Látlelet VI.
Az a múlt, amire emlékezünk?
Az a múlt, amit elképzelünk?
Amikor 1958. június 16-án a kommunista
Kádár János fölakasztatta a kommunista Nagy Imrét, másnap a
kommunista Apró Antal büszkén jelentette a kommunista
országgyűlés kommunista képviselőinek: "Tegnap Nagy
Imrét, az ellenforradalom vezetőjét kivégezték." Amikor
1949-ben a kommunista Rákosi Mátyás fölakasztatta a
kommunista Rajk Lászlót, Kádár János volt a kommunista
belügyminiszter, aki jóváhagyta, végrehajtatta a halálos
ítéletet. Amikor 1939. november 30-án Moszkvában a
kommunisták kivégezték a kommunista Kun Bélát, a kommunista
filozófus Lukács György és barátai "ünnepséget
rendeztek, jól bevodkáztak". Amikor évtizedek múlva Lukács
marxista tanítványa megkérdezte az agg filozófust –
"Gyuri bácsi, hogyan tehettek ilyet? Hogyan lehetett egy ember
halálát, pláne ha megölték, ünnepelni?" –, a kommunista
ideológus szárazon, szigorúan így válaszolt: "Kutyának
kutyahalál!" (Kortárs, 1998. január)
Elborzadtam, amikor először olvastam ezt a
mondatot. Elképzeltem, amint a burokban született
bankárcsemetéből kommunista ideológussá fejlődött Lukács
György baráti körben elvtársa kivégzését ünnepelve
jókedvűen lerészegedik.
És vajon gúnyosan vagy
jókedvűen-fölényesen mosolygott Apró Antal, amikor Nagy Imre
kivégzését, elvtársuk kivégzését az Országházban
összecsődített bólogatójánosokból álló szavazógép
tagjainak bejelentette? Mire gondolt Kádár János, amikor
Rákosi elvtárs közölte vele, hogy Rajk elvtársra kötél
vár, és Kádár elvtárs tántoríthatatlan párthűségét
tanúsító feladata lesz az ítélet végrehajtásának gondos,
pontos megszervezése? Mire gondolt Kádár elvtárs, amikor
áldását adta elvtársa, Nagy Imre kivégzésére? Korábban
harcostársak voltak, népünk bölcs vezérének, Sztálin
elvtárs legjobb magyar tanítványának, Rákosi elvtársnak
bölcs irányítása idején együtt építették a
szocializmust. Igaz, Rákosi 1951-ben börtönbe zárta a
Rajk-gyilkosság szemtanúját és végrehajtóját, Kádár
Jánost, a revizionista Nagy Imrét viszont csak megdorgálták
"jobboldali opportunista elhajlása" miatt, és a Politikai
Bizottságból zárták ki – rövid időre. Igaz, amikor a
kommunista Kádár Jánost brutálisan megkínozták a kommunista
vallatótisztek, Nagy Imre begyűjtési miniszterként éppen a
magyar parasztok padlásait söpörtette le.
Amire emlékezünk, az a múlt?
Merünk emlékezni a múltra?
Nem arra, amire emlékezni szeretnénk, nem
arra, amit múltunkról elképzelünk!
Van bátorságunk emlékezni arra, ami
megtörtént, emlékezni az emberi aljasság, elvetemültség és
erkölcstelenség abroncsolta, gerinckoptató mindennapokra,
amelyekben évekig, évtizedekig éltünk?
A kommunisták diadalmasan világba harsogott
jelszava: A múltat végképp eltörölni!
Fogalmazott meg már valaha valaki ennél
vérgőzösebb, embertelenebb, erkölcstelenebb jelszót?
Gyilkoltak, raboltak, országot pusztítottak
– rég volt, felejtsük el?
Ha tehették, újra kezdték – ha tehetik,
újra kezdik?
Régi fénykép: 1958-ban, Nagy Imre
kivégzésének évében készült. Kádár első titkár
elvtárs és Biszku belügyminiszter elvtárs kilátogatott a
Vasas–Fradi-focimeccsre. Kommunista vezetők, egyszerű
népvezérek, szeretnek elvegyülni a nép között. A népből
jöttek, a népért mosolyognak, a népért élnek. Gyilkolni is
a népért gyilkolnak.
Kádár elvtárs és Biszku elvtárs és mind a
többi vezető elvtárs, amikor nem elvtársaik és ellenségeik
tönkretételével, megalázásával, megsemmisítésével vannak
elfoglalva, boldogan vegyülnek a nép közé. És mosolyognak,
lelkesednek, szurkolnak. Mögöttük, körülöttük tompa
tekintetű rendőr, rossz arcú, éberen figyelő
elhárítótiszt, kalapban egy mosolygós arcú keretlegény. Egy
szemüveges, középkorú nő, mellette lelkesen figyelő kisfiú
– a proletárdiktatúra emberléptékű díszlete. Az
elvtársak mögött sapkás férfi balra figyel, kalapos férfi
jobbra. Sok jól fizetett keretlegény őrzi a nép közé
vegyült kommunista népvezéreket.
Akik mosolyognak, lelkesednek, szurkolnak, és
boldogan tapsolnak, üvöltenek, ha kedvenc csapatuk az
ellenfélnek gólt rúg.
Régi kép egy focimeccs jókedvű
szurkolóiról. Középen, biztonsági keretben, két kommunista
népvezér. Talán Nagy Imre kivégzése előtt készült a
fotó. Talán valamivel később.
Egy biztos: gyilkosok mosolyognak, lelkesednek,
szurkolnak a régi fényképen.
Szigethy Gábor