Illyés Mária nyílt
levele Domokos Mátyás fiaihoz
Budapest,
2006. július 4.
Kedves Péter és Mátyás!
Nem szeretnék a veszteségemmel azok
közé tolakodni, akik most a családi gyász fájdalmát élik
át, de én is úgy érzem, mintha a családom egyik közeli és
kedves tagját veszítettem volna el. Domokos Mátyás férjemnek
is, nekem is sokra becsült és szeretett jó barátja volt, de
vele együtt mintha apámból és anyámból is távozott volna
el egy rész. Engedjék meg, hogy néhány szót mondjak arról,
mit jelentett nekünk a személye, miért sújtott le annyira a
halála.
Az édesapjuk barátságát – mint annyi sok
más jót az életemben – a szüleimtől örököltem. Nyilván
jól tudják, hogy apámnak és anyámnak, de nekem magamnak is
sokkal több volt, mint jó barát. Apám műveinek a ’60-as
évektől volt szerkesztője a Szépirodalminál. Mindenkinél
jobban ismerte, őszintén tisztelte és nagyra tartotta Illyés
Gyula műveit. Apám halála után folytatta ezeknek a sajtó
alá rendezését, kezdve a posztumusz A Semmi
közelíttel. Nyugodtan mondhatom – nem szólam ez itt,
hanem az igazság –, hogy nélküle nem jelentek volna meg
apám naplójegyzetei, mert anyám bizonytalan és kétkedő volt
a kiadatását illetően, Matyi beszélte rá. Szinte kötetről
kötetre bátorította, és erősítette a hitét, hogy érdemes.
Most, ennyi év távlatából látható, hogy milyen fontos
"regény" (Matyi kifejezése) és kordokumentum is ez a
nyolckötetes napló. De nem jelent volna meg anyám könyve
József Attila utolsó hónapjairól, melynek
szükségességéről szintén ő győzte meg anyámat – az én
véleményem ellenére. Ennél többet is tett azonban Illyés
Gyuláért.
Apám szellemi hagyatékát illető
kérdésekben állandó, fáradhatatlan és mindig készséges
segítője volt a családunknak. Bármilyen kérdéssel
fordultunk hozzá, gyors, pontos felvilágosítást, józan és
okos tanácsot és szívélyes segítséget nyújtott anyámnak, később
pedig nekem. Becsületében, ízlésében, ítéleteinek
helyességében soha nem kételkedhettünk, mindig neki volt
igaza. Páratlan irodalmi és irodalomtörténeti tudásával és
emlékezőképességével pótolhatatlan volt nemcsak az
Illyés-kutatásban, hanem az egész 20. századi magyar
irodalomban.
Emellett azonban mindig készen állt, hogy
apám életművét széles körben népszerűsítse,
előadásokkal, könyvbemutatókkal, megnyitókkal, beszédekkel,
interjúkkal. Nem sajnálta a fáradságot, hogy hosszú és
kimerítő vidéki utakra induljon,
kerekasztal-beszélgeltéseken vegyen részt, kérdésekre
válaszoljon. Ha jól számolom, apámról közel negyven írást
tett közzé.
Az elmúlt tizenöt évben pedig egyre több
tanulmányban közölt bátor és egyenes véleményt, hogy
tisztítani próbálja az egyre maszatosabbá váló irodalmi
életet. Kérlelhetetlen tisztességérzettel tudott föllépni a
barátságtalan kritikai légkörben. Ilyen értelemben Domokos
Mátyás véleményfordító szellem volt, képes volt arra, hogy
a tényeket nem ismerő jóhiszemű tudatlansággal vagy a
tényeket sandán félretoló elfogultsággal szemben higgadtan,
de szigorúan – és másokat meggyőző erővel – hangot
adjon az igazságnak.
Ragyogó elméjének fegyverével szállt
szembe nemcsak az apám és anyám ellen indított nemtelen
támadásokkal, hanem más, méltatlanul elfeledett vagy
félreismert személyiség érdekében: az értékek
védelmében. Így tett irodalomtörténeti helyére egész
életműveket a Nap Kiadónál indított sorozatokban. Apám
munkáiból vagy rá vonatkozó tanulmányokból az utóbbi
időben több mint tíz kötet létrehozásában működött
közre a Nap Kiadónál és másutt. Csak csodálni tudtuk
erejét, becsületét, éles eszét.
Nekem óriási segítségem volt. Nem ismerek
még olyan embert, aki tudásban, ítélőképességben nyomába
ért volna, ízlésében pedig olyan közel állt volna hozzám.
Ha van pótolhatatlan ember, Domokos Mátyás az volt.
Vigasztalhatatlan vagyok a veszteségemben, mert nagyon
becsültem és szerettem őt. Az önzésem azt mondja, mennyit
élhetett volna még a magyar irodalom szolgálatában. Az
emberségem azt mondja, talán könnyű halála volt. A férjem
– Matyinak igaz tisztelője – azt mondja, hogy öröklángon
tartott alkotási lendületében mostanra elfogyasztotta a neki
adatott hatalmas életenergiákat, de a legméltóbb módon
kiteljesíthette önmagát, szolgálta a magyar szellemet, boldog
ember volt.
Igazán boldognak én akkor láttam, amikor a
családjáról és a szeretteiről beszélt.
Kívánok sok erőt a gyászukban, fogadják
őszinte együttérzésemet.
Szeretettel gondolok Magukra és a
családjukra,
Illyés
Mária