljes átfogására”, nem képes magáévá tenni „azt igazságot, hogy a dzsentri csak élősdi lehet a nemzet testén”. „Szinte fölösleges részletezni: mi minden szorul ki ebből a társadalomképből: a magyar élet valódi problémái, valódi konfliktusai ott dübörögnek már az aratósztrájkokban és a munkástüntetésekben” – állapítja meg. Ebből az elvi hozzáállásból nem is következhetik más, mint A Gyurkovics-lányok teljes elmarasztalása. Barta a Herczeg-műveket négy csoportba sorolja, s az 1893-ban megjelent ciklus a legproblematikusabbnak látszó, leginkább elmarasztalt osztályba kerül. „A legalsó, egyben a legközvetlenebb is: az úri Magyarország ábrázolása a tiszta anekdotizmus, az eseményszerű érdekesség és a nevetés eszközeivel. A típus tökéletes megtestesítője: a Gyurkovics-trilógia. Ebben a világban hallgatnak a komoly konfliktusok; az életnek eszmei mélysége nincs; az emberalakok: Horkay Feri meg a Gyurkovics-fiúk jól érzik magukat kedélyes léhaságukban és nem akarnak megjavulni; az életen Bohémország törvényei uralkodnak” – summázza álláspontját Barta.²⁴ 

Nem jár sokkal jobban Herczeg még a nyolcvanas években sem. A kor legnevesebb, legnagyobb tekintélyű irodalomtörténésze a két világháború közti Magyarország írófejedelmét ugyan mentegetni igyekszik, de e mentegetés során a lektűr, a francia társalgási dráma műfaji fogalmait állítja központi megértő szerepbe, s Herczeg Ferenc így meglehetősen ambivalens minősítést kap: „A lektűr magyar mestere”-ként, „Egy igénytelen képződmény igényes képviselője”-ként, „Az iparias lektűrtermelés […] első igazán jelentős képviselője”-ként szerepel.²⁵ 

A humoros romance gondolkozásmódjának, műfaji szabályrendszerének szem előtt tartása a fent jelzett anomáliákkal szemben olyan perspektívalehetőséget kínál, amely az irodalmi mű és a valóság viszonyrendszerét nem a mechanikus, közvetlen megfeleltetések alapján gondolja el. A műalkotás elemei, összetevői e nézőpont felől nem a külső valóság szimpla megfelelőinek, hanem egy műfaji gondolkozásmód részeinek látszanak. A művek ilyetén felfogása a modern irodalomelméleti gondolkozás számos válfajával párhuzamba állítható. Paul Ricoeur körültekintő leírása hitelesen mutatja meg, hogy az elbeszélések kompozíciója a cselekvés világának előzetes értésében gyökerezik ugyan, de a maga konfigurációs rendszerében elkerülhetetlenül a mintha birodalmába lép át, hogy aztán a harmadik stádiumban (az olvasás aktusa által) egy, a világ horizontjához kapcsolódó új tapasztalatot tegyen nyelvi tapasztalattá, beteljesítve az irodalomnak az erkölccsel és társadalmi renddel kapcsolatos kritikáját. A német kutató, Wolfgang Iser ugyancsak problémaként érzékeli azt a felfogást, amely az irodalmi művel szemben körültekintés nélkül, egyoldalúan érvényesíti a „valószerűség”, meghatározottság, reproduktivitás igényét. A dolgoknak a fikció gépezetén belüli reprodukcióját ő is csupán részletmozzanatként kezeli. A szövegben ábrázolt valóság szerinte sem a valóság ábrázolását szolgálja, hanem valami önmagán túlira mutat; nem azt jeleníti meg, ami a valóságban megtalálható, sokkal inkább azt, ami hiányzik belőle. A komikus-humoros romance Northop Frye tipológiája alapján a tavasz és a nyár müthosza. A mindennapi valósággal, a társadalmiasult világgal a vágy, a beteljesültség, ártatlanság közvetítő kategóriáin keresztül érintkezik. Figurái, cselekményelemei, társadalomrajza, történésegyüttese egyáltalán nem a „valóság” ellensúlyával megterhelt, mechanikus mérlegre kívánkoznak.

Jegyzetek

¹ Az angol szakirodalom elsősorban Charlette Lennox, Richard Graves műveit és Tobias Smollett Humphry Clinkerét tartja ekképpen számon.

² A Gyurkovics-lányok eredetileg 1893-ban a Singer és Wolfner kiadásában jelent meg Budapesten. Az első kiadás azonban a későbbi változatokhoz képest elég sok helyesírási és stilisztikai eltérést mutat, úgyhogy bázisszövegként egy későbbi kiadványt, az 1939-es gyűjteményes kiadás első kötetét használtam.

³ „De e művében találta el legszerencsésebben a tárgyhoz illő művészi attitude-öt: a megértően mosolygó humorét” – utal A Gyurkovics-lányokkal kapcsolatban a humor különleges jelentőségére Horváth János is (eredetileg a Nobel-díj-ajánlás részét képező) tanulmányában.

„Herczeg Ferenc elbeszélő hangja a jó társaságban élő ember hangja, aki fejlettebb társalgási kultúrát, a hang árnyalatai iránt több fogékonyságot tesz fel hallgatóiról, többet dolgozik jelzésekkel, utalásokkal, célzásokkal, gyakrabban sző bele előadásába elmés mondásokat, aperszüket, epigrammatikus fordulatokat, diszkrétül, hangoskodást kerülve, inkább a hangsúlyokkal törődve, fesztelenül és közvetlenül, póz és színészkedés nélkül beszél, a pointeket okosan, feltűnés nélkül készíti elő. Míg az anekdótamondó a csattanókat úgy csapja ki, mint a kártyázó az adút, diadalmas nyomatékkal, ez a szalonias elbeszélő nem emeli fel egy pillanatra sem a hangját, a hallgatóitól elvárja, hogy külön hangsúly nélkül is megértsék a pointebe elrejtett elmésséget. A hangja összetettebb, lehet benne némi meghatottság, irónia, póz, diszkrétül kifejezett felháborodás is, egy kis malicia vagy kajánság is, egy kis jóízlésű emberszólás, de mindenekfelett okos mértéktartás, óvakodás mindennemű közönségességtől, a hatások erőszakolásától” – ad találó összegzést az író elegáns, rutinszerű effektusokat kerülő elbeszélésmódjáról Schöpflin Aladár. HORVÁTH János, Herczeg Ferenc, második kiadás, Bp., 1926, 4.; SCHÖPFLIN Aladár, Herczeg Ferenc elbeszélései, in Herczeg Ferenc (Emlékkönyv), Bp., é. n. (1943), 25–45. Az idézett rész: 30–31.

⁴ HERCZEG Ferenc, A Gyurkovics-lányok, Herczeg Ferenc művei I., Singer és Wolfner kiadása, Bp., 1939, 12., 53.

⁵ I. m. 79., 85.

⁶ Uo. 11. Meg kell jegyeznem, hogy a „gyermekszoba-homály” második értelme, az asszonysors szükségszerű elszürkülését jelző sejtelem a mű során egyáltalán nem igazolódik be. A Gyurkovics lányok, ha néha fiatalasszonyi mivoltukban bukkannak föl, erős vitalitással és sugárzó szépséggel rendelkeznek.

„A kerítésen túl négyesfogat állott, a homokfutóról három nyalka úriasszony szökött le, gavallérja kezére támaszkodva. Szép, hosszúnövésű, egészséges és nagyon eleven asszony volt mind a három, kettő barnahajú, a harmadik aranyszőke.

Az egész világot fitymálva, hosszú, mágnásos léptekkel jöttek a perronra. Pedig az egész világ csak őket nézte és reájuk mosolygott. Az utasok, a parasztok, az asszonyok, a zsandárok, meg én is” – jeleníti meg a Mici lakodalmára igyekvő „Gyurkovics-asszonyokat” az elbeszélő az előhangban.

⁷ Uo. 39.

⁸ Uo. 10.

⁹ Az utolsó történetben az elbeszélő kérdésére, hogy mi lesz Gyurkovics Klárikából, Horkay Feri, a voltaképpeni történetgazda, a ciklus központi férfi figurája habozás nélkül feleli: „Ami minden rendes leányból lesz: asszony!” (I. m. 95.)

¹⁰ Uo. 10.

¹¹ Uo. 9.

¹² Uo. 48., 58.

¹³ E harmonizációra már A Gyurkovics-lányok első bírálói is utalnak. „A mellett vígak, örömest mulatók; a champagneit ép oly vidáman hörpentik, mint nem ijednek vissza, mikor a szomszéd szobában az asztalon kártya koppan, vagy az urak amúgy vidéki módra boroznak” – jegyzi meg a Budapesti Szemle -h- jegyű recenzense. Budapesti Szemle, 74. kötet (1893), 469.

¹⁴ HERCZEG Ferenc, i. m., 9. Alighanem a romance harmonizáló karaktere is részes abban, hogy a Gyurkovics-lányokban a vidéki, birtokos életforma és Budapest között nincsen feszültség, lényegi ellentét. Míg a századfordulós tudatban a főváros ismeretesen igen gyakran az idegenség, formátlanság terrénuma, addig a Gyurkovics-történetekben (mint az idézett elbeszélői megjegyzés is mutatja) a kedélyes, patriarkális, vidéki életforma készséges befogadója.

¹⁵ Uo. 30., 32.

¹⁶ Uo. 32.

¹⁷ Uo. 104.

¹⁸ Uo. 10–11.

¹⁹ Uo. 99.

²⁰ Uo. 99.

²¹ Uo. 60.

²² A szókapcsolat Zsigmond Ferencnél olvasható. ZSIGMOND, Herczeg Ferenc, Debrecen, 1928, 26.

²³ ZSIGMOND Ferenc, i. m. 24, 25.

²⁴ BARTA János, Herczeg Ferenc mai szemmel. Alföld, 1955/4. (július–augusztus), 64., 66.

²⁵ NÉMETH G. Béla, A lektűr magyar mestere, in Uő, Századutóról – századelőről. Bp., 1985, 181–202. Az idézett részletek: 183., 185.

Nyitólap