|
Simek Valéria
Csigahéjszerűen
Nem terjedsz szét a megértés
egyre táguló köreivel.
Szorongást érzel, mikor lelked
falai átlátszóvá válnak.
Félbeszakítottak, ha szóltál.
Halk hangon túlmagyarázták
a törékeny terheket.
Csigahéjszerűen roppant
az árnyék, s elszakadt kötelékek
mint ágak csépelték a levegőt.
Szalmaszálként sodródsz a hídfők
körül. A madarak remegő
hálóként ereszkednek feléd.
Tovaringató
Az almafák ritkás rendben
nyugodt méltósággal kísérnek
a kerten át. Illatár jutott el
idegedig. Megfigyeléseid
meglepő pontossága ajkadon.
Perled sorsod az Istennél,
mert aljas tréfát űzött veled
az élet. Nézed a színek hullámait
tovaringató szántóföldeket.
Csend lebeg. Arcod földszínű,
barázdás, mint a felszántott őszi határ.
A szavak széles szárnycsapással
úsznak el a kert fölött. Fejedben
nem pihennek az emlékek. Mintha
csendesen befelé mosolyognál.
A kincs a múlt mélyére süllyedt,
ahol belepte a por.
Rajta tombol a délután.
