Kortárs

 

Filip Tamás

 

 

Ködös híd

 

(egy Szabó T. Anna-motívum nyomán)

 

Olvastam, már nem is először, egyre több
részlete szólított meg, bár az első szavaktól
éreztem, hogy a világ hozzám máshogyan
beszél, de ez a vers akkor is hiteles.
Közös híd, ezt valahogy rosszul láttam,
a szemem, úgy látszik, egyre romlik,
ezért a képzelet s a megszokás mind
több terhet kénytelen magára venni.
De ezt a félreolvasást megőrzöm,
gondoltam, mire az első toll azonnal
kifogyott, keresnem kellett egy másikat.

Innen és ezen kell továbbhaladnom,
épp ma, amikor kiderült, hogy a fahéjas
Little Man pehelyben sok a kumarin,
s egy férfi meztelen táncolt az utcán,
tettére nincs magyarázat, kórházba vitték
megfigyelésre, pedig le is lőhették volna,
ahogy manapság viccesen szokták mondani,
és valaki tényleg tüzet nyitott: felkelés
vagy forradalom, igen, félreolvastam,
közös hídról nem ír a vers, mentségem nincs,
megint csak magamnak kerestem a bajt. 

 

 

 

Két szoba

 

A hírbozót zörög. Eltévedt
ügynökök verekszenek a
jótékony homályban,
mint akik nem tudják,
a tűzparancson nincsen keltezés.
(Mindig tegnaptól lövetnek.)

Ritkábban jár a busz.
Gyalog indulok, s mire
észbe kapnék, már rohanok, egyre
közelebb a kivilágított szobához.
Benn egy alkimista ül, csupa
újrakezdés az élete, tudom,
nem vagyunk rokonlelkek,
valahogy mégis vonz. Ha
van a városban bolondokháza
és állatkert, nekünk is lehet itt helyünk. 

Aztán elfutok mellette mégis,
a tanösvény máshová vezet.
Mintha egy óriás szobában
derengő lámpák alatt rohannék
az egyetlen szabad asztal felé –
görebek rajta, kéneső,
titkos jegyzetek…

 

 

 



Nyitólap