|
Czigány György
Köszöntjük a 75 éves költőt.
Trionfo della morte
Félelme is vágyat ajzó
halálkanyar halálszaltó
heve szájában mézillat
csörgőt ráz csecsemők bíznak
mosolyában rossz tejében
összekulcsolt két kezében
testfényekkel teli nyárban
csupasz árnyék égre tártan
ég ringatja gumimatrac
riviérán vele lakhatsz
csend hökkenő szívverésben
bóbiskol az ablakrésben
álmán futnak át az őzek
kisleányok kergetőznek
lenni nélküle nem lehet
gyönyöröd és feszületed
nem sérti meg a borotva
belekóstol a borodba
ereidben kering vére
édes gyermekség törvénye
minden porcikádban ő él
szíveket engesztelő szél
csak nevetgél meg se szólal
elhever a haldoklóval
dehogy diadal de táncol
dalában keserű mámor
eszét vesztve reménykedik
hinné már hogy nem létezik
velünk néz csak vele látunk
bennünk hal meg a halálunk
Suhanás
Mintha egér iramlik – nesz –,
hajnal előtti nővér köpenye
surrog láb felől, ahol csak
a lázlap mezítlen e homályban, és
csusszanó, illatos körmök, kézfej-
suhanás a homlokomon, sedre
diáklány mártja kezét így
szenteltvíztartóba.
Félbemaradt keresztvetés röpte:
mindjárt vérvétel, a folyosón várnak.
Hajnal előtti suttogások elcsitult
helyén csak a lassú napkelte
tava nyílik: műtét lesz –
jöjjön, szól egy altatóorvos mosolyával,
és követjük engedelmesen,
kicsit tréfálkozunk is vele.
Már megérintett, és szalad tovább
a copfos szél-kisasszony – fut a halál,
fut új szerelméhez.
