Filip
Tamás
Ködös
híd
(egy Szabó T. Anna-motívum nyomán)
Olvastam, már nem is
először, egyre több
részlete szólított meg, bár az első szavaktól
éreztem, hogy a világ hozzám máshogyan
beszél, de ez a vers akkor is hiteles.
Közös híd, ezt valahogy rosszul láttam,
a szemem, úgy látszik, egyre romlik,
ezért a képzelet s a megszokás mind
több terhet kénytelen magára venni.
De ezt a félreolvasást megőrzöm,
gondoltam, mire az első toll azonnal
kifogyott, keresnem kellett egy másikat.
Innen és ezen kell
továbbhaladnom,
épp ma, amikor kiderült, hogy a fahéjas
Little Man pehelyben sok a kumarin,
s egy férfi meztelen táncolt az utcán,
tettére nincs magyarázat, kórházba vitték
megfigyelésre, pedig le is lőhették volna,
ahogy manapság viccesen szokták mondani,
és valaki tényleg tüzet nyitott: felkelés
vagy forradalom, igen, félreolvastam,
közös hídról nem ír a vers, mentségem nincs,
megint csak magamnak kerestem a bajt.
Két
szoba
A hírbozót zörög.
Eltévedt
ügynökök verekszenek a
jótékony homályban,
mint akik nem tudják,
a tűzparancson nincsen keltezés.
(Mindig tegnaptól lövetnek.)
Ritkábban jár a
busz.
Gyalog indulok, s mire
észbe kapnék, már rohanok, egyre
közelebb a kivilágított szobához.
Benn egy alkimista ül, csupa
újrakezdés az élete, tudom,
nem vagyunk rokonlelkek,
valahogy mégis vonz. Ha
van a városban bolondokháza
és állatkert, nekünk is lehet itt helyünk.
Aztán elfutok
mellette mégis,
a tanösvény máshová vezet.
Mintha egy óriás szobában
derengő lámpák alatt rohannék
az egyetlen szabad asztal felé –
görebek rajta, kéneső,
titkos jegyzetek…