|
Simek Valéria
Lelki nagymosás
A szeretet sűrű szövésű anyaga
folyton ritkul. Ez a hűvösen
távolságtartó személyiségrész,
ez a döntés ma már megfordíthatatlan.
Beállt a kínos csönd.
Könnyeid omlanak, folyik
a lelki nagymosás. A nyár
itt tombol a szobában.
Múltunk fele már a földbe
van ásva, és nem vigyázunk
egymásra jobban.
Könyörtelenségünk logikája
működik ebben a váratlan pillanatban.
A közelgő ősz küszöbén
visszatekintő összegzést végzünk.
A szavak cselekvő formái, halkan
is sokat jelentő jelzései tornyosulnak.
Hol az erő a szétszóratás,
széthúzás ellen?
Csődre ítélt a szeretet
kölcsönössége, hőfoka.
Szülőföld
Az erdőre frissen rászállt az ősz.
Sziszegő színeit ejti az
avarra a tűnékeny délután.
Kötve vagy ehhez a tájhoz,
mint lánccal a kerék,
mint a nap küllője a földhöz.
A szülőföld harangja
szívedben kongat. Az utcák
kézen fognak, tenyerükben
dédelgetnek, rád terítik por
selymeiket. Belenézel tágra nyílt,
révedező szemmel a kérlelhetetlen
emberi sorsba. Bárhol élsz,
napjaid mint felbélyegzett
levelek indulnak hazafelé.
Itt testvéred a leggyarlóbb
teremtmény is.
Valami örvendező félelem
torkon ragad. Valami megerősít.
A falu szelíd dombjai őrzik
tekinteted, a végtelenségbe
vonulva tovább.
